vissza a főoldalra

 2010.01.22. 

Magyar utcanevek – Körkép Bánságban és Dél-Erdélyben

Arad

Bábeli csűrcsavar

 Azt már réges-rég megállapították a történészek, hogy az utcanévadás a társadalmi, politikai viszonyok tükre. Legalábbis Európának ebben a felében.

Merthogy a kontinens nyugati felében nem szokás a gyakori névváltoztatás. Londonban volt szerencsém egy olyan (külvárosi!) szállodában lakni, amelynek utcáját egy 1912-ös várostérképen is megtaláltam. Igaz, akkoriban még a brit főváros is kisebb volt a mostani gigantikus metropolisnál és az említett cím jóval közelebb esett a központhoz.

 De épp oly igaz az is, hogy e magvas tény ellenére a hazai kutatók meglehetősen keveset foglalkoztak az utcanevek történetével, beható elemzésével. Úgy tűnik, ezt a kevésbé hálás „aprómunka” kategóriájába sorolták.

 Aradi viszonylatban Ficzay Dénes a ’70-es években összeállított egy rövid tanulmányt az aradi utcanevek változásairól. Több mint száz esztendőt vett figyelembe. A Kölcsey Egyesület a neves aradi irodalom- és helytörténész életművének bemutatását célzó Fecskés könyvek sorozatában Válogatott írások címen 2005-ben meg is jelentette ezt a szintézist.

 Ennek a múltbeli részéhez, a kutató rendelkezésére álló levéltári forrásanyag alapján, kevés tehető hozzá. Történeti megközelítésben egészítette ki a Ficzay-tanulmányt Lehoczki Attila tanár 2006-ban, ugyancsak egy Kölcsey-kiadványban.

 Mikor aradi utcanevekről beszélünk, ezek a munkák megkerülhetetlenek.

 Meggondolkoztató viszont, hogy egyik kutató se elemezte a névadás okozatait. Nem tért ki arra, hogy egy adott gazdasági, társadalmi struktúrában milyen megfontolásokból kapta az adott utca vagy tér a köztudatba beivódott nevet.

 A történelmi vagy politikai személyiségek esetében az említett kérdéskört aligha érdemes boncolgatni. Viszont nem haszontalan, ha egy kicsit megvizsgáljuk a mesterségek, a földrajzi helyek, az időjárási tényezők, a birtokviszonyok, az ismert épületek, a női és férfi keresztnevek, a szentekre utaló utcanevek lajstromát, ezek ok és okozati összefüggéseit.

 Egész kis várostörténet kerekedne ki belőlük.

 Sajnos egy ilyen írás terjedelmileg igen szűk határt szab a beható elemzésre.

 Utca vagy csak több szomszédos ház?

 Arany János is megérdemelne egy utcanevet Aradon, hisz itt volt nemzetőrÉrdekes, hogy a Ruttkay Imre osztrák hadmérnök 1752-ben készített és gyakori hivatkozási alapul szolgáló várostérképén még nagyon kevés utcanevet találunk. Érthető, hiszen igencsak falusias település benyomását keltette akkoriban a sorozatos pestisjárványoktól, a holtágak áradásaitól fenyegetett Arad. Ráadásul nehezen tudta kiheverni a kuruc–labanc háború, a Péró-féle lázadás következményeit.

A térképen kompakt utcaként felismerhető a Főutca, a Bocskai út, a Kápolna út(ca), az Úri út(ca), a Magyar út. (Az út vagy utca között akkoriban nehezen lehetett különbséget tenni. A szorosan egymás mellé épült házak alkottak egy utcát. De a házak többsége akkoriban nagy kerttel, telekkel egymástól elég távol épült fel.) Ezek is inkább az úgynevezett Német városban voltak, holott a Rác városként ismert rész számított sűrűbben lakottnak.

Nem érdemtelen megemlíteni, hogy több száz évvel korábban, egy 1388-as Esztergomban kelt, Aradról szóló oklevélben már szerepel a Közép utca. Csak az nem biztos, hogy azonos-e a 19. század folyamán hasonló néven ismert aradi utcával (ma Blanduziei).Ugyancsak a 18. század utolsó negyedében számos helyi utcát mesterségekről neveztek el. Ezeknek jegyzékét először Szőllősi Károly tanár, helytörténész közölte 1884-ben az Alföld című lapban, csakhogy a szóban forgó utcáknak a neve akkoriban már egészen másként hangzott. Beazonosításuk így nehézségekbe ütközött. Levéltári kutatások alapján Szőllősi 59 utcát nevezett meg: Dobos, Fazekas, Kéményseprős, Malom, Szíjgyártó, Tímár, Püspök stb. Nem véletlen, hogy ezek az utcák mind a jobbára németek lakta városrészben terültek el.

A Román városban inkább személyneveket viseltek az utcák: Kercsény, Grigor, Rozsoja. Hasonló volt a helyzet Pernyávában is, amelynek egyenes utcáit a 18. századi betelepítések időszakában osztrák hadmérnökök rajzolták meg. Itt nagyszámú szerb és román ajkú lakosság talált otthonra. Akkoriban Berzakova, Marinkovits, Nedelka néven ismerték meg ezeket az utcákat.

Névadóként szabadsághősök

Az aradi utcanevekben is fordulópontot jelentett 1848. A pesti forradalom kitörésének hírére a városi tanács késedelem nélkül „átkeresztelt” néhány régi utcát. Az Úri utcából Reform, a Templom utcából Szabad sajtó, A Pesti útból Kossuth utca lett.

A szabadságharc idején aztán újabb utcanevek születtek: Asztalos Sándor, Bem, Damjanich, Batthyány.

De sokáig se Arad, se más vidéki város nem rendelkezett átfogó utcalajstrommal.

A szabadságharc leverése után az első hivatalos utcanév-összeírásokat 1850-ben a magyarországi népszámlálás kapcsán végezték el. A császári bürokrácia elrendelte, hogy a meglévő utcaneveket össze kell írni, a név nélkülieket el kell keresztelni, a nem megfelelőeket meg kell változtatni.

Ez utóbbi rendelkezés Aradot fokozott szigorral érintette.

Szerencsére mindössze két évtizedig.

