vissza a főoldalra

 

 

 2010.07.23. 

Nem a fasizmus, hanem a rossz ízlés megnyilvánulása

Inkább a rossz ízlés, semmint a fasizmus megnyilvánulása a pozsonyi vár előterében felállított Svätopluk-szobor Daniel Lipšic belügyminiszter szerint. Azzal kapcsolatban nyilatkozta ezt, hogy a szobron látható kettős kereszt sokak szerint a második világháború alatti szlovák nácibarát bábállam félkatonai szervezetének, a Hlinka Gárdának a jelvényében lévő keresztet idézi. Hangsúlyozta, a rendőrség nem foglalkozik majd ezzel a kérdéssel, mert - tetet hozzá - rossz vért szül, ha a politikusok önjelölt címerszakértőkként, szakértőkként és történészekként lépnek fel. Úgy véli, a lovas szoborról elsősorban a művészek, történészek hivatottak véleményt mondani, s nem utolsó sorban a parlament elnökén, Richard Sulíkon múlik, mit kezd az alkotással. (A vár és annak környéke a parlament hatáskörébe tartozó terület.)

 

(Forrás: ujszo.com)