vissza a főoldalra

 

 

 2010.07.30. 

A nemzeti opera megteremtője
200 éve született Erkel Ferenc

Az Isten jókedvvel ontotta áldásos ajándékait a Földre az 1810 körüli években. Ekkor született Liszt, Verdi, Wagner, Chopin, Berlioz….és Erkel, a magyar zene halhatatlana, összegzője és korszakalkotó zsenije. Hogy miért nem emlegetik együtt a kor többi nagy romantikus komponistájával? Ennek rendkívül egyszerű a magyarázata. Vállalta, hogy itt, nálunk fejti ki nagyszerű tevékenyégét – soha nem hagyta el Magyarországot – , operáinak témája kizárólag a magyar történelem. Zenéjének drámai ereje, lírai szépsége, nemzeti jellege, tömör magyarsága nálunk, magyar embereknél kap visszhangot. Ha ezzel a tudással máshová született volna, világhír övezi munkásságát.

A magyar őshazából származó zene a pusztai tájakon keresztül vert gyökeret a Kárpát-medencében, meggazdagodva a keresztény liturgia gregorián stílusával. Ez a kincs elrejtőzött, de ott parázslott mélyen, hogy a 20. század elején, hála Bartóknak és Kodálynak, vulkánszerűen a felszínre törjön. A romantika korszaka előtt, így Erkel előtt is rejtve maradt a régi stílus, az ősi siratók és a székely népballadák világa. Annál nagyobb Erkel érdeme, hogy a magyar műzene sokirányú forrásaiból egy csodálatosan gazdag folyamot hozott létre.

Erkel Ferenc 1810-ben született Gyulán. Munkássága felölelte Magyarországot; a pozsonyi tanulóéveket Kolozsvár követte, ahol a színtársulatnál működött. 1838-ban Pestre került, a Nemzeti Színház karnagya, zenei vezetője lett. A Nemzeti Színház (a jelenlegi Astoriával szemben, ahol most három külföldi érdekeltségű bank „ékeskedik”) töltötte be az operajátszás funkcióját is. Rendkívül rugalmasan reagált az európai zenei eseményekre; ősbemutatójuk után egy-két évvel nálunk is játsszák Weber, Bellini, Rossini operáit. Magyar operajátszás tehát volt, ám a zenedrámák mind idegen nyelven hangoztak el. Egy német daljáték fordítása szólalt meg először magyarul, a Pikkó herceg és Jutka Perzsi. Erkel tehát éppen időben érkezett, hogy Kazinczy törekvéseinek folytatója legyen, de a zene világában.

Az időszak nem véletlen. A társadalmilag elmaradott, mások által, vagy saját maguktól eltiport közép-európai nemzetek öntudatra ébredésének korszaka ez. Ez hívta életre az orosz birodalomban a titán Muszorgszkijt – neki is mindkét nagy operája nemzetének történelméből merít –, a lengyeleknél Moniuszkót, a cseheknél Smetanát, nálunk pedig Erkelt. Semmi sincs előzmények nélkül, így Erkel művészete sem. A históriás énekek még magukon viselik az ősi magyar stílus nyomait (a „Summáját írom…” egri históriás ének indítása megegyezik a régi stílust idéző Psalmus Hungaricus „Mikoron Dávid”-indításával.) Állandó függetlenségi harcunk termékeny talaj volt, ahol gyönyörűen növesztett ágakat a magyar műzene. A török megszállás históriás énekeit (Tinódi Lantos Sebestyén) felváltotta a kuruc kor csodálatos, tárogatóval „búsított”, megkapóan értékes dallamvilága. Innen már csak egy lépés a verbunkos-stílus, ami lázba hozta egész Európát (Haydn, Mozart és Beethoven műveiben is gyakran hallunk „alla ongerese” verbunkos témát) és elindította a magyar romantikát.