A Bach-korszak enyhülésével a Maros-völgyi és hegyaljai falvakból folyamatosan benépesülő Pernyáva utcalajstroma e városrész lakosságának foglalkozását tükrözte: Kosár, Csutora, Fejsze, Kapa, Borona, Sarló... A rájuk merőlegesen kiépülő és egyre jobban benépesülő hosszú és egyenes utcák pedig a legegyszerűbbnek tűnő keresztnevekből – Demeter, Illés, György, Mihály és Miklós – ihletődve váltak ismertté. Sokáig Arad leghosszabb utcái közé tartoztak. És persze a Választó utca, amely elhatárolta a belvárost Pernyávától (egy időben Erzsébetváros).

Az Aradot gyakran felkereső és a Vadászkürtben Lits Antal hírlapíró társaságában borozgató Krúdy Gyula meg is jegyezte, hogy ilyen kedves, bohókás utcanevekkel másutt nemigen találkozott. A nagy író nemcsak a mezőgazdasági szerszámokat viselő pernyávai nevekre utalt, hanem az olyanokra is, mint a Bárány, Tyúkláb, Három veréb, Őz, Fácán, Fürj, Öt pacsirta, merthogy ezek a régi ártatlan nevek senkinek sem szúrtak szemet és így sokáig megmenekültek a gyakori átkereszteléstől.

Hazafiasabb utcaneveket kértek

Az aradi magyaroknak ez a mai napig Forray utca, nem pedig MeţianuA kiegyezés után kisebb forradalom zajlott le az utcák átkeresztelésében a szabadságharc kimagasló személyiségeiről. A lavinát 1884-ben Ebesfalvy György ügyvéd, városi tanácsos indította el, aki magyarabb és hazafiasabb utcaneveket ajánlott. Javaslatai között szerepelt névadóként Petőfi, Heim Domokos egykori polgármester, Vörösmarty, Kölcsey, Sárossy Gyula, Wesselényi, Attila, Rákóczi, Perényi.

A millennium idején már a 13 vértanúra emlékeztető utcák mellett volt Aradon a többi ’48-as hősre – Lenkey János, Ormay-Aufenberg Norbert, Kazinczy Lajos, Török Gábor, Gaál László, Dembinszky Henrik, Csernovics Péter – emlékeztető utca is.

Figyelemre méltó, hogy vidéken csupán Győr városában van még mind a 13 aradi vértanú nevét viselő utca.

A polgáriasodás csúcséveiben egész 1910-ig igen gyakran kaptak új nevet a régi aradi közterek. Nemcsak a történelem kimagasló magyar személyiségei, hanem írók, költők, a helyi közélet prominens személyiségei, a városhoz fűződő művészek, értelmiségiek is a névadók sorába kerültek: Darányi, Tabajdi, Salacz, Thököly, Weitzer János, Munkácsy stb.

Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy szinte évente születtek új javaslatok a városi tanácsban. Egy-két kivételtől eltekintve minden alkalommal heves vitát váltottak ki a „jelöltek”. Ezek a javaslatok olykor nem nélkülözték a túlzásokat, ezért sokszor elutasításra találtak.

A korabeli lapok rendszeresen beszámoltak a „szűrőn” átjutott, illetve a fennakadt ötletekről. Ilyen élénk disputa eredményeként lett a szerb templomtól a Választó utcáig terjedő Újterem utcából Mikes Kelemen (ma Kogălniceanu) utca, a belvárosi Tehén utcából Arany János (Bolintineanu), bár ez utóbbi sorsa is heves vitában dőlt el. A városatyák egy része úgy találta, hogy sérti a nagy költő emlékét a jámbor kérődzőről elnevezett előd, de aztán mégis megegyeztek abban, hogy a Toldi szerzője, aki Aradon volt 1848-ban egy ideig nemzetőr, megérdemelne egy utcanevet.

Az első világháború előtt, 1913-ban készült aradi várostérkép és névlista (a Temes vármegyéhez tartozó Újarad és Mikelaka község nélkül) 228 utcát tüntetett fel. Túlnyomó többsége prominens személyek nevét viselte, de volt egészen hétköznapi neveket, épületeket vagy földrajzi helyet viselő utca is: Iskola, Gizella, Ilona, Lujza, Karolina és Zoltán; Szél, Határ, Hajó és Gyár. Bibliai ihletésű volt a Szent István, Szent János, Szent László, Szent Pál utca, illetve a Szent János és Szent Péter tér. Megjegyzendő, hogy ezek zömében a külvárosban terültek el. A személynevek szokásrendi privilégiuma a belvárosi utcákat illette meg. Nos, ez utóbbi döntést is hosszas, heves vita előzte meg.

A román közigazgatás változtatásai

A román hadsereg még jóval Trianon előtt, 1918. május 17-én bevonult Aradra, s részleges konszolidálódása után októberben Romul Veliciu prefektus összeíratta a magyar vonatkozású emléktáblákat, szobrokat és utcaneveket.

Trianonig, sőt utána is még egy-két évig a régi utcatáblák a helyükön maradtak, de az új névsor már elkészült cseréjükről. A megfontolás egyszerű volt: a magyar ’48-asok helyére, ott, ahol erre „futotta a névsorból,” román forradalmárok kerülnek. Kiegészítik még a listát az 1877-es függetlenségi háború személyiségeivel, aztán havasalföldi és moldvai uralkodók, unionisták, írók, költők, ortodox püspökök neve kerül fel az utcatáblákra. A sort kiegészítették országos és helyi földrajzi nevekkel, néhány intézmény román elnevezésével. Ekkoriban lett az Andrássy útból Bul. Regina Maria, a Béla térből Ştefan cel Mare, a Boros Béni térből Bul. Regele Ferdinand, a Jókai térből Piaţa Moise Nicoară, a Szabadság térből Piaţa Avram Iancu, az Erzsébet királyné körútból Bul. Regele Carol, a Deák Ferenc utcából Eminescu, a Forray utcából Meţianu stb.

A sietségnek tudható be, hogy az új névtáblák mellé se évszám, se egy-két szavas magyarázat nem került arról, hogy ki kicsoda. Ez az adminisztrációs mulasztás súlyos politikai bakinak bizonyult, hiszen az új ország keretei közé került aradi és környékbeli románság zöme alig ismerte nagyjait. Ha Eminescuról vagy Bălcescuról tudott is egyet s mást, tucatszámra akadtak számára teljesen ismeretlen nevek.

