vissza a főoldalra

 2010.07.30. 

Székely tudományos önrendelkezés

A XI. Gyergyóremetei Falunapok keretében, július 10-én rendezték meg a Székely Előfutár Alapítvány és a Székelyföld Fejlesztési Intézet konferenciáját Kisebbségi Jövő a Tudásalapú Társadalomban címmel. Miként lehet megvalósítani a székelyföldi autonómiát tudományos téren? Többek közt erre a kérdésre keressük a választ Dr. Bíró A. Zoltán egyetemi tanárral, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánjával, a Székelyföld Fejlesztési Intézet szakmai igazgatójával.

 – Ön ezen a konferencián „Egyetemi oktatás és kutatás Székelyföldön” címen tartott előadást. Kérem, próbáljuk meg összefoglalni ennek a témának a főbb ismérveit.

 – Abból kell kiindulni, hogy a székelyföldi térségben az utóbbi években elindult egy önmeghatározási, öndefiníciós folyamat, amelynek vannak közéleti, politikai, de társadalmi vonatkozásai is. Ennek a térségi szerveződési, identitásépítési folyamatnak részévé kell válnia a szakmai, tudományos, felsőoktatási életnek is. Az elmúlt 20 év során rendkívül sok sikeres kezdeményezés indult el, így a tudományművelés és felsőfokú képzés területén is. Ezek a kezdeményezések, melyek a maguk helyén többé-kevésbé sikeresek, eredményesek, sajnos pontszerűek. Az intézményesség különböző állapotában vannak, alig állnak kapcsolatban egymással, s nem közös stratégiai elgondolás alapján működnek. Elérkezett az idő arra, hogy próbáljuk megteremteni azokat az együttműködési lehetőségeket, amelyek az eddigi sikeres, de pontszerű fejlesztési intézményi elképzeléseket összekapcsolják egy közös térségi stratégia keretében. Ez az a kiinduló pont, amelyet mindenképpen el kell fogadnunk.

 – Azt mondta előadásában a sajtó szerint: a Székelyföldön működő állami és magánegyetemek, kihelyezett tagozatok szorosabb együttműködésére lenne szükség az egyéni munkavállalás helyett. Hogyan képzeli el ezt az együttműködést, s milyen szerepe lenne benne a Sapientiának?

 – Az együttműködés egy olyan kifejezés, amibe sok mindent bele lehet gondolni. Együttműködni csak olyan társadalmi szereplők tudnak, akiknek az érdekeik valamilyen mértékben közösek. Minden székelyföldi intézményépítési kísérletnek megvannak a külön intézményi elképzelései, céljai, működési módjai, azt gondolom, hogy a térségi fejlesztéspolitikai érdekek rá kell vegyék a szereplőket arra: keressék meg a közös kapcsolódási pontokat is. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen hasonlóan működjenek, de az térségi szempontból teljesen értelmetlen, hogy elmaradnak az egyeztetések szakmai, társadalmi szerepvállalási, intézményépítési kérdésekben. Az információcsere is hiányzik. A térségi oktatás iránt a leginkább elkötelezett a Sapientia csíkszeredai campusa, hiszen abból a célból hozták létre, hogy a székelyföldi térségi modernizáció hajtóereje legyen, így az együttműködést ennek az egyetemnek lehet és kell kezdeményeznie. Azt, hogy asztalhoz ültesse a térségi felsőoktatás szereplőit. A tudományművelés terén más, kedvezőbb a helyzet, mert létrejött a Magyar Tudományos Akadémia első határon túli területi bizottsága, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, mely csak nevében kolozsvári, hiszen szakbizottságai több városban működnek. Csíkszeredában pl. kettő szakbizottság működikEz már egy erős integrációs lehetőség, mint ahogy az MTA határon túli köztestületi rendszere is. Ezért bízom abban, hogy a tudományművelés terén is meg tudjuk találni az együttműködési kereteket. Ez egy hosszú folyamat, s nem lehet abban reménykedni, hogy bármilyen regionális autoritás egyik pillanatról a másikra szerveződhet, de a Székelyföld Fejlesztési Intézetnek Hargita és Kovászna megye önkormányzatával közösen él egy sikeres kezdeményezése, a Sikeres Székelyföld szakmai fórumsorozat. Az első rendezvény a múlt év októberében éppen a szakmai tudás székelyföldi térségi hasznosításának a lehetőségeiről szólt. Székelyföld egész területéről részt vettek felsőoktatási intézményvezetők, s ez volt ebben a témában az első szakmai kerekasztal. Ez a példája annak, hogy nem lehetetlen az együttműködés.

 – Az együttműködéssel pénzt is lehetne megtakarítani?

 – Inkább úgy fogalmaznék: pénzt lehetne szerezni, hiszen az együttműködés közös stratégiával, közös projektekkel, közös forrásbevonási lehetőségekkel járna.

 – Mi arra a kérdésre a válasz: mi a feltétele a székely önrendelkezésnek a tudományban? Elegendő az együttműködés?

 – Nem vagyok politikus, hanem társadalomkutató, így óvatosan kell fogalmaznom. Az intézményépítésben próbálok szerepet vállalni. Létfontosságú, hogy ez a folyamat induljon el. A párbeszéd, az eszmecsere, az információ cseréje azon intézmények és emberek között, akik mindezt fontosnak tartják. Nekik kell azt az intézményes keretet és formát kialakítani, hogy a térségi önállóságban – ami vagy fejlesztési régióként, vagy önálló területi autonómia formájában teremtődik meg – a tudás egy aktív szerepet vállaljon, s a térségi innovációnak meghatározó ereje legyen. Mindennek feltétele a már vázolt folyamat elindítása.

