vissza a főoldalra

 2010.07.09. 

Egységes nemzetpolitikát

Idén, a trianoni békediktátum 90. évfordulójára jelentette meg az Antológia Kiadó dr. Bíró Zoltán szerkesztésében Szétszaggatott ország –Trianon a magyar költészetben c. kötetét. A könyv szerkesztéséről, a békediktátumnak a magyar irodalomra kifejtett hatásáról, Trianon máig ható sebeiről dr. Bíró Zoltánnal beszélgetek.

 – Kedves professzor úr! Számunkra nagy öröm a könyv megszületése, hiszen a Csurka István által alapított Bocskai István Szabadegyetem színpada 1999 nyarától három éven keresztül járta az országot Trianon a magyar költészetben – 80 év elhallgatott, betiltott versei címmel. Ön látta anno ezt a produkciót?

 – Láttam, és nagyon tetszett ez a produkció, hiszen egy jelentős hiánypótló előadássorozatról volt szó.

 – Ha ma Trianonról beszélünk, akkor még mindig él egy szólam: „jajj, csak meg ne bántsuk a szomszédainkat.” Miért –e, s jogos-e ez a félelem?

 – Bizonyos mértékig jogos a félelem, hiszen határon túl élő testvéreink egy másik államnak igen nagy mértékben vannak kiszolgáltatva. Az európai politikai élet sem olyan, hogy az bennünket ebben a kérdésben segítene. Ügyelni kell arra, hogy a kisebbségben élő magyaroknak ne okozzunk kárt egy-egy hazai kijelentéssel, de ez nem jelenti azt, hogy állandóan meg kéne hátrálnunk a szomszédos államok vezetői előtt. A magunk igazságát kell képviselni, akkor is, ha ez nem tetszik a határ túl oldalán.

 – Azt is érdekesnek tartom, hogy pont azok féltik Trianonnal kapcsolatban a határon túli magyarokat, akik nem sokat tettek értük, sőt a kettős állampolgárság ellen agitáltak azzal, hogy jönnek a „románok, s elveszik a magyaroktól a munkahelyeket”.

 – Az ön által említett agitáció, s az, ahogy akkor a népszavazási kampányba a magyar kormány, élén Gyurcsány Ferenccel beavatkozott, egyenlő volt a nemzetárulással. Egy aljas dologról volt. Egy nagyon komoly, egységes nemzetpolitikát kell kialakítani, ennek alapelveit rögzíteni, gyakorlatát kimunkálni, s eszerint kéne a magyar kormányzatnak és Országgyűlésnek működni.

 – Nemrég elsöprő többséggel az összetartozás napjává nyilvánította az Országgyűlés a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Erre megjelentek olyan hangok a szocialistáknál, miszerint a jogszabály semmi másra nem alkalmas, mint hogy a térség nemzetei közti feszültséget szítsa. Mondják, ez a törvény egyenes folytatása a „sérelmi romantikus” hozzáállásnak. Mi erről a véleménye?

 – Ez az ostoba kijelentés a szociálliberálisok szokásos indulataiból és elvtelenségéből fakad. Ezek az emberek nem éreznek közösséget a magyarsággal. Esetünkben a költészet lényege, hogy olyan dolgot visz be a közösség lelkületébe, ami nélkül nem beszélhetünk nemzethez tartozásról, ez pedig az érzelmi hovatartozás. Túl minden racionális megfogalmazáson, döntő az érzelmi kötődés.

 – Van egy olyan vélemény, miszerint a trianoni sebeket begyógyítja az EU, a határok légiesedése.

 – Nem értek egyet ezzel a kijelentéssel. Való igaz, hogy útlevél nélkül át lehet lépni a határokon, hacsak egy másik állam ezt – lásd a szlovák példát– meg nem akadályozza minden európai elv ellenére. A kisebbségben élő magyaroknak pedig eddig az Európai Unió léte nem hozott semmilyen eredményt.

 – Térjünk rá magára a könyvre. Meglepett, hogy nem csak a békediktátum idején keletkezett költemények szerepelnek benne, hanem pl. Ady Endre egy 1914-ben, s Lezsák Sándornak egy a ’80-as években írt költeménye is. Legyen kedves szerkesztési szempontról beszélni.

