vissza a főoldalra

 2010.07.30. 

Külföldön elismert, itthon mostoha

Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója Kaposváron született, 1940. augusztus 17-én. Gyermekkorát Dunapatajon (1943-től 1954-ig) töltötte egy protestáns parasztpolgár faluban. Középiskoláit Kunszentmiklóson, kollégiumban kezdte, 1956. október 24-én szavalt a község főterén, benne volt a gimnáziumi sztrájk szervezésében, emiatt eltávolították a középiskolából. Kalocsán érettségizett le 1959-ben, majd több sikertelen felvételi után – politikailag megbízhatatlanok közé sorolták a honvédségnél is – geodéta lesz, szociológiai és szociográfiai tapasztalatokat szerez, a paraszti kultúra pusztulásának folyamatait vizsgálja. Utána a Bács-Kiskun megyei filmstúdióba kerül – reggel forgatás-laborálás-vágás-hangosítás-kópiakészítés, este vetítés a főtéren –, majd a Pannónia Filmstúdióban tölt egy évet Budapesten. 1971. február 15-én megbízzák a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének vezetésével, célja az önálló szellemi műhely létrehozása. Tevékenyen részt vett a szellemi életben. Tanúja olyan szellemi műhelyek létrehozásának, mint a Kerámiastúdió, a Forrás, a Naiv Művészek Múzeuma. 1991-ben önálló vállalatot hoznak létre Kecskeméti Animációs Filmgyártó Vállalat néven, 1993-tól: Kecskemétfilm Kft. Díjai: Az Olasz Filmművész Szövetség kitüntetése (Max Massimino Garnier díj – 2004) A kunszentmiklósi Baksay Sándor Gimnázium PRO SCOLA díja (2003) Bács-Kiskun Megye Művészeti díja (a stúdió részére) Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1996. július 1.), Balázs Béla-díj (2008). Amire a legbüszkébb: egy civil szervezet, a „Magyar Szellemi Védegylet” a „Rendületlenül” kitüntetést adományozta a magyarság rendületlen szolgálatáért (többek között Somogyi György grafikusművésszel és Wittner Máriával együtt kapta – 2002).

 – A Kecskemétfilm Kft.-re az idén jobban odafigyelt a hazai sajtó. Ennek oka, hogy a Kells titka c. egész estés animációs filmet, melynek nagy részét Kecskeméten gyártották. Oscar-díjra terjesztették fel, s az esélyesek között volt. Végül is nem kapta meg ezt az elismerést a film, de az Oscar-díj lehetősége önökre irányította a figyelmet. Igazgató úr, úgy érzem, hogy mi, magyarok, csak akkor figyelünk fel saját értékeinkre, ha a Nyugat is azt teszi. Azt mondjuk: ha valamit külföldön is elfogadnak, az csak jó lehet. Nem hibás ez a szemlélet?

 – Esetünkben nem erről van szó. A Kells titka c. film azért is volt kiemelten fontos számunkra, mert Tomm Moore-t, az ír rendezőt a mi Magyar népmesék-sorozatunk ihlette. Tomm Moore 2005 nyarán járt először nálunk. Először a stúdiót nézte meg, aztán beült a vetítőbe, és végignézett egy sor itt készült filmet. A Magyar népmesék-sorozat keltette fel tehát az érdeklődését. S hogy minek is van hírértéke? Korántsem annak, amire külföldön felfigyelnek. Tudjuk: irányított a hazai híráramlás. Több, mint 20 filmünk van gyártás alatt. Erről sem beszélnek a sajtóban. Ezeket a filmeket vagy az MTV-nek koprodukciós formában, vagy a kulturális kormányzatnak kéne finanszírozni. Helyette a nemzetközi koprodukcióban készült filmjeink bevételéből állítjuk elő ezeket. Így nyereségről nem is beszélhetünk, mert a külföldről, a munkánkért kapott összeget arra fordítjuk, hogy a magyar közönségnek igényes, értékes animációs filmeket készítsünk.

