vissza a főoldalra

 2010.07.23. 

Trója Komáromban

Pintér Tibor, színművész, énekes, a Magyar Lovas Színház művészeti vezetője, a Sziget Színház igazgatója 1974-ben született. 1996-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán, Szinetár Miklós osztályában. Színészként több nagysikerű filmsorozat epizódszerepeiből ismerhetjük. Első szólólemeze 2003-ban jelent meg, Pintér Tábortűz címmel. Operett- és musicalénekesként nap mint nap bizonyítja tehetségét. Játszott a Veszprémi Petőfi Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, valamint a Budapesti Operettszínházban is. A Sziget Színház alapítója és igazgatója, több darab rendezője: A padlás, Mágnás Miska, Hair, Cyrano, A kaktusz virága, Hippolyt, a lakáj, Jézus Krisztus Szupersztár. A Kéktó Zenés Színházi Fesztivál megálmodója és művészeti vezetője. Főbb szerepei: Ferenc József (Elisabeth), Edvin herceg (Csárdáskirálynő), Woof, Berger (Hair), Hajnal Péter (Katona dolog), Magaldi (Evita), Rocky (Rocky Horror Picture Show), Hiú (A kis herceg), címszereplő (János vitéz), Rádiós (A padlás), Baracs István (Mágnás Miska), Igor (A kaktusz virága), Nagy András mérnök (Hippolyt, a lakáj), Pilátus (Jézus Krisztus Szupersztár), Török Péter (Marica grófnő).

 – Óriásplakátok hirdetik, hogy július 16-án lesz a világpremierje a Magyar Lovas Színház Trója c. produkciójának, Szűcs István és Koltay Gergely rockoperájának a komáromi Igmándi Erődben.

 – Ezzel az előadással szeretnénk a Lovas Színház fennállásának ötödik esztendejét méltó módon megünnepelni. Ezért is esett a választásunk szabadtérre, mégpedig az Igmándi Erődbe. Így Trója híres falait az erőd külső várfala szinte eredeti helyszínként jeleníti meg. A rockopera pedig a Magyar Lovas Színház és a Sziget Színház közös megrendeléseként született. A szereposztás parádés, s kiváló énekhangok jelentik a garanciát arra, hogy azok a szép dallamok, melyeket a neves szerzőpáros alkotott, magával fogják ragadni a nézőt. A publikum néhány méter közelségből „valóban” részesei lesz az ütközeteknek, melyekben több mint negyven lovas, ezen felül lovas harci szekerek, kaszkadőrök, harcművészek, valamint statiszták és tánccsoportok látványos tömegjelenetei idézik vissza Trója ostromát.

 – Hogyan is jött létre ennek a színháznak a létrehozása?

 – Márkos Attilával, a Nemzeti Lovas Őrség egyik kiképző parancsnokával 2004-ben vettem részt közös tereplovagláson. Közben született meg az ötlet, s az elhatározás, hogy létrehozzuk ezt a színházat. Akkor már a Sziget Színház igazgatója voltam. Azt mondtam: én hozom a színészeket, a díszleteket, jelmezeket, az erősítő berendezéseket Márkos Attila fedeles lovardájába, kiképzett lovai és lovasai közé. Így nyitotta meg a Magyar Lovas Színház 2005 nyarán a kapuit.

 – Miért pont a Szép Heléna-sztorira esett most a választás?

 – Alkotó kollegáimmal együtt „beleszerettem” a Trója című hollywoodi filmbe. Egy régi, klasszikus történetről van szó. A darab tehát Homérosz Iliásza alapján készült, merítve a Trója film egyes jeleneteinek részletéből. Homérosz művében minden benne van, ami egy olyan produkcióhoz kell, ami a Lovas Színház ötéves születésnapjának megünneplését méltón fémjelzi. A görög klasszikus a mai kornak is üzen. Akhilleusz azért ment el háborúzni, hogy neve halhatatlan maradjon, igaz, ő elveszett a harcban. Ez igen fontos üzenet a fiatalok számára: vigyünk végbe valami igazán fontos dolgot az életünkben.