Ennek olyan hatása volt, hogy jóval később, az ’50-es évek elején nemhogy a környékembeli román gyerekek, de szüleik se tudták, hogy ki volt például Constanţa Hodoş, Banul Mărăcinei, Lae Barna vagy Nicu Filipescu, noha ezekben az utcákban laktak születésük óta. Sőt, mi több, az új városi tanácsban is fel kellett világosítani a döntéshozók többségét egy-egy szóban forgó személy kilétéről, hogy tudja, kire szavaz.

Ezzel is magyarázható az, hogy az aradi románság még évtizedek múltán is a hétköznapi beszédben a megszokott régi utcaneveket használta. (A jelenség ma sem ismeretlen nemcsak az idős magyar, hanem a tősgyökeres aradi románok körében.)

A postásoknak se volt könnyű dolguk. Több olyan, az 1920-as években kelt levél járt a kezemben, amelyet a Kárpátokon túlról betelepedett román családoknak címeztek, és amelyen sokáig zárójelben vagy anélkül, ott állt a régi elnevezés is, hogy a postásnak megkönnyítse a dolgát.

A konszolidáció időszakában aztán több sebtében adott név is revízió alá került. Például a korábbi Tabajdi utca szerepelt 17 Mai, General Grigorescu, majd Ioan Robu néven. (Utóbbi egy ideig a város polgármestere volt). A Batthyány utca is előbb Consistorului, majd Grigore Comşa, utána Episcopiei lett.( A szocialista évek alatt November 7.)

A viszonylag zavaros tulajdonviszonyok miatt azonban egyes régi városrészeket, kerületeket máshova soroltak be, korábban egységes utcákat szétdaraboltak, és így más-más néven jelentek meg. Később ez meglehetős káoszt okozott a telekkönyvezésben, amelynek következményeit még napjainkban is érezni. Főként a restitúciós törvény alkalmazásakor.

Mindezek ellenére a túl gyakori változásoktól mentes volt ez a periódus.

Egészen 1944. szeptemberéig.

Ekkor a magyar és német csapatok dél-erdélyi offenzívája részeként Arad- Hegyalján és a város környékén heves harcok dúltak. Szeptember 12–13-án a magyar csapatok ideiglenesen elfoglalták Aradot, és két nap alatt visszacserélték a város legnagyobb részén a névtáblákat. Furcsa húzása volt ez a magyar hadvezetésnek, hiszen aligha hihették komolyan, hogy a közös szovjet–román hadsereg lendületes támadását és túlerejét pont a Maros vonalánál meg tudják állítani. A helyi lakosságban ezzel a gesztussal feltételezhetően a tartós ittlét látszatát akarták kelteni.

Nyolc nap után azonban a magyar csapatok visszavonultak nyugatra és a rögtönzött utcatáblákat a bevonuló román alakulatok hamar újra átmázolták. A Mikes Kelemen utcából ismét Mihai Kogălniceanu lett, a Petőfiből ismét Unirii, hogy csak két példát említsek.

E kérész életű epizód kivételével az utcanevek újabb drasztikus változását a kommunista rendszer konszolidációja sózta a nyakunkba.

Marxisták és „moszkoviták”

1948 után a propaganda eszköze lett az utcák, közterek elnevezése is. Királyok és arisztokraták indulásból kiestek az új „keresztapák” kegyeiből. Helyükbe kerültek a munkásmozgalmi harcosok, illegalisták, és a „nagy keleti testvér” vezetőiről elnevezett utcák (Karl Marx, Vasile Roaită, Ştefan Gheorghiu, Ocskó Teréz, Luptei, Meresziev, Szverdlov stb.). És ebben a hosszú időszakban kaptak az utcák a semmitmondó és a régió adottságaitól is távol álló földrajzi neveket (Sinaia, Bîrsei, Moşilor, Minervei, Putnei stb.)

Tapasztalataim szerint nemzedékek nőttek fel úgy, hogy halvány gőzük se volt arról, hogy utcájuk névadója ki fia borja. Ha a sziguranca által halálra kínozott textilgyári munkásnőről, Ocskó Terézről netán hallottak is vagy tanulták az iskolában, édeskevesen lehetnek, akik olvasták Borisz Polevoj Egy igaz ember története című ifjúsági regényét, amelynek főhőse a pilóta, Mereszjev, netán ismerték a szovjet történelmet, amelynek híres-hírhedt alakja volt Lenin jobb keze, Szverdlov.

Ebben az időszakban fehér hollónak számított egy-egy magyar utcanév. Ezeket is rendszerint hibásan tüntették fel. Így volt Iosef Attila és M. Zsigmond utcánk.

Azért ez az időszak se nélkülözte a tisztogatást. 1964 után, mikor némiképp elhidegült a román–szovjet viszony, a keleti testvér jelesei, meg a romániai moszkoviták kikerültek a „pikszisből.”Ebből az időszakból egész kis csúcsot mondhat magáénak az egykori Templom (Weitzer János) utca, amelynek neve volt Brătianu, Frimu, Postăvarul, Miron Constantinescu. Ma: Lucian Blaga.

1989 után

A rendszerváltozás után napirendre került minden városi tanácsban az utcanevek a politikailag kompromittált személyektől való megszabadítása. Ugyanakkor a mamut lakónegyedekben is a kaotikus blokkszámozás miatt szükség volt utcanevekre. Ekkor kezdődött el a sokadik változtatás. Ez se ment simán.

Mikelakán, a Vlaicun és a kisebb lakótelepeken is számos utcát prominens aradiakról neveztek el. Így kapott utcát az új idők egyik első parlamenti reprezentánsa, Nelu Aristide Dragomir. De az új idők hevében Ion Alexandru költő-szenátor is a belvárosi névadók közé került, akinek édeskevés köze volt Aradhoz. A korán elhunyt Alaszu Pál festő vagy Nicolae Brânzeu karmester is névadó lett.Komoly és jól alátámasztott érvekkel érték el, kemény politikai harcok során az aradi RMDSZ-es tanácsosok, hogy néhány, igazán kiváló, a helyi közösségért és a városért fáradozó, Arad népszerűsítésében jeleskedő helyi személyiségről is utcát nevezzenek el: Szántay Lajos, Salacz Gyula, Heim Domokos, Czigler Antal, Pecsovszky József, Andrényi Károly, Weitzer János. Van Csiky Gergely, Tóth Árpád és Bartók Béla utcánk (sokáig Bella Bartok!)

Mit hoz a jövő?