 – Állami forrásból mennyi pénzt kapnak?

 – Arról beszéljünk, hogy eddig mi volt, mert reméljük, pozitív változások lesznek. Kaptunk támogatást a Magyar Mozgókép Közalapítványtól és a Nemzeti Kulturális Alaptól, de igen keveset. A gyártási költséget sosem kapjuk meg teljes egészében, hanem nekünk kell kiegészíteni a fennmaradó tételeket. Nem nyerészkedünk, mert fontosnak érezzük a nemzeti filmgyártást, s azt, hogy olyan filmeket készítsünk, melyek egyaránt fontosak a gyerekek és a felnőttek számára is. Olyan értékeket kell megőriznünk, amelyekbe beleszülettünk. Így született a Magyar népmesék-sorozat a részemről, a Mondák a magyar történelemből, s a Mesék Mátyás királyról sorozat. Így készítettünk filmet a regölésről, a sámánizmusról. Ide vonatkozik, hogy előkészítés alatt áll több filmtervünk, olyanok, amelyekhez semmilyen állami pénzt nem kaptunk. Ilyen a Magyar föld szentjei, az Árpád-házi királyok, vagy a Kossuth Lajos életét bemutató rajzfilmsorozat.

 – Mely filmek is vannak még gyártás alatt?

 – Folytatjuk a Magyar népmesék-sorozatot, s jövőre szeretnénk eljutni a 100. epizódig. Arany János: A walesi bárdok, Hunyadi Sándor: A jókedvű örmény temetése, Csáth Géza: Az elmebeteg nő naplója, Pilinszky János: Ének a kőszívű királyról c. művei mind gyártás alatt vannak. Kányádi Sándor Világlátott egérke c. – angol, francia és német nyelven is – megjelent meseregényét tizenháromszor hét percben dolgozzuk fel. Kormos István verses meséi, és Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő c. írását is tizenháromszor hét percben filmesítjük meg. Emellett Podmaniczky Szilárd írásaihoz, Örkény egyperceseihez és Mosonyi Alíznak a Boltosmesék művéhez kezdtünk hozzá. A közelmúltban fejeztük be Lázár Ervin a Hazudós egér c. meséjének filmesítését. A felsoroltak nem csupán animációs filmek, hanem a magyar irodalom feldolgozásai. Így kettős funkciót is betöltünk: jó alapanyagból dolgozunk, s a magyar irodalom remekműveivel ismertetjük meg a fiatalokat és a felnőtteket. Sőt külföldre is közvetítjük a magyar, nemzeti kultúrát. Gondolok a Magyar népmesék-sorozatra, amit huszonhét országban megvásároltak. Az olasz állami televízió, a RAI1, az összes részt megvásárolta, s vasárnap délelőttönként vetítik a gyerekeknek. Elkértem a RAI1-től a tetszési indexet, ami azt mutatja, hogy nagyon jól fogadták az olaszok a magyar népmeséket.

 – Mi ennek a sikernek a titka?

 – A népmesék olyan régi dolgokat tartalmaznak, melyeket ma már nem is ismerünk. Ezért fontosak ezek a történetek. Ezek a mesék úgy zárulnak, hogyha még van is bennük konfliktus, az feloldódik. E sorozat több rétegű: jó meséket veszünk alapul, s a különböző tájegységek tárgyi kultúráját is ábrázoljuk. Utánajártunk, honnan gyűjtötték az adott mesét, s annak a tájnak mutatjuk be a kultúráját, díszítőművészetét. Ehhez társul a Kaláka Együttes által játszott népzene. Az is kiemelendő, hogy eredeti gyűjtéseket használtunk fel, így a tiszta magyar nyelv fordulatait is megismerheti a néző. A mesélő, Szabó Gyula színművész pedig hibátlanul, szépen, ízesen beszél magyarul. Külföldön ezért sikeres ez az alkotás, mert hiteles és érdekes. Nem csak az olaszok szeretik a Magyar népmeséket. A sorozat Japánban megjelent DVD-formátumban, s mesekönyv-átdolgozásban. A spanyoloknál is megjelent a Magyar népmesék DVD. Ez a sorozat több kínai fesztiválon díjat is nyert. A chicagói gyermekfilm fesztiválon tavaly másodikat, 2008-ban pedig első díjat kapott egy-egy epizód. Ezért jogosan jelenthetjük ki, hogy világsiker a Magyar népmesék-sorozat. Ennek ellenére 30 év alatt jutottunk csak el a 100. epizódhoz. A fő ok, hogy a Magyar Televízió csak részben volt partner a gyártásban.

