vissza a főoldalra

 2010.07.23. 

Szellemisége magyar, színvonala európai

Nyolcadik ülését tartotta meg július 1-je és 4-e között a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK). Az erdélyi, horvátországi, muravidéki és vajdasági újságírók, az anyaországi kollégáikkal kiegészítve, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE ) szervezésében, ezúttal Csókán gyűltek össze. A találkozóról, a magyar médiastratégiának a külhoni magyar újságírásra vonatkozó részéről Tóth Líviát, a VMÚE elnökét kérdezem.

 – Kedves Elnökasszony! Ha pontosak az információim, idén áprilisban Lendván már tartott egy gyűlést a KMÚEK. Miért volt szükség arra, hogy 2010-ben kétszer is ülésezzenek?

 – Nem volt elengedhetetlenül szükséges, de így alakult és valamennyien nagyon örültünk ennek. Sőt, úgy tervezzük, hogy őszre még Gyergyószárhegyen is ülésezünk. Lendván még nem tudhattuk, hogy a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkársághoz, valamint a Szekeres László Alapítványhoz benyújtott pályázatunk sikeres lesz. Mivel a dolog pénzfüggő, általában évente egyszer találkoznak a külhoni magyar újságíró egyesületek képviselői, de mindig annyi a megvitatásra, átbeszélésre váró téma, hogy szinte sohasem jutunk a végére. Már az első összejövetelünkön rájöttünk, hogy azonos „hullámhosszon” vagyunk, közösek a problémáink, éljünk akár az Európai Unióban, vagy azon kívül.  

– Legyen kedves beszámolni arról, mi történt a csókai gyűlésükön.

 – A találkozó kezdetén a küldöttségek beszámoltak arról, meddig jutottak el a Lendván vállalt feladatok teljesítésével. Megelégedéssel nyugtáztuk, hogy a tagszervezetek hozzáláttak az egész Kárpát-medencét felölelő magyar médiatárhoz szükséges adatok gyűjtéséhez, ami azt jelenti, hogy a katalógus az adott határidőre, vagyis szeptember végére megjelenhet. A tanácskozás továbbképzésként meghirdetett részének témája a közszolgálatiság, illetve a kisebbségi újságírás buktatói voltak. A közszolgálatiság kapcsán többen az értékteremtés, az értékmegőrzés, a hitelesség és a szellemi műhelyek fontosságát hangsúlyozták, valamint azt, hogy a médiumok a rombolás és gáncsoskodás helyett egymás segítésén fáradozzanak. A programban szerepelt egy kirándulás is, amely során az újságírók találkoztak többek között Egeresi Sándor úrral, a Tartományi Képviselőház elnökével is.

 – A Magyar Nemzeti Tanács – még a régebbi – megalkotta médiastratégia-tervezetét. Ezt megtárgyalták az ülésen?

 – A konvenció tagjai már korábban eldöntötték, kidolgozzák a külhoni magyar médiastratégiát, ezért megismerkedtek azzal a tervezettel, amelyet az előző összetételű Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága készített el az MNT Intézőbizottsága tájékoztatással megbízott tagjának a vezetésével. Az előadás inkább tájékoztató, vagy útmutató jellegű volt, hiszen még a vajdasági dokumentum sem végleges.  

– Megvitatták-e a külhoni magyar újságíróképzés- és továbbképzés helyzetét?  

– A médiastratégiáról szóló beszámolót követő vita egyik kulcskérdése éppen a fiatalok szakmai képzése, illetve továbbképzése volt. A KMÚEK öt évvel ezelőtt már közzétett egy, a témával foglalkozó projektumot, amely anyagiak hiányában nem valósulhatott meg, a jelenlévők viszont fontosnak tartották, hogy az oktatás a médiastratégia része legyen. Elhangzott, hogy ennek a bizonyos tervezetnek az időszerűsítésével és kiegészítésével minél előbb ki kellene dolgozni a Kárpát-medencei magyar újságírók folyamatos képzésére és továbbképzésére vonatkozó programot.

 – Mit tartalmaz a gyűlés zárónyilatkozata?  

– A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója zárónyilatkozatában többek között kimondja: a közösségépítésben és a közösség megőrzésében kivételes szerepe van a külhoni magyar sajtónak. Tudatosítani kell, hogy a szakmai követelmények és a minőségi elvárások tiszteletben tartásán kívül a kisebbségi újságírókra kiemelt felelősség hárul a közösségi érdekek védelmében és a közösségi értékek létrehozásában. A minőségi előrelépést szem előtt tartva, a KMÚEK ezúttal is kiemelte a szervezett, folyamatos és a gyakorlati oktatásra összpontosító újságíróképzés és – továbbképzés fontosságát. A régiók képviselői ezúttal is szorgalmazták az eddiginél hatékonyabb külhoni magyar médiatámogatási rendszer újragondolását. A KMÚEK képviselői hajlandóak a legrövidebb időn belül párbeszédet kezdeni a külhoni magyarság helyzete iránt fokozott megértést tanúsító magyarországi politikai erőkkel és döntéshozatali fórumokkal. Egyúttal a meglévő kapcsolatrendszereket igénybe véve az eddiginél is erélyesebb lobbitevékenységet kíván kifejteni a brüsszeli intézményekben a közérdekű újságírás uniós támogatására.

