vissza a főoldalra

 

 

 2010.01.15. 

Dénes János 80 éves

1956 jelképes férfija, az egyik utolsó mohikán töltötte be a nyolcvanat. A legnagyobb küzdők és a megalkuvást nem ismerők egyike. Legerősebb oldala a jelleme. Ha egyszer netán valakinek eszébe talál jutni, hogy megírja, milyen emberi felhozatala volt ötvenhatnak a magyar történelemben, a Kőbányai gyógyszerárugyár munkástanácsának elnökét semmiképpen nem kerülheti ki. A Nagybudapesti Munkástanácsban is Kőbányát képviseli, több mint hat évig a börtönben is a magyar munkásságot, és l990-ben, az Országgyűlésben is. Elsőként látja meg az Antall-kormány erősen felemás voltát, nem fogadja el megalkuvásait, és kiül a frakcióból függetlennek. Nem győzi unszolni, figyelmeztetni a barátság és az együtt töltött börtönhónapok jogán e sorok íróját a döntő lépés megtételére, és útja egyenesen vezet el a MIÉP jelöltségéig. De ötvenhat már verve van. Szépek az ünnepségek a temetőkben, lengenek a zászlók, de megkezdődik ötvenhat privatizációja. Dénes János ezt kívánta megakadályozni, amikor kezdeményezte az új Országgyűlés első törvényét, az ötvenhathoz igazodásét, amiből éppen úgy nem lett semmi, mint a többiből. A munkástanács eredeti szellemét eltemeti a liberális piac és Dénes János elkezd könyveket írni, mert jelleme nem engedi meg a hallgatást és a félrevonulást. Maga írja, maga adja ki és maga árulja a könyveit, mint az öreg Istóczy Győző, a nagy felismerő. Köszöntjük a Nagy Felismerőt, erőt, egészséget kívánunk neki és Isten áldását rá és egész háza, hazája népére.

 

Csurka István