 – Úgy gondolja, hogy a mai fiatalok többsége nem tesz semmi lényegeset életében?

 – Ez a valóság. A számítógép, az internet ejtette őket rabul, s egy művi világ rabságában élnek. Orvosok és pszichológusok elég siralmas képet festenek a jövő fiatalságáról: a tv és a számítógép rabságában élő fiatalok izomtalanok, elhízottak, mozogni nemigen tudnak. Ha túl sokat ülünk a vibráló monitor előtt, nemcsak a szemünk megy tönkre, de úgy érezhetjük, a virtuális világ szinte beszippant minket. A számítógépen feltáruló színes, információkban gazdag világ egyre gyakrabban homályosítja el a valódi életet. A gátlásos tizenéves, aki személyesen meg sem merne szólítani egy lányt, a képernyő előtt ülve felbátorodik, és felszabadultan cseveg, vagyis üzenetekkel ostromolja szíve választottját. És mivel az iskolában, diszkóban továbbra is kerüli a fruskákat, azzal ellensúlyozza rossz érzéseit, hogy hazaérve rögtön a gép mellé telepedik, hiszen ez az egyetlen hely, ahol ő lehet valaki. A net csapdájába került fiatal egy idő után nem is jár el otthonról, a virtuális térben megismert figurák alkotják ismeretségi körét, s a komputer lép elő első számú társává. Azt szoktam mondani azon kollegáimnak, akik reggeltől estig a számítógép előtt ülnek: „amit ti ebben a képzelt világban megtesztek, azt én a valóságban véghezviszem, illetve vittem. Ti harcoltok egy virtuális világban, én viszont valóban azt teszem a ló hátán. Ti az interneten chateltek a lányokkal, míg én az udvarlásokat – amíg meg nem nősültem – nem egy monitor segítségével tettem. Ti sportoltok, hegyet másztok a netes játékokon, míg én igaziból kiugrok a repülőből és ejtőernyőzöm.” Tehát rendkívül tönkreteszi az internet hibás felhasználásának módja a fiatalok lelki és testi életét. Azt hiszik, hogyha ebben a művi világban hősök, akkor az életben is azok. Ennek a következménye, hogy érték nélküli emberek élnek a földön. Alig vannak hősök, nem csak világot rengető, de hétköznapi értelemben sem. Felépítenek egy kis világot a számítógépen, külön jellemet, karaktert választanak maguknak, s azt hiszik, hogy olyanok, mint a netes világban, pedig az életben vesztesek, jellemtelenek. Pedig az az igazi hős, aki jelleme szerint cselekszik. Tehát egy hatalmas pótcselekvésről van szó.

 – Egy színész nem eshet abba a csapdába, hogy az eljátszott figurát veszi fel az életben?

 – Nagyon ritkán. Aki a színházban győztes, általában az életben is az. A színház annyiban szinonim az élettel, hogy én, aki a Lovas Színházban lovon vágtatva éneklek, s nyilazok, az életben is sok mindenre alkalmas vagyok. A színház, s főleg a lovas színház egy nagyon kemény sport, ezért fizikai teljesítményt kíván.

 – Ön a Trója rendezője. A szerelmi, vagy a katonai szál lesz erősebb a történetben?

 – Mindkettőnek egyformán erősnek kell lennie. Ha csupán a harci cselekedeteket emelnénk ki, akkor egy vérgőzös történet lenne. Ha meg a szerelmi szál lenne a domináns, akkor egyesek túl „rózsaszínnek”, unalmasnak ítélnék meg a darabot. Tehát egy harcos és szerelmes történetről beszélhetünk. A szerelmi részt egyszerűen igénylik a nézők mind a színházban, mind a moziban.

 – Említette Hollywoodot. Mennyire lesz amerikai típusú ez a produkció?

