Függetlenség

2010.07.02.

Hatalomszerzésre szakosodtak

És nekünk nem szabad feledNI

A gyilkosokat néven nevezNI

(Nagy Gáspár: Öröknyár: elmúltam 9 éves)

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyilvánvalóvá tette röviddel az új parlament megalakulása után, hogy a számadást nem kerülheti el a szocialista-liberális hatalomgyakorló kör, s ha a vizsgálati eredmények szükségessé teszik, kizárólag törvényes eljárás keretében, de az igazságszolgáltatás kezére kerülnek azok, akik erre rászolgálnak. Hogy Agárdi Pétertől Kuncze Gáboron át Konrád György és Vásárhelyi Mária és a teljes valamikori Demokratikus Charta ideges lett, azt én egyszerű beismerésként értékelem. Hát nem Kuruc Gyula SZDSZ-alapító, most aláíró, mondta, sőt írta, hogy akarnokok dominálta zsarolók gyülekezete lett hőn szeretett pártja, hogy a nagytőke imádata, a korrupció és a kivagyiság jellemzi vezetőit? Nem ő kérdezte, mi lett barátunkból, Demszky Gáborból? Nem ők nyelték le szó nélkül Medgyessy Péter kijelentését, miszerint tele vannak eltussolt bűnügyekkel? Nem Katona Béla a közös MSZP-SZDSZ-kormány titokminisztere állította, hogy a szervezett politikai bűnözés elérte a politikai köröket? Nem Pető Iván jelentette ki: a politikai halott Demszky Gábor magával akarja rántani Magyar Bálintot? Azzal folytatta, hogy Retkes Attila antiszemita, Fodor Gábor pedig választási csaló. Miért nem akkor ugráltak a liberális elvtársak? Szeretném őket egyenként megkérdezni: Kell-e vizsgálni, hogyan kerülhetett a spontán privatizáció során annyi tőkeerős liberális és kommunista a piacgazdaság vadvizeire, kell-e vizsgálni, hogy a vezérlésük alatt működő médiamunkások miért mismásoltak oknyomozás helyett, bőszen hangoztatott és az ellenfeleikkel szemben gyakorolt kritikai alapállásukat feladva, miért zavarták össze szándékosan a közvéleményt?

Miért kínálták fel bűnbaknak az összes országgyűlési képviselőt, a teljes rendőrséget, a bíróságot, minden kormány minden miniszterét? Egyformán. Emlékszünk még a technikára? A Napkeltében napi vendégként szereplő őrültekre, például az olajügyekben váratlanul alászálló bűnözőre, N. Zsoltra, akit egy titkok övezte társaság alaposan felkészített, hogy kiről mit mondjon, milyen időzítéssel? Ezért mondhatta egy fő liberális, hogy a történelem süllyesztőjébe kerülnek. A jövendölés bekövetkezett. Csak nehogy úgy járjunk velük, mint Biszku Bélával, a tömeggyilkossal, aki 57-59 között belügyminiszter volt és aki ezen minőségében a jogra hivatkozva nem járult hozzá elkövetett bűnei bemutatásához. Feledhetjük-e a Tocsikolást? A vagyon és ingatlanlopások az SZDSZ-es önkormányzatokon keresztül soha nem bírtak hírértékkel. Ki emlékszik már arra, hogy Budai György, az SZDSZ kampányfőnöke és pártközeli vállalkozója az Utilitás Rt-nek utaltatta a korrupciós pénzt Tocsik Mártával? Ki tudott arról, hogy megszerezte egy ferencvárosi ingatlan előbérleti jogát, évi 100(!) forintért, azért, hogy ott egyetem épüljön? Az alapkövet drága jó Árpi bácsink (Göncz) tette le. Soha nem építettek egyetemet. A cél roppant triviális volt: a környék ingatlanjainak felértékelődésével az előbérleti jog piacra dobása hatalmas haszonnal. Ez nem az állam fosztogatása volt véletlenül? Amikor kiderült nagy nehezen, hogy a tocsikolásban az MSZP-SZDSZ nyakig ül, Kis János szájára az jött, hogy Pető Iván becsületére legyen mondva, felajánlotta lemondását a párt éléről. Ez becsület? Nem inkább bűnrészesség?

