vissza a főoldalra

 

 

 2010.06.04. 

Nem kapott helyet a magyar vélemény a prágai trianoni szemináriumon

Nem hangzott el a magyar álláspont a trianoni békeszerződésről azon a szemináriumon, amelyet a prágai Gazdasági és Politikai Központ (CEP) rendezett a cseh fővárosban - közölte a cseh közszolgálati televízió. A Václav Klaus államfő által vezetett szemináriumon cseh és szlovák vélemények hangzottak el Trianonról. Szőke László prágai magyar nagykövet, aki a hallgatók sorában volt jelen a rendezvényen, kifogásolta, hogy az előadók között a magyar fél képviselői nem kaptak helyet.

A magyar diplomata "szomorúságának és csalódottságának" adott hangot az előadásokkal kapcsolatban. "Korábban el sem tudtam képzelni, hogy a baráti Cseh Köztársaság fővárosában ilyen nyilatkozatok hangozhatnak el" - nyilatkozta Szőke, aki a televízió közlését az MTI tudósítójának megerősítette. Szőke László a rendezvényen úgy vélekedett, hogy a szeminárium célja nem a véleménycsere volt, mert csak az egyik fél kapott lehetőséget álláspontja ismertetésére. Elmondta: Magyarország a jövőben is be fogja tartani a trianoni szerződés rendelkezéseit, holott "ez a diktátum sok embernek fájdalmat és szomorúságot okozott". A hallgatóság egy része a nagykövet szavait megtapsolta. Klaus azt válaszolta: legitim dolog ezekről az eseményekről beszélni. "Ez nem Magyarország megvádolása valamivel, hanem félelmünk kifejezése" - jelentette ki az államfő, aki szintén tapsot kapott a közönség egy részétől. Klaus ugyanakkor beismerte, hogy magyar előadót is meghívhattak volna, de ez állítólag nem jutott a rendezők eszébe.

 

(Forrás: felvidek.ma)