vissza a főoldalra

 

 

 2010.07.16. 

Biblia helyett orosz szótárt ajánlott

Salgótarjánban vasgyár már talán nincs is, ferencesek sincsenek 1950 óta, de az emberek lelkében ma is ott élnek az egykori barátok, akik a munkásosztály körében rendkívül népszerűek voltak. Ezért kellett menniük.

 Őket idézi meg a város emléktáblával, püspöki szentmisével, visszaemlékezésekkel és hangversennyel július 31-én, a ferencesek elhurcolásának hatvanadik évfordulóján. A műemlék jellegű, Munkás Szent József oltalma alatt lévő vasgyári templomot és a hozzátartozó rendházat 1934 és 1936 között Szontágh Pál tervezte, és a vasgyár, illetve a salgótarjáni munkások segítségével a ferences rend építtette. A szerzetesek 1950-ig működhettek a városban. Elhurcoltatásukra így emlékezett vissza Buczkó Atanáz, egyike a kolostor utolsó franciskánus lakóinak: „Nem tudtuk, mi lesz velünk. Egyesek szerint a Szovjetunióba akartak vinni. 1950. augusztus 1-jén éjjel fél egykor leponyvázott teherautóval megjelentek az ávósok géppisztolyokkal felfegyverezve. Az épületet körülvették, hogy senki ne zavarja őket. Az egyik ávós bejött és bejelentette, hogy itt kell hagynunk a zárdát. Megnézte a csomagomat, felturkálta, hogy nincs-e benne pisztoly vagy aranykehely. Nem volt, de talált benne egy Szentírást. Inkább egy orosz szótárt vinne magával, annak nagyobb hasznát venné – mondta.”

 Végül Jászberénybe vitték őket, ahol hetekig szalmán aludtak, és még a templomba sem mehettek át az internált szerzetesek, hogy nehogy megszökjenek.

 A július 31-i megemlékezés programja:

16.00 Kálmán Peregrin szentkúti házfőnök, történész előadása Ferencesek Salgótarjánban és elhurcoltatásuk címmel

16.45 Kamarás Mihály ferences visszaemlékezése

17.15 Diós Tamás orgonaművész koncertje

17.30 hálaadó szentmise az itt szolgált ferencesekért – főcelebráns Beer Miklós váci püspök

18.45 A város polgármestere és a püspök leleplezi a templom homlokzatán elhelyezett emléktáblát

 

(Forrás: ofm.hu)