vissza a főoldalra

 

 

 2010.07.23. 

Ötven éve gyilkolták meg Gojdič püspököt

A görög katolikus püspököt a kommunizmus alatt többször megkínozták. II. János Pál pápa 2001-ben avatta boldoggá. A szlovákiai egyház a napokban emlékezett meg a vértanú püspök halálának 50. évfordulójáról. Az emlékére bemutatott szertartást az eperjesi Keresztelő Szent János görög katolikus székesegyházban ünnepelték Milan Chautur, a Kassai Eparchia püspöke vezetésével. Koncelebrált Ján Kočiš prágai segédpüspök, valamint ötven pap. Gojdič fogsága alatt azt kérte Istentől, hogy a születésnapján halhasson meg, és kívánsága teljesült. Ezért ezen a napon nemcsak földi, hanem égi születésnapjára is emlékeznek – fogalmazott Chautur püspök.

 Pavol Gojdič püspököt 2001. november 4-én avatta boldoggá II. János Pál pápa. Gojdič görög katolikus papcsaládból származik. Eperjesen és Budapesten végezte a teológiát, 1911-ben szentelték pappá. Ezután káplánként szolgált, majd 1912-től Eperjesen volt nevelőtanár és hitoktató. 1922-ben belépett a bazilita rendbe. 1926-ban kinevezték az eperjesi eparchia apostoli adminisztrátorává; 1927-ben pedig püspökké szentelték Rómában. 1939-ben a munkácsi apostoli adminisztratúra vezetésével is megbízták. XII. Piusz pápa az eperjesi eparchia ordináriusává nevezte ki 1940-ben.

 A háború alatt zsidó családoknak nyújtott segítséget, s nem zárkózott el az elől, hogy hamis keresztleveleket állítson ki számukra. 2007-ben a Világ Igaza-díjjal tüntették ki.

 1950 tavaszán és nyarán a szerzetesrendek zárdáit, kolostorait, rendházait megszállták, a szerzetesek ezreit munkatáborokba, később gyűjtőotthonokba vitték. 1951 végéig az ország összes szerzetesházát felszámolták. 1950 áprilisában a görög katolikus egyházat „újraegyesítették" állami dekrétummal az ortodox egyházzal. 1951-ben püspökök és papok, elkötelezett hívők ezrei kerültek börtönbe.

 Gojdič és két másik szlovákiai püspök ellen kirakatpert rendeztek. Gojdičot hazaárulásért, kémkedésért életfogytiglani büntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, polgárjogaitól megfosztották. 1953-ban 25 évre csökkentették a büntetést. 1960-ban halt meg, 72 éves korában. Fogsága alatt rendkívüli szerénységről, alázatról, szeretetről, megbocsátásról tett tanúbizonyságot. A püspököt először a fogolytemetőben, majd 1968-ban az eperjesi székesegyházban helyezték örök nyugalomra. Nem sokkal később rehabilitálták, s perét érvénytelennek nyilvánították – írja a Kathpress.

 

(Forrás: Magyar Kurír)