vissza a főoldalra

 

 

 2010.06.04. 

Te teremted önmagad
Gál Péter: A New Age keresztény szemmel 1.

Azt mondja az értelmiségi kinézetű nő, hogy lement alfába. Gondold meg! Már a fejében ott van a New Age. Lehet, hogy nem olvasott semmit az alfáról meg a New Age-ról, de már zavar van a fejében. Azt mondja egy másik ember: energiákat kapott, kozmikus energiákat a másiktól. Gondold meg! Agyában már ott van a New Age szellemvilága. A jóga tábor résztvevői kimentek az erdőbe, és ölelgették a fákat, mert hogy a fából kozmikus energiát vesznek át. Gondold meg! Az ölelgetésben ott van a New Age különös világa. Megjöttek a fényevők, azzal táplálkoznak – mármint a fénnyel. Mi lett a következménye? Az asszony meghalt, a gyerek majdnem belepusztult, a fényevő férfit meg zártintézetben ápolják. Gondold meg! Ez maga a New Age.

Mi az a New Age? A keleti vallások, az újpogányság, valamint a hajdani okkultizmus és ezoterika által befolyásolt egyéni és személyes hitek széles sávja – szellemgyógyászat, spiritizmus, parapszichológia és reiki – gyűjtőneve. Szerteágazó megnyilvánulásaiban panteista, álvallási nézetekkel igyekszik lecserélni mind a kereszténységet, mind a természettudományos gondolkodás eddigi világszemléletét. A New Age kulcsszavaival lépten-nyomon találkozhatunk. – Ébredj rá rejtett képességeidre… Te teremted önmagad… Lélekvándorlás… Szellemi mesterek…. Földön kívüli kapcsolatok… Kozmikus energia. A New Age egy szinkretista csőre töltött zűrzavar.

Én magam a fogalommal és a jelenség magyarázataival a múlt század nyolcvanas éveinek végén találkoztam, és a New Age mibenlétéről a megboldogult Cserháti József pécsi megyéspüspök tájékoztatott. A New Age azóta beborította Magyarországot.

Tartozom még egy szómagyarázattal. Mi is az a szinkretizmus? Különböző vallások és világnézetek, hitek felszínes összekapcsolása, finomabban szólva különböző műveltségi elemek összeegyeztetése. Joggal mondom tehát, hogy a New Age egy szinkretista jelenség, csőre töltött zűrzavar.

A Szent István könyvnapok slágerét elolvastam. Gál Péter tanár úr, a pécsi Hittudományi Főiskola tanszékvezetője a New Age keresztény szemmel című könyve óriási munka. Lelkiismeretesen és aprólékosan elemzi és bemutatja a New Age-et. Nem hagy kétség afelől, hogy a New Age alapvetően keresztényellenes. Magyarországon úgy állunk a New Age-dzsel, mint a táplálkozással. A táplálkozással az a helyzet, hogy már lassan nem lehet tiszta élelmiszert kapni, mert beleraknak mindenféle adalékanyagot, tartósítószert, ízfokozót, szagelnyomót, töltelékanyagot, térfogatnövelőket, aromákat, és ráadásul a kárminbogár váladékát is. És amikor ezt elfogyasztotta a kedves magyar állampolgár, mehet a világnak. Ilyen a New Age. Ízfokozó, tartósító, félrevezető, és nemcsak haszontalan, de káros is. Gál Péter tanár úr nem hagy kétséget afelől, hogy a New Age alapvetően keresztényellenes. A New Age követőinek számára „bálvány lett az egészség, a pénz, a gazdagság és a hatalom.”

A szerző először is ismerteti a New Age gondolkodás fő vonalait. Ennek a gondolkodásnak az egyik lényege, hogy „filozófiai jellegűnek is nevezhetjük, egyúttal azonban az átlagember hitét is befolyásolja: az egységelvű világnézet (monizmus), mint az egyik lehetséges pogány gondolkodásmód. A New Age ideológiája ugyanis követi a régi okkult gondolkodásmód egységelvűségét. Követőit arra vezeti, hogy a mindenségen belül minden létezőt, anyagot, Istent, isteneket, szellemeket, egyetlen egységbe vonva ugyanazon világegység részének tekintsék, amikor anyag és szellem, istenség és emberség végső soron egyneműek, azonosnak vehető. Az alapelv: »minden egy«. Két változata van. »Minden anyagi jellegű.« – »Minden alapvetően szellemi jellegű.« (A monizmus vallásos változata a panteizmus, amelyben minden isten, azaz az egész mindenség az Isten, minden ami van, isteni.)”