 – Tudtommal még Lendván született arról döntés, hogy önök, a VMÚE fogja elkészíteni a magyar médiastratégia azon részét, amely a külhoni magyar újságírásra vonatkozik. Elkészült már ez a dokumentum, s ha igen, akkor mely fontos részeket emelne ki belőle?

 – A döntés valóban megszületett, de a dokumentum még nem készült el. Mivel ez időigényes munka, egyelőre addig jutottunk el, hogy egységes kérdőívekre lesz szükségünk a külhoni magyar médiastratégia kereteinek a felvázolásához. 

 – Beszéltünk már az újságíróképzésről. Ide kapcsolódik, hogy a közelmúltban Tiszaszentmiklóson zajlott a nyári újságíró-iskola – sorrendben immár a tizenegyedik –, s ennek ön a főszervezője. Mire oktatják ott a fiatalokat? Ezen a rendezvényen csak vajdaságiak vehettek részt?

 – A nyári újságíró-iskola az egyik vajdasági magyar hetilaphoz, a Hét Naphoz, pontosabban mellékletéhez, a Bánáti Újsághoz és tiszaszentmiklósi Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkörhöz fűződik, de az utóbbi években a szervezésbe bekapcsolódott a KMÚEK és a VMÚE is. A tanfolyam rövid ugyan, mindössze ötnapos, de nagyon intenzív. A fiatalok az újságírás alapjait sajátíthatják el – elméletben és gyakorlatban egyaránt. Az idén például szó volt a hírről, a tudósításról, az interjúról, a rádiós- és internetes újságírásról, a fotózásról. Az oktatás végére minden diáknak át kell adnia egy-egy, a helyszínen készített interjút és jegyzetet, amelyet szakember segítségével nyelvhelyességi szempontból is megvitatnak. Az előadók általában a vajdasági magyar lapok újságírói, de ebben az évben előzetes megbeszélés alapján az iskola munkájába bekapcsolódtak a KMÚEK összejövetelén részt vevő nagyváradi, kolozsvári és brassói kollégák is. Induláskor valóban csak a vajdasági fiatalokra – elsősorban középiskolásokra –, számítottunk, de a Konvencióval való együttműködés eredményeként az iskolának már hatodik éve vannak brassói diákjai, tavaly pedig Kárpátaljáról is érkeztek résztvevők.

 – A honlapjukról idézek: „A VMÚE Elnöksége elvben nem zárkózik el attól a nemzetközi sajtóban sem ismeretlen gyakorlattól, hogy a közösség szakmai véleményt mondjon az általa létrehozott és fenntartott médiumokról, ugyanakkor a legerélyesebben elítéli a cenzúra minden formáját.” Létezik még cenzúra a vajdasági magyar sajtóban? S meg kell említeni az öncenzúra fogalmát is.

 – Az öncenzúráról most nem beszélnék, hiszen ennek a létezése teljes mértékben az újságíró lelkiismeretétől, hozzáállásától, talán nem utolsósorban az érdekétől függ. Mi, itt a Vajdaságban, viszonylag kis közösség vagyunk, a magyar közélet szereplői, az újságírók és a politikusok is, ismerik egymást. Olyan szintű cenzúra nincs, hogy bárki beleszólna a szerkesztéspolitikába, de egy-egy írás megjelenése után a politikusok – tisztelet a kivételnek – nem restek telefonálni, elmondani kifogásaikat az újságírónak, esetleg panaszt tenni a főszerkesztőnél. Leginkább maguk szeretnék meghatározni, hogy róluk és az őket érintő eseményekről milyen terjedelmű és hangvitelű szövegek jelenjenek meg, ami természetesen megengedhetetlen.

 – Mit gondol: szüksége van-e a vajdasági magyarságnak új tájékoztatási eszközökre, vagy a már meglevők szerkesztéspolitikáján kellene változtatni?