De ne ragadjunk le a múltban. Magyar Bálint és a Nemzeti Szakképzési Intézet 555 milliós pályázata, az Open Consulting százmilliós tanácsadásai, Kóka autópálya ügyei és Lepp nevű sógorával a pénztárgépes ügyek az APEH-hel karöltve, Horváth Ágnes trezorrendelései a leépített kórházi ágyak mellé, Békesi, Bokros, Szekeres ügyei, Kuncze belügyminisztersége alatti események, s azután a Szilvásy-Draskovics-Gyurcsány-triumvirátus, a BKV, a MÁV, ésatöbbi. Tehát, miért sikoltozzák, hogy el a kezekkel Gyurcsánytól? Mert ők együtt a bennfentesek, s Gyurcsány az ő legféltettebb titkaiknak tudója, mert a hatalmat nem akaródzik kiengedni a kezükből. Tellér Gyula, egy valamikori SZDSZ-alapító a választások előtt a Nagyvilágban leleplezte az SZDSZ-t. Ennek a fontos vallomásnak is köszönthető az SZDSZ végső szétmállása. Egyik elősikoltozójuk, Ripp Zoltán erzsébetvárosi szocialista a bevált módszerhez folyamodott. Egy őrült naplója címet adtam az erzsébetvárosi kucséber kirohanásának, amelyet Tellér Gyula kiváló írása ihletett, s amelyből világosan kitetszik: a halálos ítéletük 1992-ben lett Csurka István által kimondva. Most már végük, s ezt ők tudják.

Tellér Gyula: az 1988. november 3-án megalakult SZDSZ nem az égből pottyant

(idézet a tanulmányból)

3./ Ezek az egymással meglehetősen intenzív kapcsolatban álló s hatalomközelbe túlnyomórészt a Rákosi-érában került személyek, csoportok tehát – az 1956 előtti puccsistákhoz hasonlóan – belátták /vagy már eleve úgy gondolták/, hogy a szocializmus általuk elképzelt megjavításának s ezáltal a hatalomban részesedésük további tartós és kényelmes biztosításának a fennálló nagypolitikai struktúrákban és az azokat elfoglaló, működtető személyekben súlyos akadályai vannak, s ezért az általuk javasolt radikális és teljesítőképes politika számára mozgásteret kell biztosítani. Magyarán: a gazdasági-intézményi alternatíva kidolgozását egy, az ’50-es évekbeli Nagy Imre-puccshoz hasonló hatalomszerző puccsnak kell kísérnie, de – az ötvenhatoshoz hasonló élességű konfrontációt, robbanást és bukást elkerülendő – egy fokozatos, ,lassított’, ,hűtött’ puccsnak. A puccs lényege azonban az 1956-oshoz képest nem változott: nem a rendszert gondolták lerombolni, hanem a rendszernek a hatalomhoz és a hatalom adott formáihoz görcsösen ragaszkodó, a reformokat akadályozó, Rákositól és gárdájától ’56-ban a hatalmat elvevő irányítóit, a plebejus ,múmiákat’ /Kádár Jánost, Kis Károlyt, Biszku Bélát, Németh Károlyt, Gáspár Sándort, Pap Jánost, Czinege Lajost stb./ akarták leváltani, kiszorítani, eltávolítani.

