vissza a főoldalra

 

 

 2010.07.30. 

Csongrádon is él a ferences hagyomány

Csongrádon is voltak ferencesek 1950-ig, ahol napjainkban egy lelkes csapat (Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület) példás szorgalommal ápolja a barátok emlékét. A Tisza parti település Piroskaváros nevű negyedének piactéri templomában a szerzetesek olyan szépen dolgoztak, amíg hatvan éve el nem üldözték őket, hogy a csongrádiak évről évre ma is megtartják a sajátos ferences ünnepeket, a keddenkénti Szent Antal-napokat, a tranzitust és a porcinkula búcsút.

Ez utóbbi ünnephez kapcsolódóan július 31-én és augusztus 1-jén számos szép program várja Csongrádon a helybelieket és a máshonnan érkező zarándokokat. Szombaton ismét megrendezik az amatőr borászok versenyét „ Barátok bora” címmel, lesz Kristóf-napi autó-megáldás, Kiss Didák szegedi ferences igehirdetése, kirakodóvásár, tárogató zene a toronyból, gitáros szentmise, szentségimádás. Vasárnap pedig fél tízkor kezdődik a ferences rendi porciunkula-búcsú, melynek szentmiséjét Urbán Gábor rákosszentmihályi esperes-plébános mutatja be.

A porciunkula-búcsú a ferencesek bölcsőjét jelentő assisi Porcinkula-kápolna fölszentelésének emléknapja, melyet az egyház augusztus másodikán, illetve a hozzá közel eső vasárnap ünnepel. Miután Ferenc helyreállította a romos kápolnát, ezen a napon szentelték fel újra. A rendalapítónak egy alkalommal e kápolnában megjelent az Úr Jézus és a Szűzanya, és biztatták, hogy kérjen valami nagy kegyelmet. Ferenc azt kérte, hogy aki ezt a kápolnát meglátogatja, teljes búcsút nyerhessen. A kérés rendkívüli volt, de az Úr Krisztus helybenhagyta, és Ferencet a pápához utasította. III. Honorius 1216-ban teljesítette Ferenc kérelmét, és augusztus 1-jén déltől másnap estig minden esztendőben a szenvedő lelkekért is felajánlható teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik a fölkeresik a Porciunkula-kápolnát, gyónnak, áldoznak és imádkoznak a pápa szándékára. A pápák később a porcinkula-búcsú tartásának jogát megadták valamennyi ferences és klarissza templomnak. A porcinkula búcsú az úgynevezett kordatársulatok révén vált széles körben ismertté hazánkban. Barokk kori képi ábrázolása több hazai ferences templomban és kolostorban megtalálható: az Atya kordát, vagyis a ferencesek által viselt kötelet ereszt le a Szűzanya segítségével Ferenc és Páduai Szent Antal kezén át a purgatórium tüzében szenvedő lelkek számára.

 

(Forrás: ofm.hu)