 – Ady Endre két versét azért is vettem külön, mert a költőt nem sorolom a nyugatosok közé. Akkor sem, ha a Nyugat folyóirat valóban a zászlajára tűzte. A két vers még a döntés előtt született – maga Ady 1919-ben halt meg - , így ez is indokolta a szerkesztési módot. Miért Ady versével indul a kötet? Akik 1914-ben teljes mélységben átérezték a magyarság helyzetét, tudták, hogy katasztrófa lesz ennek a háborúnak a végkimenetele nemzetünk szempontjából. Ady tehát megjósolta az ország tragédiáját 1914-es, A szétszóródás előtt c. költeményében. Adyt a nyugatosok követik, mert azt látom, hogy Babits, Tóth Árpád, Kosztolányi, Juhász Gyula olyan mély megrendüléssel és olyan minőségi költészettel szóltak a trianoni szörnyűségről, amit később nehéz volt elérni. Egy korszak velük le is zárult. A két világháború közti éra már nem egységes, mert beszélhetünk az anyaországi, s az elszakított területek költészetéről. Esetünkben már van minőségi különbség. Ami itthon születik a két világháború között, az az erdélyi költészetnek akkori színvonalát nem éri el. Elég ha Dsida Jenő és Reményik Sándor költeményeit említjük. Ezzel a szerkesztési metódussal az olvasó nyomon tudja követni a szellemi, a politikai élet változásait, hiszen azok megjelennek az irodalomban is.

 – Szokás az irodalmat urbánus, népi és baloldali csoportra bontani. A három tábor képviselői miként reagáltak a trianoni országcsonkításra?

 – Közvetlenül Trianon után a reakció teljesen egységes volt. Még a baloldal és liberálisok egy része is elutasította a békediktátumot. A magyar társadalom a két világháború között ebben a tekintetben egységes volt. Ez tört meg 1945 után. A vörös állami terror a nemzetköziség áleszméje alapján lényegében a nemzetet tagadta, sőt bűnösnek tartotta. A Párizs-környéki békék megerősítették a trianoni döntést, mely azt eredményezte, hogy a keleti blokkban még csak meg sem lehetett említeni ezeket a témákat. Mindez meglátszik a magyar irodalom 1950-es, 1960-as évekbeli tartalmán. A ’70-es években már néha-néha erről a témáról is lehet szólni, nagyon ritkán és igen mérsékelten. Ez is tükröződik a válogatásban. Megújul az irodalom, jönnek a népiek, s ők már foglalkoznak Trianonnal.

 – A könyvben külön fejezetet kapnak a délvidéki, a felvidéki, kárpátaljai és az erdélyi költők. Mi annak az oka, hogy mi inkább az erdélyi magyar költészetet ismerjük, s a többi elszakított területét kevésbé?

 – Az ok abban a hagyományban rejlik, hogy az erdélyi irodalom évszázadokra visszamenőleg erős, jelentős volt. Erdély szellemisége, politikája, hatalmas termőereje meghozta az irodalomban is a gyümölcsét. Nem csak a 19-20. századról van szó, hiszen Mikes Kelemenig mehetünk vissza. Az irodalmi hagyomány Trianon után tovább élt, erkölcsi és szellemi erőben, s ez hozta az erdélyi irodalom fölényét. De természetesen egy-egy felvidéki és délvidéki életműben is igen nagy erőt fedezhetünk fel.

 – Létezik ma is egy vita: van-e külön erdélyi költészet, vagy az egységes magyar irodalom részéről van szó?

 – Ezen kár sokat töprengeni: az egységes magyar irodalomról van szó, akár az elszakított, akár az anyaország költészetéről beszélünk. Ahogy mindig is voltak, úgy ma is léteznek regionális különbségek, melyek megjelennek az irodalomban, s az egész szellemi életben.

 – Milyen volt a fogadtatása ennek a könyvnek? Tudtommal több iskolába elküldték ajándék gyanánt.

 – Eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat ötlete volt, hogy egy trianoni verseskötetet minden idén érettségiző ajándékban kaphasson. Ezt az ötletet felkarolta a Lezsák Sándor és Agócs Sándor által irányított lakiteleki Antológia Kiadó, mely felkért a könyv szerkesztésére. Az önkormányzat ötlete így megvalósult, s úgy érzem, ez egy méltó „emlékmű” a kilencvenedik évfordulóra. A „magyar fájdalom költői” kifejezésben most is az élet, nemzeti létünk megtartásának és újraépítésének erkölcsi parancsa kap hangot. Ezt kívánja szolgálni az általam szerkesztett versválogatás is.

Medveczky Attila