vissza a főoldalra

 2010.07.16. 

A magyar radikalizmus veresége?

A Hospodárske noviny című szlovák gazdasági laphoz szerződött Dag Daniš, aki korábban a Pravda főkommentátora volt, máris hallatott magáról. A Magyar Koalíció Pártjának dunaszerdahelyi rendkívüli pártkongresszusát vette górcső alá. A szerző a magyar radikalizmus végéről ír.

Örömteli, jó hírnek nevezi Daniš, hogy az MKP vezetéséből kimaradt Csáky Pál és Duray Miklós. Véleménye szerint ezzel beteljesült a parlamenti választások legfőbb és legfontosabb üzenete, amely a magyar nacionalizmus megsemmisítő vereségéről szól. Már a Pravdában is magyarellenes írásairól elhíresült szerző szerint a szlovákiai magyar választók kényszerítették ki ezt az eredményt, akik elutasították Orbán Viktor magyar kormányfő keményvonalas magyar politikáját és inkább a szlovák-magyar megbékélés mellett tették le a garast. Dag Daniš úgy látja, hogy az autonómia, a kettős állampolgárság, a Magyarországhoz fűződő politikai kapcsolatok mind zavarták a szlovákiai magyar kisebbséget. A HN cikkírója érdekes megállapítást tesz közzé cikkében, amikor úgy fogalmaz, hogy a mostani MKP-vezetés közelebb áll Bugárhoz, mint Durayhoz. Hogy miből állapította meg ezt a szlovák újságíró, nem tudhatjuk. Tény, hogy már a parlamenti választások előtt és után is az MKP szélsőséges mivoltát hangsúlyozták egyes újságírók, és ezt szerették volna elhitetni a közvéleménnyel is. A közösségi portálokon „Csáky-nyilasai” megnevezéssel illették az MKP-s szavazókat. A vereség után pedig néhány MKP-s politikus is úgy vélekedett, hogy a radikális vonalat el kell tüntetni a pártból, és meg kell tisztítani azt. Csak arra nem gondolt az egyik közösségi portálon eszméit hirdető egyik alapszervezet elnöke, hogy az ún. „radikális” szavazók is hoztak 1-2 százalékot az MKP-nak a választásokkor. Ha ők sem szavaztak volna az MKP-ra, akkor vajon milyen eredményt ért volna el a magyar párt a választásokon?

 Egyébként egyáltalán nem lehet rányomni azt a bélyeget az MKP-ra, hogy szélsőséges vagy radikális. Hiszen messzemenően kerüli a kényes témákat és semmiféle irredenta szemlélet terjesztésével nem vádolható. Míg Bugár Béla elnöksége alatt szinte tabu volt az autonómia vagy a Beneš-dekrétumok kifejezés, addig a Csáky-éra alatt már nagyobb hangsúlyt kapott e kérdéseknek a megoldása, de semmiképp sem olyan mértékűt, hogy területi revízióról beszélhetnénk.

 Minden bizonnyal az új MKP-vezetés más vonalon indul el, és a Bugár-Csáky-Duray korszak lezárul. De a radikális vonalat idáig is kizárták a pártpolitikából, az egészséges nemzetszeretet viszont ott kell, hogy legyen a pártprogramban, hiszen nem utolsósorban egy nemzetiségi pártról van szó.

 „Csáky nagyon szomorúan végezte. Saját hívei küldték a Dunán túlra...” - zárja írását a szerző Dag Daniš. Csak azt felejtette el a cikkíró, hogy ott is magyarok vannak, mint ahogyan a Duna itteni partján is. Aki tehát azt hiszi, hogy el tudja szakítani a felvidéki magyar közösséget az anyaországtól, és valamiféle „hibrid” lakosságot kreálhat belőle, az nagyon is téved. Már a Szentírás is megírta: „Senki sem szolgálhat két Úrnak!”

 Karaffa Attila