Mindez azonban még messze nem tükrözi a város gazdag kulturális, gazdasági múltját, az aradi magyarság évszázados jelenlétét és tetemes hozzájárulását Arad fejlődéséhez és mai százalékarányát.Jelenleg a városnak közel 850 utcája van. Egy részük elnevezése még most is semmitmondó.

Ha emlékműveink egy részét konok, de mindig megalapozott politikai csatározások árán sikerült újraállítani, számos egykori köztéri emléktáblánkból többet templomokban, újabban kettőt köztéren is elhelyezni, az utcanevek terén még nagyon sok az adósságunk.

Csupán néhány ötlet, amelynek megfelelő logikai érveléssel a tanácsban esetleg érvényt lehetne szerezni. Elsősorban Aradhoz sok szállal kötődő személyiségekre gondolunk: Munkácsy Mihály festőművész, aki a város díszpolgára is volt (valamikor a liget melletti utca viselte a nevét), Krenner Miklós, a két világháború között Aradon tevékenykedő erdélyi hírű közíró, Boros Béni mérnök, a Körös-völgyi és Arad–Csanád vasútvonalak kezdeményezője és kiépítője (neki is volt tere, méghozzá a főtér felső szakaszán), Bakonyi Kálmán, a Temesvári Műegyetem legendás aradi professzora, a Hendl testvérek, az egyik legnagyobb aradi gépgyár (az esztergapadgyár) nélkülük nem indulhatott volna be annak idején, Cziffra Géza világhírű filmrendező, Jávor Pál filmszínész, Szendrey Mihály, aki több mint 30 évig igazgatta az aradi magyar színházat és az első erdélyi filmprodukciókból is kivette a részét, Kovách Géza történész és még hosszasan sorolhatnám...

Évszámaik és foglalkozásuk feltüntetésével nekik is juthatna a kései utódok egy szerény elismeréséből.

És növelhetné helyismeretüket, ragaszkodásukat, toleranciájukat.Mennyivel hasznosabb lenne, mint a semmitmondó, és a teljes ötletszegénységre utaló Rahovei, Gorunului, Pelicanului, Porumbiţei, Buciumului elnevezések (Mosócz-Grădişte).

Ezekből tucat számra találni Aradon és más romániai városokban.

Hunyad

Hétköznapi regék

Déva régi főtere: a hajdani vásártérA helynév-etimológia érdekes ötvözete a történelemnek, néprajznak, földrajznak, művészet- és nyelvtörténetnek. Az utcanevek pedig különösképpen sok titkot rejtenek, hiszen ezek követték leginkább a „kor divatját”.

Hunyad megye helytörténészei még adósok egy rendszerezett utcanév-tanulmánnyal. Itt-ott azonban fellelhető néhány érdekes adat, az idősebbek is sok mindenre emlékeznek. Az utcák névváltozásait, történetét pedig érdemes megismerni. Legalább a saját környékünkön.

Kilencnevű utca Szászvároson

Némely utcának s a rajta élő nemzedékeknek igencsak kijutott a változásokból. Különösképpen a XX. században, amikor a történelem szele hozta-vitte az utcaneveket is. Jó példa erre Szászváros mindenkori legmagyarabb utcája, a Szénahegyre vezető Hegyutca, mely a középkortól viseli e nevet. Egy időben Magyar utcaként is emlegették. A románok viszont hangzás után „Măgăruţa”-nak mondták. A XIX. században ráragasztották a Drumul cepii és Drumul Tămăşesii elnevezést, mert itt hordták be portékájukat (hagymát, tejterméket) a tamáspataki asszonyok a szászvárosi piacra. A XX. században aztán Elena Pavel nevét aggatták az utcára, később Orizontului-ra szelídült, míg végül, 1921-ben felvette a Dominic Stanca nevet. Utóbbit a város jelentős szülöttjeként tartják számon. Itt látta meg a napvilágot, a szászvárosi Hegyutcában, neves orvos fiaként. Később költői, színi pályára lépett és számos versben örökítette meg Szászváros igazi arculatát. – Minderről a mai szászvárosi magyar közösség lelkes tagjai, Fülöp Júlia és férje, Fülöp Béla mesél. Ők elevenítik fel a régi szászvárosi utcaneveket. Emlékezésünk alapjául az itt született, Déván élő Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanárnő írása szolgál. Eszerint vesszük sorra a helységből kivezető utcákat. Név szerint Perkász (ma Pricazului), Berény (ma Bariţiu, illetve Aurel Vlad), a régi, kacskaringós Kasztó utca (ma Petru Maior) és a Romosz utca (ma 9 Mai). A legfontosabb útja a városnak az Országút volt, amit a románok Drumul ţării-nek, a németek pedig Landstrasse-nak neveztek. Ez lenne ma is a város főútja, ami a 7-es országút részét képezi, bár hajdanán sokkal kacskaringósabban szelte át a várost, elhaladva a régi kollégium épülete és a templomok bejárata előtt. Számtalan kisebb, középkori utca nyílt erről, illetve közvetlen szomszédságából. Felső részén a Sétatér utca (ma Armatei), erről pedig a Kishegy utca, melyen azonban házak csak a XX. században kezdtek kiépülni. Az utca neve viszont régi, és mai napig Dealu Mic-ként emlegetik. A régi városrészen futott még a Sóáruda utca (ma Aurel Vlaicu), a Szeszgyár utca (ma Gh. Coşbuc), a régi Malom utca (melyen öt malom működött, többek közt a Szőlők alatti, a várbeli és a Csertörő), a Klastrom utca (ma Luminii), a Sörház utca (ma dr. Aurel Vlad) stb.

A város régi, szász településekre jellemző négyszögletű tágas főtere, Ferdinánd király 1922-es megkoronázása után felvette az uralkodó nevét. Másfél évtizeddel később, a hagyományos kirakodóvásárokat kiűzték e térről s épülni kezdett a ma is itt álló ortodox templom, amelyet 1945-ben szenteltek fel. Egyúttal a tér is új nevet kapott: P-ţa Victoriei. A Kispac, azaz a Főtér közelében lévő, kisebb tér, melyen az új városháza, illetve a réginek hajdanán helyet adó mai múzeumépület áll, ma már részben beépült, és felvette a P-ţa Aurel Vlaicu nevet.

