|
 2010.07.09.
Jegyzetek egy esszékötet margójára
(Szőcs Zoltán:
Irodalomkönyv)
Irodalomkönyv –
elgondolkodom Szőcs Zoltán legújabb kötetének címén. Nyomatékos
jelzése annak, hogy e könyvben irodalomról van szó. Az írásművészet
esztétikai és mesterségbeli kérdéseiről. És az irodalom
soha el nem fogyó problémáiról. Régi és ma is élő izgalmas
gondokról. A szerző java esszéit nyújtja olvasóinak. Az utóbbi
években több könyve is megjelent. Összegyűjtött cikkeit nemrég
olvashattuk. Az újságírónak a világban tájékozottnak kell
lennie. Különösen fontos, hogy napról napra tájékozódjék
az itthon történt eseményekről. Az újságírás kitűnő felkészítő
iskola. A határidős feladatok feloldják az írásgörcsöt. Segítik
kibontakozni a rögtönző-tömörítő készséget. Mert írói
erény röviden és pontosan szólni. Szőcs Zoltánnak a közelmúltban
jelent meg egy kicsinyke, zsebbe illő könyvecskéje is.
Jegyzetek és aforizmák. Több műfajban otthonos író.
Új
kötete, az Irodalomkönyv, kérdező és válaszoló modorban tárgyalja
az irodalom gondjait. Szerelmese és igazi értője annak, amit
csinál. Tudja, hogy itt már a jobbak fülébe is forró ólmot
öntött a nyüzsgés-mániás 21. század. Szőcsnek határozott
álláspontja van. Adyt és Szabó Dezsőt állítja a század
irodalmának élére. Esszéi erős kiáltások és kérdések is.
Felelet nélkül maradók. Ahol az irodalom egy markáns szelete
észrevétlen lehet, a többi szelet is csak szelet marad.
Esetlegesség. Paródiája az egésznek. Az „egész” ideája kívánatos
célként lebeg a mai író előtt. De a megközelítő elől,
mintha hátrálna.
Keretünk
csak azt teszi lehetővé, hogy a kötet néhány írásáról szóljunk.
Az Irodalomkönyv megerősítette korábbi feltevésemet, hogy Szőcs
Zoltán tehetsége kétgyökerű. Filológus és elmélkedő író
egyszerre, a kétgyökerűség voltaképpen ezt jelenti. Érzéke
van a fontos adatok összegyűjtéséhez, és egységbe képes
rendezni azokat. Némely irodalomkutatóban szétválik a kívánatos
egység: egyik esetben adathalmozót látunk, aki nem tud anyagával
mit kezdeni. A másik végleten meg teoretikust, aki meglódult
elméleteit nem képes jól megválogatott adatokkal igazolni.
Szerzőnk könyvének egyik legalaposabb munkája Ady Endre és
Szabó Dezső kapcsolata címet viseli. Izgalmas ez a viszony. Ady
és Szabó Dezső lehettek volna barátok, de mindkettőjükben erős
volt az egyensúlyt felbillentő irónia. Meglátták a másik
tehetségére rakódott modorosságot. És szembe meg is mondták.
A „két dudás egy csárdában” folytonosan csipkelődött. De
lényeges kérdésekben megvolt a közös nevező. Szabó Dezső
Ady zsenijét mindenkor méltatta. Szőcs Zoltán tanulmányában
a két író kapcsolatához bőséges bizonyítékot kapunk és értő
magyarázatot. Az irodalomtörténet fontos ügyéről van itt szó.
Mellékesen kezelték eddig a kutatók. Pedig az ilyen vonatkozások
érdekelni fogják majd az utókort. Szőcs Zoltán elvégzett itt
valamit, amit tudni érdemes, lejegyezni fontos.
A
könyvben egyszer a filológus arcél a markáns, aztán meg
ugyanilyen erőteljesen a filozófuséval találkozunk. A 220 éves
a magyar regény című írásában Dugonics András alakjának
bemutatásával kezdi a magyar regény fejlődésének szemléjét.
Itt a filológus serénykedik, élvezettel mutatja fel a már-már
elfeledett regényeket. Dugonics műve, az Etelka ma már
olvashatatlan. De valamikor élt. A vizsgálódás egész Jókaiig
halad. A kutató kit alaposabban, kit csak érintve mutat be.
Kipillant a világirodalomra is. Örömmel olvastam, hogy Gyulai Pál
Egy régi udvarház utolsó gazdája című regényét külön
hangsúllyal említi. Egy bukott világ utáni társadalmi közérzet
remek rajza. A deklasszáltság zsákutca-élményét kapjuk.
Minden nagy társadalmi fordulat hasonló közérzetet hoz. Kemény
Zsigmond Özvegy és leánya című regénye szintén nagy teljesítmény
a 19. század közepéről. Szőcs Zoltán filológus kíváncsisága
igen széles körben vizsgálódik. Egyik kis esszéjének ez a címe:
Budapest szavunk első megjelenése. Történész és nyelvész érdeklődést
mutat.
Ahogy
írtam, a másik arcéle a filozófusé. Nikiász doktor nem létező
emlékezete című elmélkedő írása arra a kérdésre keresi a
választ, hogy mit is jelent emlékezni. Individuális belső történés.
Az emlékezet eleven jelenség. Tegyük hozzá, a temetők voltaképpen
azért halnak el, mert kihuny az élő emlékezet. A világirodalom
java műveiben mindig felmerül valamely továbbgondolható
gondolat. Meredith regényei különösen kínálnak ilyet. A véletlen
találkozásokat (Tökéletes férfi) olyanféleképpen halmozza,
hogy az már valószínűtlennek tetszik. Pedig nem az. Formai sűrítés.
Az életben is rengeteg a véletlen. Időben elterítve. Szőcs érti
ezt a jelenséget, töpreng is rajta, mint kibontható eszmén.
Meredith arisztokratikus okfejtését – stílusát is ízlelgeti.
Említsük meg még itt Orwell köszöntését. Szőcs Zoltán az
Állatfarm és az 1984 című művek szerzőjét, „a jövőbe látót”
méltatja elsősorban. Orwell, Kafkához hasonlatosan, de konkrétabban
anticipálta a jövőt. Igaz, bőségesebb tapasztalata is volt,
hogy megfesse korának veszélyes viszonyait és eltorzult figuráit.
A 236 lapos könyv színes tartalmát csak alig érinthettük. Célunk
a jeladás lehetett csupán.
Szőcs
Zoltán könyve témában és probléma-halmazát tekintve gazdag.
Elevenen és merészen asszociál. Értékfelismerő. Fontos
kritikusi erény. Ám az ellentmondások sem kerülik el a figyelmét,
mindig éber azok meglátására. Nem leír, a vizsgált jelenséget
felbontja. Elemez, és az eredményt egybefogja. Ezért izgalmas műveit
olvasni. Persze mestereit és példaképeit sűrűn emlegeti, és
nagy teret kapnak könyvében. De ezt mindig alaposan teszi, újat
feltáró leleménnyel. Nem az alkalom, a hajlam köti az
irodalomhoz. Ez a legjobb ígéretű kapcsolat.
Dr. Kiss Lajos, Szeged
|
