vissza a főoldalra

 

 

 2010.01.21. 

Vitányi, sajtó, zsidóság

A Magyar Fórum 2010-es első számában nagy érdeklődéssel olvastam Solini Béla cikkét, melyben részleteket idéz Bajcsy -Zsilinszky Endrének a sajtóról írott könyvéből. A könyvet én is olvastam, és meg kellett állapítsam, hogy az idők folyamán a sajtó tekintetében nem sok minden változott Magyarországon. Sajnálatos, hogy a zsidóságon belül sem mutatkozik hajlam arra, hogy némi önkritikát gyakoroljanak, pedig néha az érintettek körében is felmerül ennek szükségessége.

1939-ben írja Tábor Béla, a magyar zsidóság egyik kiváló képviselője: A zsidóság két útja című könyvében, hogy ,...a zsidóság az egyetlen jelentős nép a történelemben, amely az utol­só két és fél évezredben egyetlenegyszer sem vívta meg belső tisztító forradalmát, egyet­lenegyszer sem kísérelte meg történeti mére­tekben, hogy szellemileg és erkölcsileg korrupt rétegeit kirekessze magából - s ezáltal passzív szolidaritást vállalt minden betegséggel, amely egészséges fejlődését gátolta".

Ezen el kellene gondolkoznia néhány hivatásos gyűlölködőnek.

 

Tamássy Károly, Budapest