Dózsa György az egyetlen magyar

Szászváros régi főteréről nyílt a Vásár utcaBár Szászvárosban már 1376-ban 25 féle mesterséget űztek a 19 céhbe tömörülő mesteremberek, ennek nyoma csak elvétve maradt fenn az utcanevekben, sőt sokak szerint a Kistímár (ma Dobrogeanu Gherea), Nagytímár (előbb Râului, majd Academician Prodan David), Szappanos (Viilor), Suszter (Ilie Pintilie) és Kertész utcák elnevezései alig a XIX. században honosodtak meg.A szintén ez időben alakuló iparostelepek ugyancsak jellegzetes nevet viseltek: a Gyár utca (ma Dózsa György), a Villanytelep, amelynek helyén a húszas években építette ki Faragó Endre gyógyszerész, biokémikus a mai Fares gyógynövény-feldolgozó üzem elődjét, a Digitalis-t (mely a Digitalis purpurea – Piros gyűszűvirágról kapta a nevét). A gyárhoz vezető utcák némelyikét cigányok lakták. Ez volt a Cigánysor. A hajdani cigánytelepen húzódik ma a Vladimirescu, a Muzicanţilor és Digului utca. A város másik sarkában futó mai Titulescu utcában működött a múlt században a Wegner Téglagyár, ami sokáig az utca névadója is volt.

A hajdani magyar, német, illetve román fordításban használt utcanevekből ma alig egy-kettő használatos még Szászvároson (Castăului, Dealu Mic, Pricazului). Magyar, illetve német személyiségről pedig eddig egyetlen utcát sem neveztek el. Hacsak nem soroljuk ide, különleges kivételként Dózsa Györgyöt, aki a ráfogott osztályharcosi minőségében hódította meg a múlt rendszer névadóbiztosait. A Szászvárosért sokat tevő Kunok, az itt élt Torma Zsófia, de akár Oláh Miklós nevét azonban egyetlen utca sem viseli.

Néhány középkori név is fennmaradt

Nem áll sokkal jobban magyar utcanevekkel a megyeközpont sem. Bár itt a Dózsa utca mellett van egy Bartók Béláról, illetve egy Ady Endréről elnevezett utcácska is. Helybeli nagy szülöttek, illetve az itt tevékenykedő kiemelkedő személyiségek nevét azonban egyetlen sikátor sem viseli.

A dévai utcanevek amúgy szintén érdekesen alakultak. Ezekről is Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanárnővel beszélgettünk, aki többéves munkával, saját gyermekkori emlékei, illetve egy 1898-as és egy 1643-as utca- és dűlőnév-jegyzék alapján próbálta beazonosítani a mai utcákat, tereket, városszéli telkeket. A középkori elnevezésekből, a feljegyzések szerint, csupán a Köves út (Pietroasa), a Vesen (Bezsán), illetve a ma is szántóföldként szolgáló Horgas élte túl a századokat. A középkori város utcaneveiről viszont keveset tudni.

A nemzetiség szerinti elnevezések: Magyar utca (ma Aurel Vlaicu), Román utca (ma Andrei Mureşanu), Székely utca (ma Cuza Vodă), illetve a Cigány utca (ma I. Creangă) minden valószínűség szerint több évszázada léteznek. Annál is inkább, mivel ezen utcák mind a középkori városrészben találhatók, a mai temetők szomszédságában húzódott hajdani városfalon belül. Úgyszintén régi keletű lehet a Patak utca elnevezés, amely az utca végében működött bányából lefolyó pataktól ered és a régi dévaiak ma is használják. Hivatalos neve amúgy jelenleg str. Călugăreni. Szintén régi elnevezést hordozhat a középkori városrészen kialakult Felszeg utca (ma Bariţiu, illetve Bărnuţiu), a hajdani Iskola utca, melyen Geszti Ferenc hagyatékából megalapították az első dévai iskolát. Ez az utca a múlt századfordulón felvette nagy szülöttjének, Salamon Ferencnek a nevét, majd 6 Martie, újabban pedig Lucian Blaga lett. Érdekes megnevezésre talált a kutató a mai Eminescu utcát illetően. Mely a jelek szerint a középkorban Venecziai néven volt ismert. Később Bethlen utca volt, aztán évtizedekig Eminescu nevét viselte. Ma több részre darabolták fel. Régi keletű még a Hajós utca (ma G. Enescu), a Dobay utca, mely a XIX. század végén vette fel az itt élt Dobay Károly királyi államtanácsos nevét. Az utca korábbi nevéről nem sokat tudni. Trianon után azonban Andrei Şaguna, illetve Decebal nevet viselt.A Görög város utcái a XVII. század után kezdtek kialakulni. Bő évszázaddal később pedig a város nyugati részén lévő Gerei telep kezdett benépesülni (a mai Cloşca , Crişan, jóval később az Oituz, Vulcan utcák). Ezek eredeti nevére egyelőre nem sikerült rábukkanni.

Gagyaszártól Bălcescu-ig

Külön története van Déván az 1890 és 1910 között jött bukovinai székely telepesek által belakott városrésznek. Az itt futó utcák közül ma már jóformán egyiknek sem használják eredeti nevét. Ezekről azonban kisebb tanulmányt tett közzé az Én mindig itthon voltam című kötetében Zsók Béla néprajzkutató. Ennek alapján idézünk fel néhány utcanevet a Régi- és az Újtelepről.

A Telep város felőli része az Iskola utcával kezdődött, mely később a Petőfi nevet viselte, ma Ciprian Porumbescu utca. Itt működik most a város zenelíceuma. A telepen áthaladó főutcát Nagyútnak nevezték. Az Újtelep legnépesebb utcája a Palacsinta utca volt (ma V. Babeş). Zsók Béla feljegyzései szerint a név a házakból kiáradó palacsinta illatából ered. A ma is élő szájhagyomány szerint azonban az erre hazahajtott tehenek hagytak nap mint nap „palacsintát” az úton. Erről az utcáról nyílt a Templom utca, korábban Harang utca, mert a templom megépítése előtt csupán egy harangláb állt ez utca sarkán. Ma Bartók Béla nevét viseli, de a telepesek gúnynevet is ragasztottak rá. Ez volt a Gagyafenék utca. A belőle tovább- nyíló kisutca pedig a Gagyaszár. Ez később a Bălcescu nevét vette fel. Ma „kis Bălcescu-ként” emlegetik, mert közben megépült a vele párhuzamos azonos nevű sugárút.