4./ Nem hagyható figyelmen kívül a formálódó szembenállásnak a zsidó-nemzsidó összefüggése sem. A Rákosi-rendszer politikai, tudományos, kulturális és gazdasági vezető posztjain, sajtójában feltűnően sok volt a zsidó származású ember /Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai József, Farkas Mihály, Péter Gábor, Vas Zoltán, Gyáros László, Betlen Oszkár, Vásárhelyi Miklós, Eörsi Gyula stb./. Ezek az emberek – közülük a vezetők – a kötelező sztalinista tisztogatást a ‘40-es évek végén, az ’50-es évek elején elsősorban a párt nemzsidó része ellen hajtották végre /Rajktól Nagy Imréig/. Kádár – feltételezve, hogy a zsidó származású politikusok egy részének a magyar társadalom problémái iránti érzéketlensége vagy a magyar polgársággal és parasztsággal szembeni ellenszenve és kegyetlenkedései /Farkas, Princz, Bauer, Földes, Szinetár stb./ ’56-ban erősen közrejátszottak a rendszer elleni indulatok kitörésében –, saját csapatát túlnyomórészt nem zsidókból válogatta össze s az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején a zsidó származásúak, sőt, a zsidós nevűek közül sokakat ,visszavont’ a politika első vonalából. A Kádár-rendszer ellen a ’70-es és ’80-as években felvonuló, imént említett ,reformer’ csoportok tagjai között viszont megint nagy többségben voltak s meghatározóak voltak a zsidó származásúak /erre az egyik érintett, aki egyébként a Rákosi-rendszer rettegett – s később liberálissá vedlett – helyi pártfunkcionáriusa volt, magánbeszélgetésben büszkén fel is hívta a figyelmemet; később ugyanerre hivatkozott Szabó Miklós egy magánbeszélgetésben az 1990. év végi szombathelyi SZDSZ-küldöttértekezleten; a beszélgetésen harmadikként jelen lévő, zsidó származású Gadó György élénken helyeselt/. A Társadalmi szerződés című irat, melynek szerzője az imént elemzett csoportokhoz tartozott, kijelenti: Kádárnak mennie kell! Ebben az iratban ezzel szemben sehol sem olvashatjuk, hogy a felső pártvezetésben szinte egyedül maradt zsidó Aczélnak mennie kell, vagy hogy az irat szerzői őt is az eltávolítandó ,múmiák’ közé számítanák! Aczélt később – 1989-ben – az ellenoldal: a népi oldal szólította fel pécsi országgyűlési képviselőségéről való lemondásra, sikerrel. Kérdés, hogy ebben a versengésben és konfrontációban mennyi volt a spontán és mennyi a tudatosan szervezett elem. Volt-e, létezett-e valahol – akár az országhatárokon belül, akár rajtuk kívül – az ős-SZDSZ oldaláról az egész folyamatot áttekintő, elemző, szervező és irányító agytröszt. Csurka István annak idején párizsi, New-York-i és tel-avivi sugallatokról beszélt. Forrásait és bizonyítékait azonban sohasem tárta fel. Így hát az a nem mellékes kérdés is megválaszolatlan marad, vajon az ős-SZDSZ-nek Kádár és az őt körülvevő ,múmiák’ elleni, bizonnyal Aczél által is támogatott fellépése értelmezhető-e és értelmezendő-e az ’57-58-as Aczél-Kádár, zsidó-nemzsidó politikai kiszorítósdi visszavágójának.

(Annak idején 20 éve, lehet hogy éppen a Magyar Fórum ütötte őket a második helyre)

Apák és fiúk c írásával.

