vissza a főoldalra

 

 

 2010.07.02. 

Bibliotéque Pascal

(Hajdu Szabolcs filmje)

Hajdu Szabolcs színész, forgatókönyvíró, filmrendező a fiatalabb rendezőnemzedék tagja, 1972-ben született Debrecenben. A Bibliothéque Pascal az ötödik nagyjátékfilmje. A 2006-os önéletrajzi ihletésű Fehér tenyér című filmjével szinte berobbant a köztudatba, az akkori, a 37. Filmszemlén az összes díjat besöpörte. A tavaly két helyszínen: Románia tengerpartján, valamint Marosvásárhelyen és Liverpoolban forgatott, az idei, a 41. Filmszemlén vetített Bibliothéque Pascalra szintén díjeső hullott: megkapta a fődíjat, az Arany Orsót, a legjobb operatőrnek járót, a diákzsűriét és a külföldi filmkritikusok Gene Moskowitz-díját, ami azt jelenti, meghívták a filmet a Berlinaléra. Itt is osztatlan elismerést váltott ki, a szépszámú közönség hallatlanul lelkes volt a vetítés után. Június vége felé pedig Los Angelesben, az ottani filmfesztiválon is láthatja az amerikai publikum. A magyar nézők elé március 18-án jutott, azóta játsszák az art mozihálózatban. Hajdu Szabolcsban már régóta érlelődik az a gondolat, hogy megírja, és filmre vigye, miként alakul azoknak a fiatal lányoknak a sorsa, akiket a rendszerváltozások óta Kelet-Európából a nyugati országokba csempésznek, és ott prostitúcióra kényszerítenek. Először novellaként, 12 évvel ezelőtt született meg a film témája, ebből készítette el a forgatókönyvet. Ez a súlyos, szociológiai, sőt bűnügyi tartalmakat felölelő mondanivaló számtalan külföldi játékfilm alapjául szolgált már, de rejtett kamerás dokumentumfilmek is láthatók a tévében, a bulvársajtó pedig a maga szenzációhajhász módján jóformán minden héten beszámol egy-egy ilyen szomorú sorsú ifjú nőről, akinek valahogy sikerül kijátszania fogva tartóinak éberségét, és roppant kalandos módon megszökik tőlük.

A Bibliothéque Pascal története keretes, valamelyik, isten háta mögötti román kisváros gyámügyi hivatalában, 2004-ben kezdődik, ahol a kissé kétes erkölcsű anya szeretné visszakapni kislánya felügyeleti jogát. Az előadó kérésére, szépen sorjában elmeséli, mi történt vele abban a három évben, amíg Nyugaton csavargott, kislánya pedig árvaházban tengődött. A film nem egyéb, mint ennek a közel ezerszáz napnak a felidézése. Főhőse az alig húszesztendős félig magyar, félig román Mona Paparu. Ő is, mint minden kortársa könnyű életről álmodozik, ezért elmegy a tengerpartra, hogy majd ott találkozik a Nagy Ővel, de csak mindenféle ócska alakkal akad össze, akik közül az egyik, Viorel teherbe ejti. A gyereket megszüli, majd otthagyja a cirkuszos nagynénjénél, akitől a hatóságok elveszik a babát, mert ez a mutatványos asszonyság – szerintük – veszélyezteti a kislány erkölcsi fejlődését. Mona lelkiismeretlen kufárok kezébe kerül, akik adják-veszik ezeket a megfélemlített, tanulatlan lányokat. Ő Angliába kerül, ahol a Bibliothéque Pascal nevű kupleráj szexmunkása lesz. Azért ez a neve ennek a dicstelen műintézménynek, mert a lányoknak világirodalmi alkotások jeleneteit, szereplőit kell eljátszaniuk a férfiaknak, miközben a nők legősibb foglalkozását művelik. Az előkelősködő név nem a nagy francia filozófust, Pascalt rejti, hanem a tulajt hívják így.

A film képi megfogalmazásmódja – Nagy András operatőri munkája nyomán – időnként eltér ennek a sivár világnak tényszerű bemutatásától, szinte elemelkedik a valóságtól annyira költői, szinte misztikus lesz. Ez a valóság és az álom közötti éles ellentét, ami alkalmanként összemosódik a filmben, csak fokozza a nézőre kifejtett letaglózó hatást. Monát Hajdu Szabolcs felesége, Török-Illyés Orsolya alakítja, Vioricát, Mona kislányát pedig gyermekük, Hajdu Lujza. Mona érzékenységét, elesettségét a színésznő igencsak elismerésre méltóan jeleníti meg. Az ő Monája az az ábrándozó kislány, akinek meg sem fordul a fejében a világ gonoszsága, s amikor találkozik ezzel, akkor is józan eszét és jó szívét meg tudja őrizni. A szörnyeteg Pascalt Shamgar Amram, a tőle egy fokkal sem különb Viorelt Andi Vashuianu, a hasonszőrű Gicut Mihai Constantin, Mona apját Razvan Vasilescu, a felelőtlen Rodica nagynénit Oana Pellea játssza.

A Bibliothéque Pascal végeredményben az emberi, ezen belül a női kiszolgáltatottságot járja körbe. Mindenféle kiszolgáltatottság ember- és életellenes, de a női megaláztatás, a női test áruba bocsátása mind közül a legvisszataszítóbb, legrettenetesebb. Hajdu Szabolcs filmje olyan, mint valamiféle ellenkezőjére fordult leányregény-példabeszéd, amiben a remegő pillájú, olvatag tekintetű hősnőért nem a délceg, szőke királyfi érkezik meg és viszi el várába, veszi feleségül, hanem a legkegyetlenebb valóság vár rá, ahol alávaló férfiak használják ki, törik meg akaratát, erőszakoskodnak vele, eladják, ahonnét tényleg csak valami csoda következtében tud eljönni.

 

Dr. Petővári Ágnes