vissza a főoldalra

 

 

 2010.07.23. 

A párbeszéd és az összefogás jelentőségét hangsúlyozták Tusványoson

A magyar–magyar és a magyar–román párbeszéd, összefogás és együttműködés jelentőségét egyaránt hangsúlyozta a Tusnádfürdőn zajló 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) július 21-ei, délelőtti megnyitóján Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő.

 Deutsch Tamás megállapította: a párbeszéd, az összefogás és az együttműködés Bálványoson megfogalmazott eszméi hozzájárultak a Fidesz kétharmados választási győzelméhez. Ezzel kapcsolatosan az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy a kétharmad valójában a három harmad érdekében dolgozik, de nem szabad megfeledkeznie a „negyedik harmadról” sem, folytatva a határokon átívelő nemzetpolitikát is.

 Július 21-én már hivatalosan is kezdetét vette az előadások sorozata, ezt nyitotta meg Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina főszervező, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, Albert Tibor tusnádfürdői polgármester, valamint Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő.

 Répás Zsuzsanna felolvasta Németh Zsoltnak a táborozókhoz intézett levelét, amelyben a külügyi államtitkár beszámolt az új kormány eddigi eredményeiről, emlékeztetve az állampolgársági törvényre és a nemzeti összetartozás napjának bevezetésére. Bíztatónak nevezte a román–magyar viszony alakulását.

 Az első táborok szervezői nevében Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke beszélt a hallgatósághoz, hangsúlyozva, hogy a Fidesz győzelmével Tusványos is átlépett a XXI. századba. Az idei tábort a párbeszéd helyszínének nevezte, és bejelentette, hogy itt ülésezik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), valamint a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács is.

 Sándor Krisztina bejelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök eljön a táborba. „Băsescu elnököt is várjuk” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a román államfő és a magyar kormányfő mindenképpen találkozik.

 

(Forrás: erdely.ma)