 – Annyiban, hogy a rockopera műfajában nagyon jók az amerikaiak. Ők jól tudják, miként lehet a nézőt becsalogatni egy előadásra. Igényesek is. Egyben viszont nem versenyezhetünk velük, az anyagiak területén. Mi jóval szerényebb költségvetésből fogunk – reményeim szerint – egy maradandó produkciót létrehozni. Látványban, dimenzióban, spirituszban egy újszerű színházi varázst szeretnénk megvalósítani. Ma sajnos többször előfordul, hogy több millió forintos állami pénzből olyan alkotások születnek, melyek nem vonzzák, hanem taszítják a nézőt. Sokszor nem is érti a közönség, hogy miről is beszélnek a színpadon, a filmvásznon. Egyesek művészieskednek a valódi művészet helyett. Mi közben szinte nulla forintból próbálunk egy olyan magyar rockoperát színre vinni, ami igényesen szórakoztat. Ebből a műből nem akarjuk – nem is tudnánk – kihagyni magyarságunkat, magyar mentalitásunkat, de maga az alaptörténet is arra sarkall minket, hogy egy mozgalmas, látványos előadást hozzunk létre, s ha a helyén kezeljük az amerikai mintát, a show-jeleneteket, akkor abból nem lehet baj.

 – Láttam már olyan szabadtéri produkciót, ahol a látványelemek elnyomták a művészetet. Mennyire nehéz megtalálni az arany középutat?

 – Nehéz, s nyilvánvaló, hogy egy olyan szabadtéri helyszínen, mint amilyen az Igmándi Erőd, eléggé problémás mondjuk csehovi művészetet produkálnunk. Nem is ez a fő célunk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy cirkuszi show-ról van csupán szó. Sok rendező egy tévhittől vezérelve egy nagyvolumenű rockoperából mélyebb drámai mondanivalót akar kihámozni. Bármilyen remek színészt küldök fel a várfalra most játszani, nem fog tudni olyan drámai mélységekbe lemenni, mint mondjuk egy kamaraszínházi előadás alatt. Tudomásul kell venni, hogy a játszó térnek, a műfajnak megvannak a maga sajátosságai. Amíg nálunk egy színész valamit elénekel, addig a statiszták, a kórus továbbviszik a történet folyamát. Az ókori görögöknél, amikor több napon át adták elő a drámákat, nem hiszem, hogy a teljes mélységig le tudtak volna ereszkedni a színészek. Ebből a kórból vették át a musicalek azt a szerkezetet, hogy a kórus az, ami mindent elmond a nézőnek. Már nem csak a kórusról, hanem a technikáról is szó van. Ha a színpadtechnikát ügyesen kezeljük, az is a történet továbbvitelét segíti elő.

 – A már említett statisztákat mi alapján válogatták ki?

 – Egy nagyon komoly, felkészült, saját csapattal rendelkezünk. A lovasokat a Nemzeti Lovas Őrség csapata adja. Ők a színház együttesét képezik. Mindamellett jómagam vezetek Szigetszentmiklóson egy musical stúdiót, melynek növendékei egyben színészei és statisztái is ennek a darabnak. Ha már a görögökről van szó, tudjuk, 300 spártai harcos a Thermopülai-szorosnál megállította a hatalmas perzsa sereget. Nincs mögöttünk állami pénz, nincsenek szponzoraink, de van 300 „katonám”, akivel olyan produkciót tudok véghezvinni, amelyet más színházak több milliós költségvetésből sem bírnak profi módon színre állítani. A színművészek pedig vagy úgy jöttek hozzánk, hogy már tudtak lovagolni, vagy mi tanítottuk meg őket erre. Hábentius György két évvel ezelőtt még nem tudott lovagolni, ám megtanítottuk őt, s most Parist játssza majd igen tehetségesen.

 – Hogyan zajlanak a próbafolyamatok a Lovas Színházban?

 – Arra gondosan ügyelek, hogy minden lovas színházi produkció először kőszínházban szülessen meg. Ennek gazdasági oka is van: a kőszínházi produkciót tudjuk utaztatni, s a bevételből gazdálkodunk. A kőszínházi előadás az esszenciája így a lovas előadásnak. Ezt követi a darab „lovasítása”. Ugyanúgy próbálunk –csak éppen lovakkal - , mint más színházaknál, azzal a különbséggel, hogy nem engedhetjük meg magunknak az időhúzást. Így gyorsan, hatékonyan, szinte két hónap megfeszített próba után mutatunk be egy új darabot.

