vissza a főoldalra

 

 

 2010.07.14. 

Már megint hazudik a Jobbik!

Tavaly júniusban hírkreálási szándékkal szövetséget kötött Zagyva Gyula, 64 vármegyés, Torockai (Tóth) László a Betyársereg és vendéglő tulajdonos, a vérbíró unoka, Vona (Zazrivác) Gábor termékmenedzser, eladó, pártvezető, a Magyar Rock Nemzeti Egylet, Budaházy György meg még ki tudja miféle széllelbélelt társaság. Budaházyt azóta letartóztatták és bent is tartották. A nagy szövetségesek persze magasról tesznek Budaházyra, érdekli is őket, az egész úgy is csak arra kellett, hogy valami ürüggyel bekerüljenek a sajtóba. Most kezd kellemetlen lenni az ügy, merthogy négyből négy jobbikos bizottsági tagról derült ki, hogy nem ment át a c-típusú nemzetbiztonsági átvilágításon, azaz objektív tényeken alapuló bizonyítékok támasztják alá, hogy az ország szempontjából biztonsági kockázatot jelentenek.

Az egész alvilági ügyben fordulatot jelentett, hogy a közben teljesen háttérbe szoruló Torockai úgy akarta magára felhívni a figyelmet, hogy tüntetést szervez Budaházy kiszabadítására, hivatkozva a tavaly júniusi szövetségre. Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke a szövetségkötés tényét – amiről akkor az MTI beszámolt – kerek-perec letagadta az MTV műsorában. A Jobbik alelnöke szerint Vona csak „egy rendezvényen közös pódium jelleggel (?) lépett fel” Budaházyval. A Jobbikon belül, a választások előtt borítékolt feszültségek, egyre nagyobb zavart okoznak. A bakancsosok már nem olyan kívánatosak, a Morvai–Gaudi Nagy páros külön utakon jár, ráadásul a Jobbiknak lényegében semmilyen jelentősége sincs a kétharmados Fidesszel szemben. A gyanús, titkos támogatások, az EP-kampány pénzügyi hátterének tisztázatlansága, a moszkvai kapcsolatokkal rendelkező Kovács Béla szerepe továbbra is ott lebeg a párt felett.

 

 – baczy –