 – Tekintsünk a székelyföldi helyzetképre. Elegendő-e, ha az önálló regionális fejlődés mikéntjét a politikusok határozzák meg, vagy szükséges a szakértők és a térség fejlesztési körében érdekeltek körének is az aktivitása?

 – A székelyföldi térség önállósodási folyamatának legalább három pillérre kell támaszkodnia. Az egyik a közéleti, érdekképviseleti, politikai vonal, a másik a szakmai rész, ami lehet oktatási, vagy gyakorlati fejlesztési munka, de szükséges a térségi adminisztratív döntéshozói szféra is. Itt az önkormányzatok, a kivitelezők együttműködésére gondolok. E három szegmens együttműködésével– amelybe a székelyföldi egyesületek, alapítványok, civil szervezetek is közre tudnak működni –  lehet olyan visszafordíthatatlan térségi innovációs folyamatot elindítani, amely bármilyen önállóságnak alapja és hordozója lehetne.

 – Tehát a civil társadalomnak is bele kéne szólni az autonómia mikéntjébe?

 – A civil társdalomnak a Székelyföldön nagyon sok összetevője van, de a civil intézmények nagy szakmai tudást halmoztak fel. Ennek oka, hogy régebben nem működtek szakmai intézmények. A civil intézmények szakmai tudását is hasznosítani érdemes.

 – Ön egyszer azt nyilatkozta, hogy „a fejlesztők törekedjenek arra, hogy a szakmai beszéd és a problémamegoldási folyamat egymásra találjon.” Kifejtené ezt bővebben is?

 – Egy újszerű dologgal állunk szemben. Tudjuk, hogy Romániában és a Székelyföldön is 20 évvel ezelőtt teljesen új világ indult el. Ebben a folyamatban sokat kell tenni azért, hogy maga a szakpolitikai gondolkodás, a tudás is gazdasági tényező legyen. Nem csak a pénz, vagy a belső térségi gazdasági kapacitás, hanem a tudás is fontos tényező ebben a folyamatban. Ezt kellene evidenciává tenni. Egyetemként, vagy fejlesztő intézetként a szemléletváltás, vagy a szakmai tudás társadalmasítása ebben a térségben nagyon fontos feladat. A Székelyföld Fejlesztési Intézetnek is egyik kulcsfontosságú célkitűzése, hogy a legkülönbözőbb szakterületekről sorban összekapcsolva az érintetteket ezt a társadalmi tudást, a szakpolitikai tervezéseket, elgondolásokat regionális szinten is hozzuk létre és működtessük.

 – Jelenleg többféle célról lehet olvasni Székelyföld fejlesztésével kapcsolatban. Vannak, akik a turizmust erősítenék, mások az erdővagyont szeretnék hasznosítani, s vannak, akik a külföldről jövő gazdasági beruházásokra esküsznek. Ki mondja meg tehát, hogy melyik út a helyes? S hogy döntsön ebben a helyi közösség? Népszavazással?

 – Egy nagyon aktuális kérdésről van szó. Közel harmincéves kutatói, elemzői tapasztalatom arról győzött meg, s ez évről-évre csak erősödik, hogy a térség sokféle adottsággal bír. Ezt nevezi a fejlesztéspolitika endogén kapacitásnak. Ezekre gazdaságot, jövőt lehet építeni. Nem az a lényeges kérdés, hogy turizmusra, vagy erdővagyonra alapozzunk, hanem az, hogy megtaláljuk-e a belső kapacitások legjobb hasznosítási módját. Mert ma ezen a területen, vagyis a kivitelezési részben látom a gondokat. Néhány területen elöl járunk, pl. a vidékfejlesztési ismeretekben, hiszen a témában egyetemi képzés is létezik, de sokszor nem sikerül olyan a térségi szakmai tudást kovácsolni, mely egyfelől a vidék érdekében, másfelől eu-konform módon a helyi értékeket igazán tudja hasznosítani. Hogy népmesei stílusban fogalmazzak: ezernyi sikeres pontszerű történetről van szó, olyanokról, melyek még nem állnak össze. A szemléleti, praktikus, problémakezelési, feladat megoldási szakmai tudást kell erősíteni, s majd a piac és az igények eldöntik, hogy a turizmus, az erdőgazdaság, vagy éppen a nagy értéket képviselő családi gazdálkodási gyakorlat lesz-e a hasznosítható.

 – A fejlesztési munkában nincs meg az a szenzáció, amitől egy erről szóló hír, tudósítás érdekessé válik. Itt nincsenek bulvár dolgok. Éppen ezért, a helyi médiából kellő információt kap a székely ember a fejlesztésekről?

 –A fejlesztéspolitikai munka aprólékos, sok kis eredménnyel jár, s nem szenzációval. A szakpolitikai tudásnak a társadalmasítása, nemkülönben az elért eredményeknek, a térségi közvélemény és médiával való együttműködés nélkül elképzelhetetlen. Ennek a folyamatnak még az elején tartunk, de megtört a jég, s fórumainkon már részt vesz a sajtó, sőt a csíkszeredai Hargita c. napilap például naponta négyoldalas gazdasági rovattal jelenik meg. Ez jó példa a média közreműködésére.

Medveczky Attila