Lármásan és kitartóan folytatja kardcsörtető politizálását a Szabad Demokraták Szövetsége. Ám a maguk keltette hangzavarba újabban sok disszonáns hang vegyül. Mind többen veszik észre, hogy az SZDSZ hangadó vezetőinek antibolsevista meze alatt bizony másfajta szív dobog… „Az SZDSZ vezetői közt számos a volt doktriner kommunista, még ha az idők szavára hallgatva ma a radikális antikommunizmus báránybőre alól bégetnek is ki.” (Nyugati Magyarság, Montreal, 1989. november-december) Az ügyvivő testület tagjai közül jópáran nemrég az állampárt (igen, az MSZMP) soraiban vitézkedtek. Nem közkatonaként, hanem mint stratégák, a marxi és hasonló tanok elméleti kutatói-továbbépítői. Haraszti Miklós szülei az izraeli kommunista párt alapítói, ’70 körül maoista összeesküvés vádjával állt bíróság előtt, (a többiek: Csákó Mihály, ma az SZDSZ által alapított Szolidaritás szakszervezet vezetője, Hamburger Mihály, Hamburger Jenő 19-es népbiztos utóda, ma a SZER munkatársa, Dalos György, Pór György). Kis János az MTA Filozófiai Intézet párttitkára volt, ’73-ban kizárták az MSZMP-ből, „túl baloldali” nézetei miatt; ezt követően az Akadémia különböző intézetei (élükön Aczél legényei) tartották el titokban és bőségesen. Tamás Gáspár Miklós édesanyja a román kommunista párt alapítója, Kolozsvárról Budapestre költözésük után az egyik legnagyobb pártnyugdíjat kapja (fia „ebből” ellenzéki); a mama dicső múltja segíti remek lakáshoz a fiút, aki szintén a Ceausescu-féle KP tagja volt. Bauer Tamás apja a Sztalin út 60-ban specialitásáról „körmös Bauer” néven volt ismert. Fia, Laki Mihály és Soós Károly Attila jelenlegi SZDSZ szakértőkkel együtt a Közgazdasági Egyetem pártalapszervezetét hívta életre. Pető Iván párt-, Tölgyessy Péter államigazgatási karrierjét váltotta „szabadra”. Mindketten az MSZMP tagjai voltak.

Bizonyára további tájékozódással a példákat lehetne folytatni, de fejezzük most be. A fenti tényeket bűnül nem róhatjuk fel. Változnak az idők, változhatnak a politikai nézetek. De ha valaki ilyen háttérrel unos-untalan a kommunista diktatúra elleni küzdelem élharcosának pózában tetszeleg (ha vannak is részérdemei), ez már több, mint visszatetsző. Ez megtévesztő politikai stratégia. Külföldön ez már széles körben ismert. Az egyik újságíró így ír erről: „Az SZDSZ intelligens, jól képzett, polgári származású elitisták gyülekezete. Esélyük arra, hogy egy kormány vezető erejét alkossák, elég csekély. Így aztán nem érdekük sem a koalíció, sem egy más összetételű, erős, működőképes kormány létrejötte. Az ő legnagyobb befolyásuk egy gyenge, a parlamentnek teljesen kiszolgáltatott, cselekvőképtelen, egyik kormányválságból a másikba tántorgó kormány alatt valósulna meg. Jellemző álláspontjuk cinizmusára, hogy a népszavazás után azt is felajánlották, hogy a parlamenti választások után akár közvetlen szavazással is megválasztható lehessen a köztársasági elnök, ha annak jogkörét a minimálisra szorítják. Értsd: még a népnek is meg lehet engedni az elnökválasztást, mert csak egy jólöltözött köszönőembert választ.” (Nyugati Magyarság, Montreal, 1989. nov-dec.)

Hogy mennyire igazak e sorok, jól jelzi az SZDSZ „új” jelmondata. „Aki ellenünk van, az velük van.” Nem kell különösebb lélektani érzék és ismeret, hogy megérezzük a mondat mögött meghúzódó gondolkodás sémás, kirekesztő voltát. Ez a gondolkodásmód a világot két részre osztja: „MI”-re és mindenki másra, „ŐK”-re. Kik is gondolkodtak így az elmúlt évtizedekben? A kizáráshoz-kirekesztéshez, a mindenki „más”-t egy kalap alá vonó megközelítéshez adjuk hozzá az agresszív stílust, és már meg is kapjuk ennek a politikai számtannak a magyarság számára oly keserves végeredményét, a diktatúrát. Kirekesztés + agresszió = diktatúra. Ebből pedig már elegünk van, egyszer és mindenkorra! Se vöröset, se másmilyet belőle! Az SZDSZ vezetői persze „visszavonták” e jelmondatot – ugyan a plakátok már az utcán vannak. De a visszavontat is ők találták ki! Vagy a „legprofibb” szervezet (hogy erre az általuk keltett mítoszra is utaljunk) kampánya lenne esetleges? Dehogyis. Ezt a mondatot kitalálták, jóváhagyták, kinyomtatták, terjesztették, kiragasztották. Nem kell ezt a jelszót visszavonni, hiszen „hiteles”, kifejező. Beleillik a sorba: „Aki nincs velünk, az ellenünk” (Rákosi 1950), „Aki nincs ellenünk, az velünk van” (Kádár János, 1957), „Aki ellenünk van, az velük van” (SZDSZ 1990).