A New Age mozgalom másik irányultsága merőben gyakorlati.

„Arra vezeti a tömegeket, hogy gondolkodásukban és cselekedeteikben a mágiát alkalmazzák. A modern mágikus alapállás így beszél: bármi lehetséges, mindent megtehetsz, ha megfelelő »erőkre« szert teszel, (melyek nem az egy isten erői, hanem önmagadban vagy a mindenségben szunnyadnak.), és nekik megfelelő módszerrel kibontakoztatod őket. Ehhez valamilyen beavatás és megváltoztatott tudatállapot szükséges. (Például a modern beavatásra: befizetni az agykontroll kurzust, behangolódni a reikivel, alávetni magam egy gurunak. Példa a modern megváltozott tudatállapotra: transzcendentális meditáció, alfába menni, transzrelaxáció, regreszsziós hipnózis, LSD), és már ott vagy a sor végén.”

Amit hirdettek az SZDSZ-ék, meg a többiek, a könnyűdrogról, meg aztán majd később a nehezebbekről is.

Visszatérve Gál professzor megállapítására. A New Age két irányulása „a monista világnézet és a mágia gyakorlása, amely az új korszak (New Age) világnézetében újra megelevenedik, ellentétes a Szentírás alapján álló hittel és világnézettel, azzal a keresztény világnézettel, amelyet az ószövetségi és újszövetségi kinyilatkoztatás hozott létre. A kinyilatkoztatás által Isten határozottan és világosan tiltja a mágia világképét („okkultizmus”) és gyakorlatát (a „fehér” vagy „fekete” mágiát). Nem csupán mint pogány babonát, és mint bálványimádással kapcsolatos tévelygést tiltja meg ezt Isten szava, hanem mint olyat, amely mindenkor minden közösségére nézve veszélyes és romboló.”

Gál professzor egy második század végi szentre, Alexandriai Szent Kelemenre hivatkozik, aki lényeglátóan megállapította, hogy „az egész pogányság legnagyobb hibája: a Teremtő helyett a kozmoszt isteníti.”

A New Age az újpogányság hordozója, s majd látni fogjuk, hogy az újpogányság milyen rohamosan nyert teret, ha nem is a magyar közgondolkodásban, de bizonyos politikai alvilági körökben is. Át nem gondolt, vagy nagyon is átgondolt újpogányság ez. Az ősmagyar vallás így akart megjelenni katolikus templomokban. Az őspogányság így üldözné Szent István királyt és ültetné trónra Koppányt. No de egyelőre a magyar jelenségeket tegyük fél-

re, lesz még róluk szó, lesz még mondanivaló a magvasabb gondolkodásról is.

Szeretjük a táltosokat a mondák világában. De mostanság új táltosok is megjelentek.

„Ezért nagy jelentőségű, hogy a magyar katolikus püspöki kar 2009. szeptember 10-én egy körlevelet adott ki a katolikus hit megőrzésének feladatával kapcsolatban, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a fogyasztói szemléletből fakadó hitetlenség jelenléte mellett napjainkban az újpogányság szelleme is erősödik hazánkban. A nyilatkozat szerint a hívek körében is terjed ennek többféle hatása, és kiemeli az ősmagyar szinkretizmust, valamint az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit.”

Gál Péter sorra veszi, hogy mi mindent jelent a New Age mozgalom. Például azt, hogy minden dolog azért van, hogy közelebb vigyen a  belső énedhez. Aztán „Az vagyok, amit gondolok.” „Az anyag maga illúzió.” „Az élet szenvedés.” (Buddha). A meditációról és fokozatairól a következőket tanítja ez a mozgalom: „testi és szellemi kiüresedés”, eksztázis. Gondoljunk Hack Péterre és a Hit Gyülekezetére. A neves országgyűlési képviselő hanyattvágta magát a Vidám Vasárnapon. „Mágia=erő.” „Maga az a tény, hogy tested van, már betegség.” Na de ne folytassuk a New Age alapvetését, ennyi elég.

