vissza a főoldalra

 

 

 2010.01.22. 

25 ezren a párizsi abortuszellenes felvonuláson

25 ezren vettek részt január 18-án Párizsban a Menet az Életért abrotuszellenes tüntetésen. A tavalyi demonstrációhoz képest tízezerrel többen jelentek meg az abortusz franciaországi legalizálásának 35. évfordulóján a 15 civil egyesület által szervezett felvonuláson. A tiltakozók többsége családjával érkezett, vagy 25 éven aluli fiatal volt. Az olyan közösségi oldalakon kifejtett tevékenység, mint a Facebook, nagyban hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. A felvonuláson számos külföldi delegáció is részt vett – írja a CNA. Cécile Edel, a Choisir La Vie nevű csoport elnöke szerint a felvonulás tiltakozás nők millióinak elmondhatatlan szenvedése ellen is.

Franciaországban, ahol az abortuszt 1975-ben legalizálták, az egyik legmagasabb az abortuszok és a fogamzásgátlót használó nők száma a nyugat-európai országok közül. Még maga Simon Veil francia politikus is, akinek egészségügyi minisztersége idején alkották meg a törvényt, aggodalmát fejezte ki az adatok miatt.

 

(Forrás: Magyar Kurír)