|
 2010.07.09.
Szuszlov és Lukács György
Rajnai Sándor
ment Nagy Imréért Romániába, és bilincsbe verve hozta haza.
Akkor már bizonyos döntések megszülettek az SZKP-nál is meg
az MSZMP-nél is. Bíróság elé állítják Nagy Imrét és körét.
Csak az nem volt eldöntve, hogy kik tartoznak ehhez a körhöz,
és ki volt „az ellenforradalom” szellemi előkészítője.
Nagy Imrét és Lukács Györgyöt együtt emlegették.
Rajnai teljesítette a rábízott feladatot, majd a
rendszerváltás idején félelmében Amerikába távozott, ott
sem érezte magát biztonságban – pedig a fene sem akarta
akasztani –, és Izraelben nyert végső menedéket, majd később
„nyugalmat”.
Abban az időben
Szuszlov gyakran megfordult Budapesten. Szentendrén lakott egy pártvillában,
innen osztotta a tanácsot magyar elvtársainak, és itt hozott döntéseket.
Nem kell előreszaladni
a történelemben, de meg kell jegyezni, hogy hosszú időn
keresztül nem dőlt el, kik a „bűnösök” és milyen ítélet
szülessen. Majd 1958-ban Hruscsov Szófiában mondott egy beszédet.
Kijelentette, hogy a szocializmusra nézvést a legnagyobb veszélyt
a revizionizmus jelenti. Nem sokkal korábban, 1956 februárjában,
a XX. kongresszus idején még a veszedelmet a szektáriánizmusban
látta. Változott az idő. A Hruscsov-beszéd után Buda-pesten
remegve futott végig a hír: akasztani fognak 1956 megtorlásaként.
Különböző listákat írtak öszsze Kádár és Biszku meg Kállai
Gyula is. Perbe akarták vonni Lukács Györgyöt, az
„ellenforradalom” szellemi előkészítőjét, Nagy Imre
tettestársát. Lukács György nem volt Nagy Imre tettestársa.
Lukács György nem készítette elő az 1956-os „népfölkelést”.
A tervezetek Szuszlov asztalára kerültek. Szuszlov kijelentette:
Lukács Györgyöt az egész világon legfeljebb háromezer ember
olvassa, nem több. Nevét sem ismerik. Lukács Györgyről nem
hallottak a magyar munkások és értelmiségiek. Az ő perbe fogása
és felakasztása nem rémíti a magyar felkelőket, a magyar népet.
Szuszlov vélekedése szerint Lukács György „bántalmazása”
Nyugaton viszont nagy vihart kavarna a párizsi, a berlini és a
New-York-i körökben. A zsidók nagy felhajtást és ricsajt csinálnának.
Felejtsék el a magyar elvtársak Lukács György elítélését.
És Lukács György megmenekült. A rendszer soha nem fogadta
vissza a filozófust száz százalékosan, de könyveit kiadták,
élni, megnyilatkozni engedték. Erről tanúskodik Lukács halála
előtti interjúja is, amelyet Eörsi Istvánnak adott „A
meggondolt gondolat” címen. Ez az interjú Magyarországon nem
jelent meg. Az újvidéki Új Simposion közölte teljes
terjedelemben. Lukács György védettséget élvezvén nem lett a
Nagy Imre-per másodrendű áldozata, noha először Biszkuék ezt
a szerepet szánták neki.
Aztán eljött
1958. június 16., és kivégezték Nagy Imrét, Gimest, Malétert.
Előtte a kényszertáplálás során vastag csövet nyomtak le
Losonczi Géza nyakán, és megfulladt a börtönben. Szilágyi a
Nagy Imre-féle titkárság vezetője hasonlóképpen járt. Először
az elkülönített per során darabosra törték csontjait, majd
felakasztották. Az 56-os megtorlás áldozatainak döntő többsége
munkás volt, paraszt volt, zömében kétkezi ember. Akadt közöttük
néhány megrögzött értelmiségi, többek között a színházi
rendező zsidó Földes és még többen mások. Lukács műveit később
sem olvasták sokan, de azért terjesztették. Amikor új kiadásban
megjelent „Az Esztétikum sajátossága” című műve, azt
Karinthy Ferenc elolvasta, és kijelentette: életének legpocsékabb
ízlésű embere Lukács György.
Ennyi a történet,
a szél elfújta, a hó befedte, de Lukács György nem volt hőse
a magyar történelemnek. Semmi köze nem volt hozzá. Ha csak
annyi nem, hogy népbiztos helyettesként 1919-ben, a Tanácsköztársaság
idején lövetett magyarokra.
– bégyé –
|
