vissza a főoldalra

 

 

 2010.07.02. 

Új vezetés a szlovák ferenceseknél

A ferencesek Legszentebb Üdvözítőről nevezett szlovákiai provinciája új tartományfőnököt választott a 78 fős rendtartomány élére Jeremias Kvaka személyében, aki korábban a provincia ökonómusa volt.

A ferencesek Szlovákiában hét rendházban élnek, átlag életkoruk mindössze 42 év. (A magyar rendtartománynak 114 tagja van, átlagéletkoruk 48 év.) Pozsonyban működik a szlovákiai ferences tartományi központ, a most ötfős növendékház és a Serafín Könyvkiadó. A nagyszombati kolostorban van a noviciátus, jelenleg három novíciussal, akik augusztusban tesznek egyszerű fogadalmat. A jelöltek – jelenleg két fő – a trstenai (Árva megye) kolostorban ismerkednek a szerzetesi élettel. A rend egyetlen plébániája Füleken működik, itt továbbra is Kucharcik Kamil a magyar lelkipásztor. (Képen a füleki templom.) Pozsonyban is a ferences templomban folyik a magyar lelkipásztorkodás Halkó József világi pap vezetésével, az ő munkáját segíti Kubovics Konrád ferences. Az érsekújvári ferences templom magyar lelkésze pedig Kovalcsik Cirill, aki a magyarországi ferences rendtartomány tagja. Az említett településeken kívül Galgócon (Hlohovec) és Eperjesen vannak még ferencesek északi szomszédunknál. A szlovák rendtartomány a következő tanévben két növendéket küld ki a Szentföldre tanulmányaik folytatására, egy szerzetes pedig valamely szentföldi rendi közösség életébe kapcsolódik be. A szlovák ferencesek közül misszionáriusként négyen működnek a volt Szovjetunió területén (közülük ketten Kárpátalján), egy fő Bolíviában. A szlovák ferenceseknél idén egy papot szenteltek.

 

(Forrás: ofm.hu)