 – A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete azt az elvet képviseli, hogy inkább a meglévő írott és elektronikus tájékoztatási eszközeinket kellene megtartani, mint újakat létrehozni. A vajdasági magyar médiastratégia első lépéseként elkészítettük a médiatárunkat. Ebben, a már majdnem teljes dokumentumban, jegyzékbe vettük, mivel rendelkezünk tartományi, regionális és helyi, kisközösségi szinten. Nem mondom, hogy nincsenek fehér foltok, hiszen a frekvenciák állami újrafelosztásával fontos, kistérségi magyar rádiók szűntek meg, például a Bánságban, és az elektronikus tájékoztatási eszközök megkezdett, majd leállított magánosítása is csak rontott a korábbi helyzeten. A készülő médiastratégiában valamennyi magyar, vagy magyar nyelven is megjelenő, műsort közvetítő médiumnak, a legkisebbnek is, helyet kellene találni. Fontos lenne egy komoly tájékoztatási hálózat kiépítése, amelyben mindenkinek meglenne a maga feladata.

 – Klemm József újságíró, az Újvidéki Rádió igazgatóhelyettese még tavaly nyilatkozta ezt az ön által szerkesztett Hét Nap c. hetilapnak: „Úgy érzem, ebben a pillanatban nemcsak a vajdasági magyar sajtó, hanem maga az újságírás van válságban világszerte.” Egyetért ezzel a véleménnyel?

 – Egyesek már hosszú ideje beszélnek arról, hogy az írott sajtó hamarosan eltűnik, felváltja az internetes újságírás, mert a fiatalokat már csak ezzel a formával lehet „megfogni”. Én nem hiszem, hogy ez gyorsan bekövetkezne, de az tény, hogy manapság inkább a rövid, villanásszerű, felszínes hírekre van igény, a bulvárra, a pletykákra, a szenzációra, a borzongásra, a kétfejű tehén született-típusú eseményekre. Ha a fiatal újságírók, a pályakezdő kollégák elsősorban ezt az elvárást próbálják kiszolgálni, akkor valóban van miért aggódnunk. Én még azok közé a médiafogyasztók és közé tartozom, akik a rádióban, a televízióban és az újságokban egyaránt szeretik a hosszabb lélegzetű, tartalmas interjúkat, beszélgetéseket, az izgalmas tényfeltáró vagy szociográfiai riportokat, hiszen jómagam is szívesen művelem ezeket a munkaigényes és alapos felkészültséget igénylő műfajokat.

 –Kényes, de fontos kérdés: milyen a vajdasági magyar újságírók anyagi helyzete. Hiszen a független újságírás alapfeltétele, hogy az újságíró megéljen abból a pénzből, amit keres.

 – Hogy milyen a vajdasági magyar újságírók anyagi helyzete, erre egy szó a válasz: rossz. Sőt, még azt sem mondhatja el magáról egyetlen szerkesztőség sem, hogy az ott alkalmazásban lévők ideális munkakörülmények között dolgoznak. Igen, a rosszul fizetett újságírók többsége bizonyára a munkáját sem végzi szívvel-lélekkel, különösen, ha azon kell töprengenie, milyen mellékállást vállaljon. Persze, itt is vannak kivételek, akik az alacsonyabb bér ellenére is igyekeznek helyt- állni. Az újságíró egyesületünk ezen a problémán nem igazán tud segíteni, de azt megteheti, hogy állandóan napirenden tartja a témát és minden adódó alkalommal felhívja rá az illetékesek figyelmét.

 – Mennyire összetartó a Vajdaságban a magyar sajtó?

 –Különösebben nem dicsekedhetünk. Mivel kicsi a piac és a vásárlóerő, már oda jutottunk, hogy a napi- és a hetilapunk is rivalizál egymással, pedig normális körülmények között nem jelentenének egymásnak konkurenciát. Sajnos, ez elmérgesíti a szerkesztőségek közötti helyzetet is. Igazi együttműködésről nem beszélhetünk, de azok az újságírók, akik egyébként is kapcsolatban vagy baráti viszonyban vannak, segítenek egymáson, információkat, fotókat cserélnek, együtt intézik az utazásokat. A VMÚE célként tűzte ki a szerkesztőségek közötti együttműködés javítását és fellendítését, de be kell vallanom, hogy ezen a téren – egy-egy pozitív példa kivételével – még nem igazán számolhatok be eredményekről.

 – Képes-e a piacból megélni a vajdasági magyar média?

 – Erre is egyértelmű nem a válaszom. Továbbra is nagy szükség van az állami támogatásra, az anyaországból, Vajdaságból és Szerbiából egyaránt, valamint a különböző pályázatokra. De azt sem hallgathatom el, hogy az a vajdasági magyar, aki nem veszi meg a saját napi- vagy hetilapját, mert állítólag nincs rá pénze, megvásárolja a jóval borsosabb árú magyarországi pletykalapokat. Sokan sugallják, hogy a bulvárosodásban lenne a megoldás, de mi, akik a köz szolgálatát, a szakmailag minőséges, európai színvonalú, de magyar szellemiségű kisebbségi újságírást szorgalmazzuk, ezt a véleményt nem fogadhatjuk el.