A régi vásártér (állatvásár) felszámolása után szintén számos utca alakult a telepi részen, ezek a Mărăşti, Mărăşeşti, a teljes Dorobanţi negyed. A régi Zsellértelep utcái, az Ady Endre (korábban Varga Katalin), illetve a Rosetti viszont ma is megvannak.

A betelepülő bukovinai székelyek a középkori nevet viselő Köves utcát is átkeresztelték Rizna utcának, mert ezen haladt a kőbányából leereszkedő kisvasút, melynek szerelvényét riznának mondták. Ma Pietroasa nevet visel az utca.

Kevésbé tréfás, de annál hosszabb életű utcaneveket ötlöttek ki a Csernakeresztúrra telepedő bukovinai székelyek. Itt sokáig nem is volt utcanév. Aztán a főutat elnevezték Nagy utcának (Uliţa Mare), „mint otthon Bukovinában”. Erről nyílik a telepesek által sűrűn lakott Bukovina utca. Innen a Kicsi utca. Van még Rózsa utca, mely korábban Cigány utca volt, mert az itt lakók sokat veszekedtek, olvasható a bukovinai székelyek helyneveiről készült tanulmányban. A Malom utca a vízimalom felé vezet, a Temető utca pedig a temető felé. Hasonlóan praktikus nevek lehettek a Hunyad megyébe települő bukovinai székelyek más telepein, Vajdahunyadon, Sztrígyszentgyörgyön is. Előbbi település utcanevei között azonban minden bizonnyal néhány középkori eredetű és nagyon sok XX. századi „műnév” is fellelhető. A város ugyanis az erőltetett iparosítással nőtte ki magát mai méretére. Újabban viszont sikerült egy Petőfi, illetve egy Bethlen utcát is kieszközölni az önkormányzattól. Előbbi a bukovinai székelyek lakta telepen húzódik, utóbbi pedig a vár közvetlen közelében, a Bethlenek által építtetett református templom előtt.

 Tölgyfa gerendás Kossuth utca Petrozsényban

 A petrozsényi Kossuth utcaA szintén ipartelepnek számító Zsil völgyében már a XIX. században számos jellegzetes utca(név) alakult ki. Ezek (mármint a nevek) sajnos nem maradtak fenn. Remete József nyugalmazott bányamérnök emlékezése alapján azonban érdemes feleleveníteni őket. Mindenekelőtt a város főutcáját, mely ma a December 1 nevet viseli. Korábban Republicii volt, még korábban Regele Ferdinand. Eredetileg azonban Kossuth Lajos utcának hívták és arról volt nevezetes, hogy mivel nem volt kikövezve, 1905-ben, a városháza előtt, mintegy 240 m hosszban lepadolták tölgyfa gerendákkal. A mintát a budapesti Andrássy útról vették. A hajdani bányatársulat amúgy igyekezett jó életkörülményeket biztosítani az alkalmazottaknak. Persze rangjuk, rendjük szerint. Míg az egyszerű bányászok és más munkások a vasút és Zsil közötti Alsó- vagy Munkáskolónia többutcás telepén kaptak egyszerű szoba-konyhás lakást, addig például az altiszteknek a Kaszinó utcában (ma Timişoara) utaltak ki akár emeletes lakásokat is. A bányatársulat vezetősége pedig a mai Văcărescu utcában kapott kertes villát. Az első világháború után viszont új társulat vette át a bányákat, ennek vezetősége a vasút mögötti Iroda (ma Eminescu) utcában kapott lakást. Az Iparoskör a Mérleg utca (ma Cloşca) sarkán nyílt meg, az urak vendéglője, a Bucureşti pedig a hajdani Malea (ma C. Mille) és a Kossuth utca sarkán épült meg 1920-ban.

 Petrozsény utca-, illetve lakónegyednevei közül sok tükrözte az ide betelepedő bányászok nemzetiségét, eredetét. Ilyen például a Bosznia negyed, a Prága, a Ferro, illetve a Botoni, Dărăneşti. Ezek a megnevezések ma is élnek, de tartalom nélkül, hiszen a nagymértékű vegyülés, a lakosság felduzzasztása nyomán ma már szinte egész Petrozsényra illene a Dărăneşti név. Mostanság azonban az utcák és lakónegyedek neve még véletlenül sem utalhat az ott lakók nemzetiségére, származására, mesterségére, tulajdonságára. Ez durva megkülönböztetésnek minősülne. Régebben azonban az effajta névadást még az ésszerűség vezérelte.

 Temes

Utcanevek a változó időben

 A Kossuth tér 1908-banAz utcák olyanok, mint az emberek: rokonszenvesek, magukhoz ölelők, vagy közönyösek, elutasítók. Büszkeséggel és szeretettel emlegethetjük a mi utcánkat, akár a költő, Kányádi Sándor, aki úgy érzi, hogy a szülőházához vezető úton „még a sár is tiszta” vagy balsorsot jelentő ómen is lehet, akár Iovanovici Dobrivoj temesvári szerb írónak, akit a Jugoszlávia és Tito-ellenes propaganda-hadjárat idején kémkedés vádjával ártatlanul bebörtönöztek. Időskorában a magyar kultúrát is kiválóan ismerő értelmiségi humorral oldotta a keserűségét, azzal ütötte el a feléje irányuló érdeklődést, hogy mindez azért történhetett meg, mert a gyárvárosi Kém utcában született. Idegenben is az otthonosságot keresi Isten gyermeke, egy-egy utca, lakóhely családoknak barátoknak szóló elkeresztelésével is. A magyar bujdosók a törökországi Rodostóban az Ostorod anagrammáját érezték, Ady Szent Mihály útjaként foglalta versbe a Rue de Saint Michele-t. A helynevek életünk részei, hűséggel őrizzük azokat, akár generációkon át, és olykor meg is küzdünk értük, ha esélytelenül, ha sikertelenül is.

 A Temesközben sok víz lefolyt a lustán kanyargó Kis-Temesen, illetve a csatornázott Bégán, amíg a várfalakon belül és kívül minden utcának nevet talált az emberi lelemény; jelenkorunkhoz közeledve pedig egyre inkább a hatalmak, impériumok, ideológiai kurzusok és érzelmek diktálták azokat.