Széchenyi reformkora, Petőfi és Arany színrelépése, a füredi Anna-bál, Szigliget, Keszthely…Csodálatos kor ez! Bihari János és világhírű bandája szertehintik Európában a magyar verbunkos stílust. Lavotta, Csernák, Rózsavölgyi után, vagy éppen velük egy időben Ruzitska József írta az első magyar nyelvű operát Erkel előtt, a Béla futását. Ez az opera diadalmenetben hódította meg Magyarországot Kolozsvártól Pozsonyig, míg Erkel meg nem jelent. Hiszen ő a megnyitott ösvényt kiszélesítette és gyémántkövekkel rakta ki azt. Erkel, műveiben imponáló mesterségbeli tudással olvasztja egybe a magyar verbunkos, az olasz bel canto, a német líra, s a virágénekek stílusjegyeit. Ha műveit fontosság szerint taglaljuk, ne operáival kezdjük. A Kölcsey verssoraira írt Himnusz nem vad, lelkes induló, nem nagyképű öndicséret, hanem imádság.

Már a bevezetés is térdre borulásra kényszerít. Himnuszunk remekmű. Ezt nem saját nemzeti voltomból eredő elfogultságom diktálja, hanem sok külföldi ismerősömnek is ez a véleménye. Rosszindulatú pletyka szerint Erkel nem is beszélt jól magyarul. Óriási tévedés, ugyanúgy, mint gróf Széchenyi István esetében is. A Himnusz kézirata alá Erkel szép, hibátlan magyarságú mondatokat írt.

Első jelentős operájának, az 1840-ben bemutatott Bátori Máriának szövegírója Egressy Béni. Ő írta a Hunyadi László és a Bánk bán szövegét is. Kettőjük baráti és kollegiális kapcsolatát Boito és az idős Verdi közös munkásságához hasonlíthatom. Egressy megható alázattal fordult Vörösmarty Szózatához, azt megzenésítve, halhatatlanná tette magát és a költeményt is. A Hunyadi László – első nagy nemzeti operánk – 1844-ben készült el. Több híres részlete – a nyitány, a cabaletta ,s a La Grange-ária – az utána következő években keletkezett. Erkelt szoros barátság fűzte a Doppler-fivérekhez, akik kiváló muzsikusok, zeneszerzők, hangszerelők voltak. Hármójuk közös szerzeménye az Erzsébet c. dalmű. Ferenc kiváló fuvolaművész, Erkel állítólag neki – vagy vele együtt – írta a Hunyadi-nyitány és a cabaletta fuvola-kadenciáit. Károly pedig honvédtiszt volt a szabadságharcban. Az opera híres kórusrészlete, a „Meghalt a cselszövő” 1848 tavaszának forradalmi indulója lett. „Lamberg szívében kés, Latour nyakán kötél”; a pesti tömeg ezzel a kórusrészlettel kommentálta az eseményeket.

A Hunyadi Lászlót és később a Bánk bánt is sokszor, kiváló szakemberek által átdolgozott formában adták elő, némi rövidítéssel és szövegváltoztatással. Mindez a darab előnyére vált, sűrűbb, drámaibb lett. Az opera és Erkel értéke nem csorbult meg ezzel, mint ahogy Madáché sem, amikor Arany néhány nagyszerű korrektúrával korszerűvé tette a Tragédia szövegét. A Hunyadi László nyitánya az egyetemes romantikus operairodalom egyik legnagyszerűbb zenekari darabja. Az operában zárt számok, áriák, együttesek váltakoznak rendkívül kifejező énekbeszéddel, recitatívóval. Az olasz operák formavilágában találkozik a verbunkos stílus az európai lírai kifejezésmóddal.