 – Milyen a magyar animáció támogatottsága?

 – A parlament által megszavazott összeg, melyet a magyar filmgyártásra kell költeni, kb. 5,5 millliárd forint. S ennek az összegnek csupán 3%-át kapja a magyar animáció. Évek óta ilyen arányról lehet beszélni. Ez egyértelműen oda vezethető vissza, hogy nagyon erős a játékfilmes lobbi. Tehát a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) működése nem volt kifogástalan, mert nem tudták megteremteni a szükséges és demokratikus feltételeket. Nem szólva arról, hogy volt olyan időszak, mikor évente két egész estés animációs film készült, s az elmúlt 20 évben viszont csak három.

 – Ráadásul a külföldi díjak, sikerek sincsenek összhangban a támogatási arányokkal. Tárgyaltak az új kulturális kormányzattal a támogatási formáról?

 – Tavaly év végén járt le az előző kuratórium mandátuma, s jelenleg egy új működik Kőrösi Zoltán elnök úr irányítása alatt. Ők látják ezt a lehetetlen helyzetet, s ígéretet tettek arra, hogy ezen változtatni fognak. Hozzávetőlegesen 1 milliárd forintokat kap egy-egy játékfilm az MMKA-tól, míg az egész magyar animáció jelenleg kb. 125 milliót.

 – Mi az oka annak, hogy ennyire erős a játékfilmes lobbi, míg az animációs nem?

 – 2004 óta létezik az ún. filmtörvény. Ezt annak idején egy szakmai bizottság készítette elő. Én képviseltem egyedül a magyar animációt, míg a játékfilmeseket 5-6 ember. Ők azt akarták, hogy legalább a felét kapja az MMKA pénzéből a játékfilm. Hiába tiltakoztam ez ellen, lesöpörték az asztalról a véleményemet. Hiába érveltem, hiába bizonygattam a külföldi eladások statisztikájával, a fesztiváldíjakkal, a nézőszámokkal, a játékfilmesek lobbizása igen erős. Ráadásul még ki merték jelenteni, hogy konszenzussal történtek a döntések a filmtörvény előtt. Arról is szólni kell –s elnézést kérek a politikusoktól –, mind a jobb, mind a baloldal megtalálja a maga játékfilmeseit, hiszen szükségesek a szavazatok. A gyermekek viszont még nem szavaznak. Csak azt felejtik el, hogy a gyerekek egyszer felnőnek, s korántsem mindegy, hogy milyen szellemiségű, műveltségű fiatal lép az urnákhoz. Örvendetes a jelenlegi kormány azon kijelentése, hogy fontosnak érzi a gyermekeknek készült filmeket, és számítanak a közreműködésünkre. Optimista vagyok, s ezért úgy fogalmazok: életem kudarcai a sikernek a mérföldkövei.

 – Beszéljünk a jogdíjakról a Magyar népmesék kapcsán. Ennek a sorozatnak több epizódja látható az MTV honlapján. Tegyük fel, hogy egy magyar rajzfilmcsatornát szeretnék létrehozni, s vetíteni akarom a Magyar népmeséket. Kinek kell fizetnem a jogdíjat?

