vissza a főoldalra

 

 

 2010.01.29. 

"Isten nem eredményeket vár, hanem hűséget"

Átadták a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat Budapesten

Az idei díjazott Bereczky Ildikó református lelkipásztor volt, aki a Hold utcai Németajkú Református Gyülekezet templomában vehette át a munkásságáért járó jutalmat. Az Erdélyből származó lelkész a '80-as években önként vállalta a Baranya megyei szolgálatot, ami akkor száműzetésnek számított. "Ez az életút a megtestesítője a plaketten lévő kiállásnak és megtartásnak" – utalt a Melocco Miklós által készített plakettre Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. "Jézus sohasem érkezik későn, számára nincs későn és nincs hiábavaló" – mondta áhítatában Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Hozzátette: "Jézus gyógyítása sohasem késik, nem úgy, mint a magyarországi egészségügyi reform és a védőoltás." A Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat a budapesti Bethesda Gyermekkórház 2004-ben elhunyt főigazgatója emlékére alapították. Az emlékérmet a névadó halálának évfordulóján azok kaphatják meg, akik az emberek testi-lelki gyógyítása érdekében kiemelkedő munkát végeznek. A díjat hetedik alkalommal adták át, a plakettel együtt hétszázezer forint pénzjutalom is jár.

 

(Forrás: reformatus.hu)