 Temesvárnak a töröktől való visszafoglalása után (1716), az új várfalak építésével párhuzamosan folyt a várban az utcák, a templomok és házak építése is. A 18. század közepére a vár belterülete, központi része már majdnem teljesen ki volt építve egy- és kétemeletes házakkal, szabályos utcákkal és terekkel, de hivatalos elnevezésük még alig volt. A számokkal jelölt utcákat a jobb eligazodás kedvéért a lakosság nevezte el a bennük levő fontosabb épületről: így volt Barátok utcája, Patika utca, Erőd utca, Főegyház utca, Jezsuita tér, Dóm tér, Dísz tér stb. A várkapukhoz vezető utcák az illető kapuról kapták a nevüket: Péterváradi, Erdélyi, Bécsi út. A házak egy részét megkülönböztető tárgyi jelek – vastengely, korona, vastuskó stb. – jelölték.Az utcanév-történettel foglalkozó munkák az 1758-as, az 1859-es, az 1900-as, az 1921-es, 1931-es, az 1964-es, a 2000-es állapotokat rögzítik leggyakrabban. Folyamatos névváltoztatásokat követhetünk nyomon a két világháború között, a második világháborút követő időszakban, valamint 2000 után is. Octavian Leşcu történész 2003-ban publikált könyvében (Planurile municipiului Timişoara şi denumirea străzilor în decursul anilor 1716–2000) 1758-ból 18 német nyelvű utca-, illetve térnevet sorol fel a várfalakon belüli területről, 1859-es statisztikája pedig 42 elnevezést tartalmaz, mindeniket német nyelven és román fordításban közli, feltüntetve az utcák mai nevét is.

 A Hunyadiak verhetetlenek

 Az 1900-as statisztika számunkra érdekesebb és gazdagabb is, a Belváros mind a 36 utca- és térneve magyar, közülük néhány átvészelte a változásokat. Lényegében ugyanazt a nevet viseli a Hunyadi tér (Piaţa Huniade), Mátyás király utca (Matei Corvin), Kinizsi utca (Paul Chinezu), Szentgyörgy tér (Piaţa Sfântul Gheorghe), Szent János utca (Sfântul Ioan). A Mercy és a Savoyai Jenő utca többszöri átkeresztelés után napjainkban is 1900-as elnevezését viseli, a Griselini utcát sem bántotta a történelem. Eltűnt viszont a város térképéről a Széchenyi, Károlyi, Deák Ferenc, Török János, Báthory utca és a Losonczy tér. A Habsburg-uralkodóház tagjaival is elbánt az 1921 utáni szemlélet: Mária Terézia, Ferenc József, Erzsébet, Rezső (Rudolf), Nádor (Ferdinánd) nevei is lekerültek az utcanévtáblákról. A Liget (ma: B-dl Revoluţiei 1989), Városháza (ma: E. Ungureanu), Erőd (ma: Lucian Blaga), Szerb (Gh. Lazăr), Régi vár (Bocşa) utcákat is hiába keresnénk. Petőfi a Dóm tér szomszédságából Szabadfalura került, ott kapott teret, ahol a várat ostromló 1849-es honvédtábor állt, s ahol a forradalmár költőt Bem tábornok őrnaggyá kinevezte, ma pedig a 1848-as emlékmű emelkedik. Török Jánost, a várost korszerűsítő (többek között az utcai villanyvilágítást bevezető) polgármestert viszont méltatlanul „száműzték” az utcanévtáblákról, pedig az elmúlt esztendőben köztéri mellszobrot kapott a Személyiségek sétányán.

 A külvárosok utcanevei újabb keletűek, mint a Belvárosé. Temesvár a 19. század végéig garnizonváros volt. A vár erődjellege hozta magával, hogy a várfalaktól bizonyos távolságig szilárd épületeket emelni nem volt szabad. A keletkező külvárosoknak legalább egy (akkori) ágyúlövésnyi távolságra kellett feküdniük. A várfalaktól és egymástól tetemes távolságra épülő, szüntelenül gyarapodó Gyárváros (1720), Erzsébetváros (1718), Józsefváros (1744) csak a várfeladás, a várfalak lebontása, sáncok betömése után szervesült igazi nagyvárossá, bár némely önálló urbanisztikai jellegzetességét (főtér, templom, piac, iskola) mindenik városnegyed mindmáig megőrizte.

 Multikulturalitás és egyszínűség

 Az Andrássy út a GyárvárosbanA legnagyobb külvárosnak, a Gyárvárosnak 1898-ban 75 utcája volt. Legnagyobb tere Kossuth Lajos nevét viselte, 1920 óta hivatalosan Traian térnek hívják, de a régi temesváriak ma is Kossuth térként emlegetik és tartják számon. Nevesebb utcái voltak az Andrássy út, Magyar utca, Jókai Mór, Baross Gábor, Damjanich utca, Klapka sor stb.

 Az Erzsébetváros főtere a Telekház tér volt, a magyar történelem és művelődéstörténet nagyjai közül Dózsa, Batthyány, Csáky, Újlaky, Teleki, Révai, Rákóczi, Jósika kapott itt utcát. Múltidéző írásokban sokat emlegetik a Tirol (Porumbescu), a Holló (Odobescu) és a Hattyú (Romulus) utcát, ahol a beépítetlen telkek, kertek, fatelepek korlátlan játéktérnek számítottak a városrész gyermekei számára. Letűnt éden, boldog paradicsom volt a mára (erősen megritkult) nyolcadik-kilencedik évtizedében járó generációnak. A városnak ebben a nagyrészt családi házakból álló fertályában Dózsa neve mindig fennforgott, napjainkban Gheorge Doja alakban. A „kis” Dózsa tér, ahol a városrésznek piaca volt, s ahol ma Szobotka András egész alakos Dózsa-szobra áll, jelenleg a Plevnei nevet viseli. Legnagyobb történelmi nevezetessége az Erzsébetvárosnak a Mária-emlékmű, amelyet a tüzes trónon elégetett parasztvezér, Dózsa kegyetlen haláláért engesztelésül emeltek, olyan pontja a városnak, amelyet minden Temesvárra látogató felkeres, akár- csak a mellette emelkedő református templomot, ahonnan elindultak az 1989-es forradalmi események. „Tőkés László templomaként” is emlegetik, elismerésként, meg gyakorlati céllal is, hiszen a templom utcájának mai neve nem eligazít, inkább összezavar. Egykor Batthyány neve állt tábláján, de Telbisz Károly, a város legjelentősebb polgármestere is szóba jöhetne az utcanévosztáskor, hiszen ebben az utcában lakott. A Dózsa utca megnyitásától nem változtatott nevet, csak írásformája módosult 1920-ban.