 – Nekünk. Az elmúlt 40 évben több rajzfilmsorozatot koprodukcióban készítettünk a Magyar Televízióval. A vegyes tulajdonjog viszont igen nehézzé tette a filmek értékesítését. Ezért tíz évvel ezelőtt úgy határoztunk, hogy az MTV-vel megosztjuk a jogokat. Ők megkapták a Vízipók –csodapókot teljes egészében, mi pedig a Magyar népmeséket. Miénk a Mesék Mátyás királyról, s övék lett a Tinti kalandjai. A Leo és Fred sorozaton pedig fele-fele arányban osztoztunk. Az MTV-nek tehát a Magyar népmesékkel kapcsolatban csak arra van joga, hogy saját maga sugározza. Továbbadnia már nem lehet.

 – Igaz, hogy a Vízipók-csodapók a legnagyobb közönségsiker?

 – Csak régebben volt az. Amikor a ’70-es évek végén elkészült, akkor sok országban megvásárolták. Itthon is nagy siker volt, s ezért elkészült az egész estés változat. Több mint 1 millióan nézték a moziban ezt a filmet. A Mesék Mátyás királyról sorozatból létrejött egész estés Mátyás az igazságost pedig kb. 700 ezren látták. A Leo és Freda két jó barátnak pedig félmillió nézője volt. Visszatérve a kérdésére: mára megelőzte a Vízipókot a Magyar népmesék népszerűsége. Mi nagyon szerettük a Vízipókot is. Bálint Ágnes javasolta egyszer, hogy készüljön már egy animációs sorozat kis lényekkel, apró állatkákkal. Tetszett az ötlet, felkérték Dr. Kertész Györgyöt, az ELTE TTK Állatrendszertani és Ökológiai tanszékének docensét a szakanyag elkészítésére. Ez alapján Bálint Ágnes megírta a forgatókönyvet. A pilot-film alapján azonban az a döntés született, hogy mégsem jó a választás. Megmutatták a leendő német forgalmazónak, akinek az volt a véleménye, hogy csúnyák, s nem kedvesek a figurák. Akkor a Pannónia Filmstúdiót nem érdekelte már a történet, de minket igen. Így került hozzánk ez a sorozat. Azt nem vették figyelembe a Pannóniánál, hogy ezek a figurák a belső, s nem a külső tulajdonságaik miatt válnak több epizódon keresztül szerethetővé.

 – Nem értem a csúnya alakokról szóló történetet. Kattintsunk csak egy amerikai mesecsatornára, nem igazán festői szépségű alakokat láthatunk.

 – Most. De akkor, mikor a Vízipókot készítettük, még az E.T.-t sem játszották a mozik. Nálunk az állatok felismerhetők a jegyeik alapján, s természetesen ember módjára viselkednek. Amerikában viszont emberszerűen viselkednek az állatok a rajzfilmeken, s alig fedezhető fel az állati mivoltuk.

 – Itt látom az ön szobájában a Magyar népmesék-angol dialógok címkéjű mappát. Tehát önök leellenőrzik azt, hogy milyen fordítást használnak a külföldiek?

 – Az angol dialógust mi készítettük el.

 – Gondolom a japánt már nem.

 – Hozzájuk az angolt küldtük el, s azt ültették át a saját nyelvükre. Még ezt a fordítást is el tudtuk volna készíteni, mert kiváló japán kapcsolataink vannak. S egyik szigetországi ösztöndíjasunk remekül beszél magyarul.

 – Hallani, olvasni olyan kitételeket, miszerint a japánok bizonyos tekintetben a rokonaink. Ez a rokonság felfedezhető a rajzfilmekben is?

