|
 2010.07.23.
Egy nem méltányolt teljesítmény
Hazánk, hol élnünk
s halnunk kell, nemcsak következmények nélküli, de méltányosság
nélküli ország is: a kimagasló szellemi vagy művészi teljesítményeket
ritkán respektálja, viszont gyakorta bünteti, ha mással nem, hát
agyonhallgatással. A baloldali politika oxigénhiányos, minden
eredetiségtől és szellemi elitizmustól rettegő, csak a szürkeséget,
az átlagost támogató értékrendje immár hat évtizede
nyomorgat bennünket. (Nem tévedés, ugyanis a rendszerváltás e
területen nem hozott új körülményeket.) Nagy kár, ugyanis
Cicero szerint az erény egyetlen fizetsége az elismerés lenne.
Ha lenne.
És bizony ez az
elismerés a 75. születésnapjára készülődő Kiss Dénes költővel,
a magyar nyelv legavatottabb boncnokával és leírójával még
csak köszönő viszonyban sincs. Pedig nem mindennapi az a
grammatikai teljesítmény, amit Kiss Dénes letett a nagy közös,
nemzeti asztalra: a nyelv keletkezésének forrásait, a magyar
nyelv belső építkezésének rejtett logikáját nála eredményesebben
senki sem tudta feltárni. Szűk szakmai körökben, mint
klasszikus forrásanyagot emlegetik e témában közreadott köteteit
(Bábel után; Az ősegy titka és hatalma; Aki fázik, fát
keres; Emberszám; Agy-Magyarország), de a hivatalosság, az állami
„szakma”, az akadémiai nyelvészet még csak elutasítani sem
hajlandó meglátásait, mivel az elutasítás valamilyen értelemben
már tudomásulvételt, részleges szellemi akceptálást
jelentene. Márpedig fél évszázada megbízható egérút a kultúrpolitika
kitaposott ösvénye: amiről ők nem beszélnek, az nincs.
Kár pedig nem beszélni Kiss Dénes legújabb könyvéről,
a Püski kiadónál megjelent Gömbgondolkodás c. kötetről.
Eredeti, izgalmas, nehezen cáfolható nyelvfilozófiai felvetések
gazdag tárháza a kötet. Abban a szerencsés helyzetben vagyok,
hogy ezen rövid eszszéket egytől egyig már ismerhetem, mivel
javarészt a Havi Magyar Fórumban láttak először napvilágot.
Úgy nyelvészet ez, hogy ugyanakkor sok minden más diszciplina
(létfilozófia, pszichológia, mitológia, történelem, etnográfia)
is szükségszerűen helyet kap benne: a nyelv és a gondolkodás
egyugyanazon valóság két aspektusa, hiszen a képiség által
hordozott gondolat – (amit elgondolok, azt elképzelem, ami el
sem gondolható, az képtelenség stb.) – a működő nyelv és
a működő agy közös terméke, így aztán száz és száz módon
kapcsolódik a világhoz, a realitáshoz, az élethez és az
elvont líraisághoz egyaránt. Írásai a bizonyítékok rá,
hogy a magyar nyelv rejtett összefüggései révén gyakran
okosabb, mint az, aki beszéli, vagy mint az a gondolat, amit éppen
mond.
Számomra különösen kedves a kötet címadó tanulmánya
a fogalmi és képi gondolkodás – „gömbgondolkodás” –
rejtélyeiről, amik magára a gömb rejtélyeire vezethetők
vissza. Tudta ezt Kiss Dénes vagy nem, és csupán ösztönösen
érzett rá, de bizony megdöbbentően ősi és göcsörtös fába
vágta kutatói fejszéjét, amikor a gömblét kérdéseivel
kezdett foglalkozni. A gömbnek, mint tökéletesség-ideának a kérdését
már maradék nélkül körbejárták az ókori görögök: Platon,
Xenophanész, Parmenidész, Empedoklész, miként az egyiptomi
Corpus Hermeticum is foglalkozik vele. De talán nekünk, keresztényeknek
mégis legtöbbet Pascal „rémítő gömb”-je mond a minket körülölelő
világ nyomasztó végtelenségéről (Gondolatok, 72. frag.). Valójában
ugyanerről beszél Kiss Dénes is, de ő ezt a gömb-végtelenséget
a nyelvkeletkezés lehetőségeinek végtelenségeként értelmezi
a gömb alakú agyban.
Él közöttünk a
Józsefvárosban egy tudós költő, akinek röntgen szemei
mindenkinél mélyebbre látnak nyelvünk múltjába és szerkezetébe,
aki rendelkezik akkora felkészültséggel és intellektuális bátorsággal,
hogy a korszellem minden ellenállása ellenére felvázolni próbál
egy olyan nyelvelméletet, amit saját kora csak kinevetni hajlandó,
noha annak elméleti tartóoszlopát – a gömbfilozófiát –
Platontól Pascalig az európai kultúra legnagyobbjai rakták le.
Mégis nagyot téved az, aki Kiss Dénest afféle spekulatív
szobatudósként, elvont filozófusként képzeli maga elé. Szó
nincsen erről, ő ugyanis mindenek előtt költő. Nem is akármilyen
költő, ugyanis lírai tehetségéhez történelmi tisztánlátás
és imponáló emberi bátorság is tartozik. Ezért aztán szókimondó
verseiről ugyanúgy nem vesz tudomást a hivatalosság, mint
nyelvészeti eredményeiről.
Nem öncélúan
emlékeztettem Kiss Dénes költői életművére, ugyanis például
a Gömbgondolkodás kötet sohasem születhetett volna meg, ha a
nyelvész, aki írja, véletlenül nem költő. Amit ő a nyelvről
tud, az kettős fogantatású tudás: sok mindent kívülről vesz
észre és használ fel (pl. filozófia, pszichológia), sok
minden viszont belülről, imádva szeretett magyar anyanyelvének
költői birtokosaként.
Jó egészséget
és még sok dolgos évet kívánunk a 75 éves Kiss Dénesnek,
azzal a meggyőződéssel, hogy az elmaradt méltányosság, amit
csapodár korunk csak nem ad meg neki, valójában nem fog
elmaradni, csak késik.
Reméljük, nem túl
sokat.
Szőcs Zoltán
|