 Érdekes megfigyelni, hogy bizonyos utcanevek: Iskola, Templom, Mező, Rózsa, Kém stb. több városrészben előfordultak, akárcsak a Bem, Kossuth, Petőfi, Hunyadi neveit viselő közlekedési útvonalak, terek is.

 A Józsefváros polgárai szinte valamennyi utcájuknak tekintélyes nevet adtak, ritka a Mező, Gát, Pacsirta stílusú utcanév (a Gyárvárosban az ilyen dominál). Főtere Küttel Károly polgármester nevét őrzi olyan keményen és kitartóan, hogy bármilyen névvel is illetik (Ştefan Furtuna, Al. Mocioni stb.), lepereg róla; a város régi és új lakói, akármilyen nyelvet is beszéljenek, egyöntetűen Küttel térként emlegetik. Ezen városatyáink is elgondolkodhatnának, annál is inkább, mivel a Küttel- leszármazottak emléktáblát helyeztek el néhány évvel ezelőtt a tér egyik impozáns épületére. A változtathatatlan kategóriába tartozik Johann Nepomuk Preyer, a Béga-parti város első monográfiáját megíró és magyar lapokban is gyakorta publikáló polgármester utcája, amely dacol az idővel, Preyer utca volt és kapta vissza ismét 1990-et követően, a rá merőleges Fröbl utca viszont csak a tősgyökeres temesváriak emlékezetében őrzi nevét, ugyanis Resica, majd Iuliu Maniu utcára keresztelték a hivatalosságok. A városrésznek volt néhány olyan utcaneve: Arany János, Bem, Kossuth, Török János, Ormós, Eötvös, Gorove, Bonnáz, amelyek eltörlését veszteségnek tartjuk. Ormós Zsigmondét kiemelten is, hiszen az egykori temesi főispán műkincsgyűjteményével és könyvtárával múzeumot alapított, felbecsülhetetlen értéket adományozott a városnak, minden idők legnagyobb temesvári mecénása volt, a jelenlegi városatyák viszont nem akarnak tudni róla.

 Mehalát 1910-ben csatolták a városhoz. 1900-as utcanév- anyaga jól tükrözi az akkori idők gondolkodását. Kiss Ernő, Nagy Sándor, Dessewffy, Lázár, Schweidel, Láhner, Knézich, Klapka, Vukovics, Ráday, Hollósy, Dezsán nemcsak a dicső 19. századot idézték a negyed lakóinak emlékezetébe, hanem a sokféle etnikum iránti megbecsülést is kifejezték. Ezt a sokszínűséget – sajnos – nem leljük fel, halvány nyomaiban sem találjuk meg Temesvár mai utcanév-katalógusában.

 A város újabb keletű külvárosai, az 1904-ben Kendetelepként alapított Új-Kissoda (ma Fratélia), a Blaskovics és Bessenyei telep, az önállóan fejlődő, majd városrészé szervesülő Szabadfalu (Freidorf) kezdetben római számokkal jelölve különböztette meg utcáit. A nevesítés során azonban egyáltalán nem voltak tekintettel Temesvár oly sokat emlegetett és hangoztatott multikulturalitására, „toleranciájára”.

 Az 1964-es nagyobb arányú utcanév-reformban az egy nyelvben, egy szellemben és kultúrában gondolkodás kizárólagossága érvényesült. Mellőzték a proletár internacionalizmus szellemében az orosz írókra, gondolkodókra, valamint a szovjet és hazai kommunistákra vonatkozó névanyagot, de ez alkalommal több magyar vonatkozású értéket is eldobtak. A Bem tábornok utca (VI. kerület) Bujorilor, a József Attila (VI. kerület) Comarnic, a Bartók Béla (VI. kerület) Bârsei, a Kossuth Lajos (VII. kerület) Văliug, az Ady Endre (I. kerület) Măcieşilor utca lett.

 Nagyjából minden a régi

 Az 1989-es fordulat után az utcanévadás is átértékelődik, gondoltuk és reméltük. A városi tanács, majd Temes Megye Prefektúrája különbizottságot hozott létre, amelynek jelenleg Dan Leopold Ciubotariu, a Bánság Múzeuma igazgatója az elnöke. Üléseik, vitáik során alakult ki a mai utcanév-katalógus, amely törzsanyagában megegyezik a két világháború között kialakulttal. A bizottság ritkábban ugyan, de ülésezik továbbra is, lényeges változások azonban már nem várhatók. Egyetlen lényeges új eleme a ’89 után kialakult lajstromnak, hogy utcát neveztek el a temesvári forradalom minden mártírjáról, így Csizmarik László zenetanár is utcát kapott az Erzsébetvárosban, a Liviu Rebreanu sugárút egyik mellékutcája viseli a nevét. Szentesítették a Szent György tér (Brătianu, Vasile Roaită), a Szent János utca (1 Mai) régi elnevezésének visszaállítását. Mivel névtelen utca kevés volt, az 1921 után kialakult névlistát pedig konokul védte és védi a politikum, nagy horderejű, alapos, körültekintő munkát nem végezhetett a bizottság.

 A Temesvár legfrissebb térképén feltüntetett 1020 utcanév között sokat kell keresgélnünk, amíg megtaláljuk a még megmaradt vagy kiharcolt 15 körüli magyar utcanevet. A magyar irodalom klasszikus nagyságai közül Petőfi Sándor, Jókai Mór, Ady Endre és József Attila utcanév-tulajdonosok, a kortársak közül a temesvári író, műfordító Franyó Zoltán kapott utcát. A zeneművészetet Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán neve képviseli, az építőművészetet Ybl Lajos és Székely László, a tudományt Bolyai János, a képzőművészetet Podlipny Gyula. Hosszú polgármestersége idején elévülhetetlen érdemeket szerzett a városépítésben Telbisz Károly, valamikor sugárút viselte a nevét (a mai C. Diaconovici Loga), az újabb névadások során egy belvárosi fél házsoros kis utcát kereszteltek a nevére. Az Ormós Zsigmond iránti tiszteletből is csak egy parányi zsákutcára futotta. A többi magyar nevet viselő vagy a hajdani elnevezését a többszörös átkeresztelések dacára mindmáig makacsul őrző utca, köztér sem a méretével melengeti a szívünket, hanem azzal, hogy egyáltalán van, hogy a miénk és értékteremtő eleinkre emlékeztet.

(Forrás: nyugatijelen.com)