 – Ezt nem állítanám. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Japánban kétszer, Kínában négyszer voltam szakmai jellegű találkozón. Meghívóim, a kinti kollegák szinte rokonoknak tekintenek bennünket. A japánok még azt is bizonygatták, hogy fiziológiai hasonlóságok vannak a két nép között. Ugyanakkor a magyar és a japán kultúra nagyon különbözik egymástól, főleg a rajzfilm vonatkozásában. Figyeljük csak meg a figurák ábrázolásának eltérését. Szellemiségben viszont, főleg ha Mijadzaki filmjeit nézzük, mindenképpen megjelennek azok a szürreális elemek, melyek a Magyar népmesékben is felfedezhetők.

 – Mijadzaki rendezte a Száguldó palotát is, aminek nálunk is sikere volt.

 – Igen, tehát a szemléletét tekintve – ami a tudatunk alatti és feletti megjelenítése – van valami hasonlóság.

 – Ön falusi környezetben töltötte gyermekkorát. Ez mennyire befolyásolta azt, hogy a Magyar népmesék-sorozat megszülessen?

 – A faluban láttam a paraszti munka nehézségét, láttam a kultúra pusztulását, az erőszakot, amellyel azt le akarták rombolni. De azt is láttam, ahogy ennek a falu ellenáll. Már amikor geodétaként az országot jártam, határoztam el, ha nekem lehetőségem lesz egyszer, akkor ezeket az értékeket fogom megmenteni, felmutatni. Így, amikor a filmstúdióba kerültem, egyik célkitűzésem volt, hogy megőrizzük azokat az értékeket, amelyekbe beleszülettünk. Amikor anno a falvakat jártam, s láttam, hogy sámlikkal mennek a tévékészülék elé az öreg bácsik, akkor eszembe jutott: vajon kapnak-e olyan műsorélményt, ami az ő kultúrkörükhöz áll közel. A stúdió indulásánál problémát jelentett az, hogy ki írja a forgatókönyvet. Ekkor jöttem rá, hogy a magyar népmesék kész forgatókönyvek, melyeket nem kell átírni. Az MTV csupán azt kérte, hogy egy ismert, elfogadott rendezővel induljon a sorozat. Ekkor kértük fel Jankovics Marcellt, aki igent mondott. Ő volt az, aki a filmsorozat formanyelvét csiszolta. Ma már Jankovics Marcell ún. szakértője a sorozatnak, s a rendezői feladat másokra hárul.

 – A sors különös kegye, hogy 1956-nak köszönheti azt, hogy a magyar rajfilmgyártás egyik motorja lett. Ha 1956-ban nem szavalta volna el Kunszentmiklós főterén a Nemzeti dalt, s 1957-ben nem vett volna részt a Márciusban Újra Kezdjük mozgalom alatt egy gimnáziumi megmozdulásban, akkor bizonnyal felvették volna az egyetemre, s most egy nyugdíjas pedagógussal beszélgetnék.

 – Igen, ez valóban érdekes. Bölcsész szerettem volna lenni, magyar-könyvtár szakos. 1957-ben más városban kellett tovább folytatni gimnáziumi tanulmányaimat. Nem vettek fel természetesen az egyetemre, s ezek után segédmunkásként, majd geodétaként dolgoztam.

 – A film felé milyen út vitte? Azt olvastam, hogy Wekerle Sándor egyik leszármazottjának volt ebben jelentős szerepe.

 – Kulcsfigura volt az biztos, de több mozaikból áll össze ez a történet. Behívtak katonának, Nyíregyházára, egy félig-meddig büntetőszázadba, mert fegyvert nem használhattunk. Olyan társaim voltak, akik szintén valamilyen oknál fogva megbízhatatlanok voltak. Wekerle Sándor unokája asszisztált már játékfilmekben, sokat beszélgettem vele, s azt mondta: ha érdekel a film, akkor menjek el a Bács megyei filmstúdióba, s jelentkezzek Halász Mihály operatőrnél, s ő segíteni fog. Ez így is történt. Miután, leszerelés után, Kecskeméten elhelyezkedtem a Térképészeti Hivatalba, bekopogtam a stúdió ajtaján. Dolgoztam tehát, s szabad időmben barátaim segítségével tanultam a filmes szakmát. A filmezés gyakorlati részével itt ismerkedtem meg. Jó iskola volt a kecskeméti, a laborálást, forgatást, vágást, hangosítást el tudtam sajátítani két-három év alatt.  