Van persze más jelszava is a Szabad Demokraták Szövetségének. Azzal pedig messzemenően egyetértünk. „Döntsön a nép”. Döntsön bizony, de ne a manipulációs megtévesztés hatása alatt, hanem teljes körű tájékozódás, mérlegelés után. Erre van szüksége a nemzetnek. A kiérlelt, nem indulatokon, hanem tisztánlátáson alapuló döntés bizonyára elhallgattatja a szélsőségeket, és megerősíti a tisztességes, józan politikusokat. Tartozzanak azok az SZDSZ-hez, MDF-hez vagy bármely demokratikus párthoz.

(Magyar Fórum, 1990. március 31.)

Ripp Zoltán: Egy elfajzott értelmiségi színeváltozásai Mozgó Világ (részletek)

Ezúttal csak egyetlenegy „elfajzástörténet” felvázolását kísérlem meg: annak bemutatását, miként vezethetett a jobboldali ideologizálás útja a liberalizmustól ahhoz a fajta antiszemita-antiglobalista összeesküvés-elméletig, amelynek alapjait még Csurka István fektette le a kilencvenes évek elején. Tellér Gyuláról a nyájas olvasó nem tudja, és nem is érdekli, ki az ördög, (ebben bízik Ripp, de nem hallgathatja el Tellér köztudott érdemeit, így a hiteles bíráló szerepében tetszeleg ).

Tellér tudományos munkálkodása eredményei mellett már igen jelentős műfordítói életművet tudhatott maga mögött. Különleges stilisztikai képességeiről tanúságot téve nem csupán a nagy európai nyelvekből, hanem kínaiból is ragyogóan fordított prózát, verset egyaránt. Még kezdőként nem kisebb személyiség, mint Weöres Sándor ütötte a műfordítás lovagjává. 1985-ben József Attila-díjjal ismerték el kiváló irodalmi munkásságát, 2001-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. 2009-ben külön kötetben is kiadták válogatott műfordításait.1988 májusától részt vett a Szabad Kezdeményezések Hálózata tevékenységében, majd novemberben alapító tagja lett a Szabad Demokraták Szövetségének. Az 1990-es országgyűlési választásokon az SZDSZ országos listájáról szerzett mandátumot, 1994-ben élesen ellenezte, hogy a szabad demokraták koalícióra lépjenek a Magyar Szocialista Párttal. A Horn-kormány megalakulása után Tellér el is hagyta az SZDSZ-t, a Fideszhez csatlakozott, Orbán Viktor egyik tanácsadója lett.(Ez megbocsáthatatlan tett, hiszen mindent látott, ami belül volt, s most elmondja.) A 2006-os országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP országos listájáról szerez mandátumot, a parlament kulturális és sajtóbizottságában tevékenykedik, (s ettől azonnal elbarnult pártszolgálatos lett, írja Ripp)

Most már csak az a kérdés, hogy volt-e visszahatása Tellérre a jobboldalon burjánzó összeesküvés-elméleti fejtegetéseknek, amelyek ősmodellje Csurka István hírhedt pamfletje a „Néhány gondolat…” volt még 1992 augusztusában.(Ha volt, ha nem, Rippék már annyira átlátszóvá váltak, hogy a valameddig megtévesztettek is átlátnak rajtuk)

A totális nyomulással szemben csakis a szervezett, totális ellenállás és ellennyomulás s mögötte a tudatosan kidolgozott és megfogalmazott szellemi alternatíva jelenthet megoldást.