 – Ez az első közös munkája Koltay Gergellyel?

 – Így van. Azt mondtuk, hogy ezt a musicalt nem szabad amatőr zeneszerzőkkel megíratni.

 – Előadásaik nagy részét a komáromi Lovardában tartják, egy fedett épületben. Azt olvastam honlapjukon : az előadásokat mindenki saját felelősségére látogathatja. Mit értsünk ezalatt?

 – Ebben van egy kis ironizálás is. A lovas színház egy veszélyes üzemmód, nekünk több előírást be kell tartanunk. Ettől függetlenül nem kell attól tartani, hogy valakit megtámad egy megvadult paripa. A mondat, a felszólítás itt a lelki töltetre vonatkozik. Ha valaki azt szeretné, hogy adrenalin-szintje emelkedjen, jöjjön el a Lovas Színházba.

 – Minden olyan nemzetnek van valamilyen lovas produkciója, amelynek kultúrájában valaha szerepet kapott ez az állat?

 – Ez így van. Mi magunkat joggal lovas nemzetnek mondjuk, bár az is igaz, hogy nagyon sok nép az. A németeknél lovagi tornákkal, a spanyoloknál földről idomított andalúziai lovakkal, Itáliában a sienai futammal, Amerikában western-bemutatókkal idézik fel ezeket a hagyományokat. Mi pedig a csikósokról és a huszárokról vagyunk ismertek. De beszélni kell az íjászokról is. Mára világhírű lett a Kassai Lovasíjász Iskola, melynek tagjai szintén közreműködnek a Trójában.

 – Tavaly felvetődött, hogy Sümegre költözne a Magyar Lovas Színház, mert a komáromi önkormányzat nem biztosította a kért támogatási összeget.

 – Valóban szóba került az elköltözésünk, végül úgy döntöttünk, hogy Komáromban maradunk. Mi az alapításkor azt akartuk, hogy a Magyar Lovas Színház védjegy legyen, ami a városhoz köthető. Igaz, Sümeg nagyon jó helyszín lett volna, de ott lovagi tornákat mutatnak be, mi pedig lovas színházi produkciókat. Lelkünk is Komáromhoz köt. Minden egyes országnak van egy helyszíne a lovas színházi produkciókhoz. A spanyoloknál ez a jerezi lovas iskola, a franciáknál a Cadre Noir de Saumur, akkor nálunk a Magyar Lovas Színház maradjon Komáromban.

 – Akkor jelenleg milyen forrásból gazdálkodnak? Csupán a bevételből nem lehet megélni.

 – Lehet, de nehezen. Mi azt tesszük. Vannak szponzoraink, de nem sokan. Személyes jó barátom, Balogh Ottó magát, a rockopera megírását támogatta. A produceri munka pedig Márkos Attilára, a Lovas Színház igazgatójára hárul. Azt viszont ki kell emelnünk, hogy a szigetszentmiklósi önkormányzat támogatja egy csekély összeggel a Sziget Színházat. Ez az intézmény pedig – amint már említettem – fúzióban áll a Magyar Lovas Színházzal. Maga a Sziget Színház pedig állandó, saját játszóhely, épület nélküli, főleg amatőr színészekből álló társulat. A társulat tagjainak munkájából erőt merítek, míg én átadom nekik azt a színházi tudást, amivel rendelkezem. Így jönnek létre szinte nulla forintból olyan kiváló produkciók, melyekre joggal irigyek a profi, támogatott színházak.

 – Nyolcéves unokaöcsém mesélte nekem a minap, hogy Veresegyházán látta egy iskola udvarában a Sziget Színház Dzsungel könyve c. zenés játékát. Tehát egy utazó, vándortársulatról beszélhetünk?