– Hogyan esett dr. Matolcsy Györgynek, a Pannónia Filmstúdió vezetőjének a választása önre, mikor a kecskeméti műterem vezetésére, alapítására került sor?

 – Amikor a Pannónia kereste vidéki telephelyét, akkor nyilván eszébe jutott Matolcsynak a szülővárosa. Bacsó Zoltán animációs operatőr volt az, aki rólam említést tett Matolcsynak. Ő felhívott magához, s szinte egy éven keresztül „vizsgáztatott.” Különböző feladatokat adott: nézzem meg az aktuális filmeket, s mondjak róluk véleményt, segédkezzem az operatőröknek, gyakoroljam a kifestést-kihúzást, írjak egy tanulmányt, miként képzelem el a kecskeméti műterem elindulását.

 – A kecskeméti művésztelep léte is befolyásolta a helyszín kiválasztását?

 – Minden mindennel összefügg. Én hiszek a szellemi energia megmaradási törvényében. Azt, hogy itt, Kecskeméten dolgozhatok, többek között dr. Matolcsy Györgynek, a Pannónia Filmstúdió akkori vezetőjének köszönhetem. Ő kért fel az animációs stúdió megszervezésére. Neki pedig nemcsak azért jutott eszébe ez a város, mert itt született, hanem azért is, mert élt itt egy rajzfilmrendező, Mátis Kálmán, aki Révész Imre festőművész, a kecskeméti művésztelep vezetőjének a tanítványa volt.

 – A stúdió tehát 1971 óta működik, viszont senki sem avatta fel.

 – Mi nagyon sokat köszönhetünk Pozsgay Imrének, aki segített nekünk az indulásban. 1971 májusában kaptunk Kecskeméten egy polgárházat, ám annak kis időn belül leszakadt a mennyezete. Sajnos akkor nem segített minket a megyei tanács sem. Ekkor, végső elkeseredésemben Pozsgayhoz, az akkori művelődési miniszterhez fordultam. Ő elküldte hozzánk a személyi titkárát és Tóth Menyhért festőművészt, s az utóbbi úgy referált a miniszternek: érdemes nekünk segíteni. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke ekkor azt ajánlotta, költözzünk be a régi Miron villába. A feltétel az volt, hogy hozzá egy új bővítményt kellett építeni. Hozzáláttunk a tervezéshez, s szerencsére megérkezett Pozsgay közbenjárására a szükséges pénz is. Fokozatosan kiépült a Stúdió. Addigra viszont Aczél menesztette Pozsgayt. Aczél Kecskemétre látogatott, s Romány Pál, mint első titkár, azt javasolta, hogy ő avassa fel a Stúdió új épületét. Ezt elleneztem. Vagy Pozsgay, vagy Gajdócsi, más senki. Gajdócsinak is sokat köszönhettünk. Ezt kimondhattam, hiszen sosem voltam párttag. Aczél azért eljött a Stúdióba, vetítettem neki, de avatás nem történt.

 – 1985: megrendezik az első Kecskeméti Animációs Filmszemlét.