(mondja ki Tellér Gyula, akire valószínűleg hallgatnak a Fideszben, de nemcsak ez fáj Rippnek, hanem az is, hogy) Tellér arról ír, hogy Izrael (minden negatív felsorolásban konzekvensen az élen említve), az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország, „a szimbolikus Befektető” és annak nemzetközi szervezetei (WB, IMF, WTO stb.) a hazai politikai csoportok versengése nyomán jutnak uralkodó pozícióba. Az Izraeltől való függés létrehozásán fáradozó csoportok ténykedésétől Laborc Sándor titkosszolgálati vezetővé való kinevezésén át a „Hankook-félék idecsábításáig” terjed az abszurd bűnlajstrom.

Külön hangsúlyt kapnak az agymosás jelenségei, vagyis „bizonyos mentális struktúrák és az ezeket létrehozó és terjesztő intézmények”. A szerző itt megint csak jogosan mutat rá számos borzalmas jelenségre a médiavilágban, (Na,na Ripp, ez nincs megengedve, méghogy a sajtó!) de aztán oda lyukad ki, hogy ezek következtében jutott szegény jó Csurka István méltatlan helyzetbe a 2001. szeptemberi toronymerénylet kapcsán tett „méltányolható nyilatkozata” (sic!) után.(szegény Ripp, ő az utolsó csatlós)Továbblép: csurkai mélységekbe hatoló antiszemita torzképet fest egykori pártjáról, az SZDSZ-ről, amely, nemzetellenes zsidó ügynökpárt, nem kevesebbről van szó, mint hogy Tellér átveszi és alkalmazza az 1990-es kampány akkor még gyalázatosnak számító, de már régen ingerküszöb alatti megnyilvánulásának, Grezsa Ferenc Apák és fiúk című alantas írásának érvelését. Sejtetni engedi, hogy Csurka István annak idején nem légből kapott értesülés alapján értekezett arról a külső irányító erőről, amelyet azután a Tel-Aviv–New York-tengely fogalom megalkotása jelzett, de a bizonyítékok és források közreadása híján lebegteti, megválaszolatlanul hagyja a föltett kérdést. Persze a beavatott olvasó azért tudja, amit ilyenkor tudni kell… Annál is inkább, mert Csurka neve nem véletlenül bukkan elő, szellemisége belengi a dolgozatot. Csak a vak nem látja, hogy amit Tellér művel, az egyenes folytatása Csurka eredeti összeesküvés-elméletének. Annak is Aczél György volt a kulcsfigurája, az „ávós vérvonal” folytatója, aki az újkori magyar történelem legravaszabbul és legalaposabban összeszerkesztett politikai, kulturális, gazdasági és pénzügyi hálózatát építette ki, amelybe természetesen éppúgy beleértendő volt a titkosszolgálat, mint a szamizdatban demokratikus ellenzéket szimuláló, a rendszerváltás idején az SZDSZ-t létrehozó csoport. Tellér szóbeli közlésekből „úgy tudja”, hogy a későbbi SZDSZ-t létrehozó ellenzék együttműködött a pártközponttal és a titkosszolgálattal, s természetesen Aczél volt a felső kapcsolat. : „vajon milyen iratokat keresett és talált Kuncze belügyminisztersége idején a belügyi irattárat végigrovancsoló Kenedi-bizottság?” ezzel az alattomos rágalmazás a célja.(Nem kedves Ripp, ez a valóság)

Kis János–Aczél György együttműködés következtében megkezdődött a népi vonal ellehetetlenítése és kiszorítása. A magyar társadalomnak elege van „a frankfurti Prokrusztész-ágyból” – vagyis a frankfurti iskola eszméiből, Tellér azzal vádolja az SZDSZ-t, hogy a döntő kérdésekben idegen érdekeket szolgálva eldöntötte az ország sorsát, a valóságos társadalmi problémákkal nem foglalkozott, csak a magyar valóság legfontosabb kérdéseitől távoli, jelentéktelen vagy éppen kártékony liberális mániáival. S ők Magyarországon egy genetikailag elkülönülő csoport, amelynek tagjai átlagban magasabb intelligenciahányadossal rendelkeznek, mint a többiek. Hogy méltányos, ha ezek az emberek vezetik a társadalmat.”

(És nincs igaza Tellérnek?)

czyla