 – Így van. A társulat célja, hogy neves vendégművészek segítségével ez a tehetséges és lelkes csapat szórakoztassa és elvigye a színház légkörét, élményét azoknak az embereknek is, akiknek kevesebb lehetőségük van színházi előadások látogatására. De nem csak idehaza vagyunk ismertek. Játszottunk már Németországban, Franciaországban, Svájcban, s Európa más országaiban. Legutóbb a Hair c. musicalt vittük – angol nyelven játszva – a kontinens államaiba.

 – A Dzsungel könyvén kívül vannak még gyerekeknek szóló előadásaik?

 – A József és a János vitéz is az, vagy inkább ún. családi darab. A Trója is az utóbbi kategóriába fér bele, hiszen nézhetik a fiatalok is, mert egy olyan musicalről van szó, amelyben nincsenek véres jelenetek, és az alpári beszédet is elkerültük.

 – Akkor most ez egy musical, vagy rockopera?

 – Inkább rockopera, bár a műfajok között nagyon komoly a keveredés. Szigorúan véve egy rockoperákban nincs próza, míg a musicalben van. A Trójában van egy kevés próza, de mégis több benne a rockos elem, mint a musicali. A hangszerelés is nagyon rockos Szűcs Istvánnak köszönhetően.

 – Rendezőként mi a véleménye arról, hogy sokan aktualizálnak, modernizálnak darabokat?

 – Ha ezt valaki jól teszi, s végigviszi a dramaturgiai vonalat, akkor nincs vele gond. De ilyen rendező nagyon kevés van. Ma az a divat, hogy nagy operetteket, operákat modernizálnak, ám a legtöbb esetben a produkció csak rosszabb lesz. Azt hiszi a rendező, hogy a klasszikusok elcsépeltek. Sajnos a mai rendezők többsége nem a nézők fejével gondolkozik. Meg lehet valósítani magunkat, csak kérdés, hogy minek? Nem kell ahhoz nagy tudás, hogy valaki mai ruhát adjon a klasszikus hősöknek. A néző azért megy be a színházba, hogy lássa a műfaj sajátosságait. Én még nem hallottam olyat, hogy egy néző egy modernizált darabról lelkesen mesélt volna.

 – Idén egyik győztese volt a Nemzeti Vágtának. A „hírességek” kategóriában indult. Milyen régre datálható a lovak iránti rajongása?

 – Hatéves lehettem, mikor édesapám felültetett Balatonalmádin egy lóra. Valami akkor és ott megfogott és elkísért mind a mai napig. Majd a Bakonyban tanultam meg lovagolni.

 – Olvastam, hogy első hátasa egy Gino nevű ló volt.

 – Gino az első saját lovam volt. Amin megtanultam lovagolni, egy Fatima nevű arab telivér volt.

 – Egy szenvedélyről van szó?

 – Igen, de nem károsról. Erre is áldozni kell pénzt és energiát, de cserébe a lovaglás szabaddá és értékessé teszi az ember életét. Úgy hiszem, hogy a lovaglás vagy bele van kódolva valakibe, vagy nincs. Én gyermekként szinte otthonosabban mozogtam lóháton, mint a földön. Ez aztán kihatott a jövőmre. A pápai mezőgazdasági szakközépiskolába is csak azért jelentkeztem, hogy hódolhassak szenvedélyemnek. Ebben az iskolában lehetőséget kaptam arra, hogy profi versenyző lehessek.

 – S hogy lett mindebből színészet?

 – Édesapám előadóművész volt, édesanyám népművelő, így megvolt a családi indíttatás. Az iskolában pedig énekeltem, gitároztam. Az egyik országos Ki mit tud? megyei döntőjét megnyertem mind a zenés, mind a versmondó kategóriában. Igaz, az országos elődöntőben kiestem, de az elért eredmények önbizalmat adtak ahhoz, hogy felvételizzek a Színművészetire. Elsőre felvettek az operett-musical szakra, s Szinetár Miklós volt az osztályfőnököm. Ezt követően sok színházban léptem fel, mígnem létrehoztam a sajátomat. Ennek egyik oka, hogy inkább vagyok alkalmazó, mint alkalmazott típus. Azóta az a célom, hogy egy csodát adjak át a nézőknek, hiszen „színház az egész világ” és ezt az életet játszani kell.