A következő bemutatóval várni kellett. Noha Erkel már 1852-ben megírta a Bánk bánt, Katona József drámájának operai feldolgozását, csak 1861-ben mutatták be. Az ok egyértelmű: a Bach-korszak nem nézte jó szemmel a történetet, amelyben enynyire élesen fogalmazódik meg az idegen elnyomás elleni lázadás. A Bánk bán átveszi Katona dramaturgiáját (egyéni és nemzeti tragédia), de a zenei építkezés fantasztikus hőfokra emeli azt. Nagy együttesei, tablói Verdi-i nagyságokba emelkednek, a címszereplő kettősei Peturral, Tiborccal, Melindával, Gertrudisszal csodálatos melódiaviláguk mellett nagyfokú drámai feszültséggel szólalnak meg. Petur és Tiborc mondatai a magyar történelem minden korszakában helytálló vádakat harsognak az idegen zsarnokság különböző formái felé. Megkapóan szép, finom hangszerelés kíséri Melindát az önkéntelen gyötrő bűntől a megtisztuló, de zavart Tisza-parti apoteózisig. Katona szövegét természetesen Egressy Béni varázsolta operalibrettóvá, de a híres Keserű bordal zenéje Vörösmarty soraira íródott, a Keserű pohárra. A „Hazám, hazám” kezdetű ária – túlzás nélkül mondhatjuk – második himnuszunk.

A Bánkot időrendben az olykor vidámabb hangvételű Sarolta követte, majd a Dózsa György 1867-ben. A Brankovics György pedig egy határozott lépés az utóromantika felé. Noha már nagy operáiban is használ visszatérő motívumokat (Hunyadi-téma, a békétlenek motívuma, stb.), ezek nem szövik át az operát, korántsem beszélhetünk Wagner hatásáról. (Érdekesség, hogy a Brankovics György I. felvonásában, amikor az ifjú Hunyadi László vezetésével megérkezik a magyar küldöttség a szerb despotához, felhangzik a jól ismert Hunyadi-téma.) A Névtelen hősök (1880) után már csak az István király következett 1885-ben, amikor már állt az Operaház. Erkel Ferenc operakomponista volt, de számos szép zongoradarabot is írt. Élete vége felé írta Ünnepi nyitányát a Nemzeti Színház 50 éves fennállására. Ebben a Szózat kezdő sorait többször idézi, de a Himnusz harmónia-fordulatai is felfedezhetők benne.

Zeneszerzői munkássága mellett feltétlen méltatni kell törhetetlen és eredményes szervezőenergiáját. 1853-ban a Nemzeti Színház zenekarának tagjaiból megalapítja az ország első hivatásos szimfonikus együttesét, a Filharmóniai Társaság Zenekarát. Ez a zenekar ma is az Operaház muzsikusaiból tevődik össze, Európa-hírű társulat, rendszeres bérleti hangversenyeket ad, nagy sikerrel. Erkel nagy súlyt fektetett a zenepedagógiára. Bevezeti az intézményesített, általános zeneoktatást. A fővárosban és vidéken zeneiskolákat szervez. Aktívan segít Liszt Ferencnek a Zeneakadémia megteremtésében. De Erkel teremtő erejének legékesebb példája az Operaház (1884). Mint ahogy Zsigray Julianna is megírja könyvében, a „Sugár úti palota” sok nehézség árán épült fel. Erkel Gyula és Erkel Sándor megható alázattal segítették apjuk munkáját. Részletmunkákkal olykor fényesebbre csiszolták a frissen megkomponált anyagot. Erkel Sándor mint az Operaház zeneigazgatója, korának legkiválóbb karmestere volt.

Az Erkelről elnevezett színház lassan jelképe lesz az operakedvelő nagyközönség és a kapita-lista privatizáció harcának. Kivonták a forgalomból, mondván, hogy életveszélyes, ugyanakkor rendszeresen tartunk benne próbákat. Nagy örömömre, újra napirendre került az Erkel Színház, és valamilyen módon megmentik azt az átlagos keresetű magyar operarajongók részére. Az Operaház – az elmúlt évhez hasonlóan – megint nem Erkel-operával nyitja kapuit. Érthetetlen – vagy éppen nagyon is érthető – , hogy egyes médiaszemélyek és művészeti vezetők szívesen leszólják Erkel Ferenc művészi értékét. Ez csak őket minősíti. Erkel művészete időtlen időkig bevilágítja a magyar zenekultúra egét; alkotó zseni és nagyszerű zeneszerző.

 

Medveczky Ádám