 – Így van, s ebből nőtte ki magát a filmfesztivál. Óriási dolog ez, ha belegondolunk az akkori viszonyokba. Abban az időben csak nagyon nehezen lehetett utazni Nyugatra, így én – nemzetközi ismereteimet is felhasználva – elhoztam nekik a legjobb, díjakat nyert külföldi animációs filmeket. Még a Pannónia vidéki műtermeként működtünk, de mivel nem adtak nekünk elég munkát, arra kényszerültünk, hogy külföldi bérmunka után nézzünk. Már a kezdetekkor kerestem annak a lehetőségét, hogy bekerüljünk a nemzetközi vérkeringésbe. Tudtam, hogy ez nehéz, mert már akkor is csak arról írtak, cikkeztek, ami a fővárosban történt. Én viszont kitaláltam a nemzetközi ösztöndíjrendszert. Fiatalok jöttek hozzánk a világ különböző részeiből, s cserébe elvártam azt, hogy tőlünk is kimehessenek. A filmfesztivállal Kecskemétnek is nyújtottam egy olyan különleges rendezvényt, amelyet más városban nem kaphatnak meg az igazi, az értékes kultúra szerelmesei. Később a nemzetközi kulturális kapcsolatok gazdasági kapcsolatokká értek, s így születtek meg a koprodukciók.

 – Valóban gyermekzsűri is dönt ezen a fesztiválon?

 – Igen, mert azt tapasztaltam, hogy csak akkor tud eredményes lenni egy fesztivál,ha legszűkebb környezete is annak minősíti. Így a hivatalos és nemzetközi zsűri mellett minden általános és középiskolából két-két gyermek vesz részt a zsűriben. Sőt a felsőfokú tanintézet növendékei is részt vesznek a diákzsűriben. Ennek az is a célja, hogy társadalmasítsam a fesztivált. Az iskolák, a gyerekek, a szülők így nem csak szemlélők, de érintettek is lesznek a témában. Ezen a fesztiválon ingyenesek a vetítések, a város főterén álló óriási vásznon nézhetik az érdeklődők a filmeket. Közben az Ifjúsági Házban zajlanak a gyermek-programok, s a szakmai tanácskozások a Kecskeméti Művelődési Központban. 2009-ben több mint 30 Oscar-díjas filmet hoztunk Kecskemétre, mert arra gondoltam: tekintsük át, hogy mi történt az animáció világában az elmúlt negyven évben.

 – S támogatta valaki ezt a vállalkozást?

 – Sejthetik, hogy ez bizony a jogdíjak miatt sem volt egyszerű dolog. Ez a fesztivál hazai, sőt nemzetközi seregszemle is, és európai egész estés filmek versenyeztek. Az MMKA az egész költségvetésnek csupán a 30%-át állta. Ugyanakkor a Magyar Játékfilmszemlének teljes mértékben kifizették a költségét. Ez felháborító, igazságtalan és méltánytalan! Holott Kínába már másodízben hívtak meg, mint a világ tíz legjobb animációs filmfesztiválja egyikének igazgatóját. 2008-ban ott fogalmazták meg, hogy együtt kell működnie ennek a tíz filmfesztiválnak. Ezen a találkozón, amit az Animációs Filmesek Nemzetközi Szövetsége szervezésében tartottak, a Kecskeméti Animációs Film Fesztivál általános nemzetközi elismerésben részesült.

 – A rendszerváltás után megváltoztak a tulajdonviszonyok is. Nagyon sok állami tulajdont magánosítottak.

 – A Mafilm 2-es telepét ledózerolták. Megszűnt a pasaréti filmstúdió. Úgy gondoltuk, hogy akkor menekülhetünk meg, ha mi vásároljuk meg a stúdiót. Mi, együtt, harmincöten. Így a kecskeméti filmstúdió magánkézbe került. Így a hazai filmszakmában egyedülállók vagyunk. Fönnmaradásunkat, létezésünket annak tudjuk be, hogy sajátunknak érezzük, második otthonunknak. Nagyon jó munkatársaim vannak, akikben bízhatok, s akik bízhatnak a stúdióban, mert azt csinálhatják, amit szeretnek, és ez jó dolog.

 – Köszönöm az interjút! S végezetül engedje meg, hogy szerkesztőségünk nevében közelgő 70. születésnapja alkalmából sok örömet és boldogságot kívánjak Önnek!

 – Köszönöm szépen!