A New Age mozgalom két nagy gyökérből ered: egyfelől az ókori európai hagyományokból, a gnoszticizmusból és újplatonizmusból, valamint a hozzájuk tartozó mágikus okkult elemekből. A gnosz anynyit jelent, hogy tudás.

„Az ókori gnoszticizmus a római birodalom hanyatló századainak domináns szinkretista ezoterikus vallási-filozófiai mozgalma volt, amely a kereszténység ellenében, mint eretnekség ugyancsak jelentős szellemi harcot vívott meg és veszített el az I-IV. században, ám teljesen soha nem tűnt el a kereszténység környezetéből, mert újra és újra feléledt, például a középkori katarok, albiak, bogumilek mozgalmaiban az alkimisták műhelyeiben, bizonyos reneszánsz humanisták nézeteiben, majd az egyébként legendás és vitatott rózsakeresztesek mozgalmának állítólagos XVII. századi megjelenésében. A különféle XX. századi és mai rózsakeresztes csoportok az ún. új vallási mozgalmakhoz sorolhatók, csoportjaik keresztényellenesek és büszkén vallják, hogy eszméikben az ősi gnosztikus mágikus ezoterikus hagyományokat tartják ébren.”

Na most tessék figyelni, kedves olvasó, mi van a legújabb keletű mozgalommal, a New Age-dzsel.

„A New Age legfontosabb műhelyét hosszú ideig (Findhorn Intézet, Skócia) Dávid Spengler irányította (1976.). Ez a Spengler a teozófusok világnézetéből merít, az emberiség kozmikus evolúciójáról, felemelkedéséről beszél a »Világtanító« terveinek megfelelően.”

„Los Angelesben jelent meg Marilyn Ferguson könyve, ebben meghirdetik a szelíd összeesküvést. Majd 1982-ben bejelentették az új korszakosok, hogy »Lord Maitreya« mint a kozmikus »mesterek« hierarchiájának feje, rövidesen fellép Krisztusi küldetésével, és ezzel új korszak veszi kezdetét.”

Na most egy meglepetés. Számos New Age szerző és csoport hivatkozik egy nagyon nagy tudósra, magára Carl Gustav Jungra. Persze az idézetek során Jung számos, a New Age-dzsel kapcsolatos nyilatkozatát elfelejtik idézni. De tény az, hogy Jung és a New Age kapcsolatba hozható. Senki nem állítja azt viszont, hogy Jung, a tudós Jung, aki szemben állt egy bizonyos Sigmund Freud-dal, nem óriási gondolkodó. De a New Age éppen szinkretista volta miatt mindenkit be akar húzni „a csőbe”, így Jungot is.

A magyarországi New Age-esek már nehezebb kérdést jelentenek. Itt van a mi Hamvas Bélánk, a múlt század magyar értelmiségének kedvenc filozófusa, gondolkodója. Joggal volt az, bár az ő kapcsolata – mármint Hamvas Kapcsolata a New Age-dzsel – nyilvánvaló.

„Hamvas alkimista világrendjének eredeti jámbor céljait, gyakran megtörténhet a divatnak megfelelően, hogy legkevésbé sem a személyes istenszeretetére fog törekedni, hanem az ókori hindu titkos hagyományok, a mágikus immagináció fogalmának megismerésére, egy nagy kvalitású gondolkodótól és szépírótól egy hatásosságában nem szegény úton, egy okkult panteista világnézet elfogadására kap serkentőt.”

Ez Hamvas bűne. Hamvas mellé a többi szerző, akiről megemlékezik Gál Péter, nem állíthat. Nemere István publicisztikája, írásai inkább tartoznak az erotomán őrület világába, mintsem a tudomány tág körébe. Uri Geller hajlítgassa csak a kanál nyelét kedve szerint a tévé képernyőjén. És Szepes Mária a New Age-es, sok könyvet írt, Göncz Árpád ki is tüntette, de ettől még a filozófiához nem sok köze van, oda kell rakni, ahova való, és nem szabad foglalkozni „tudományával”.

Szólni kell a Scientology Church (dianetika) mozgalmáról is.

Olvasom a könyvben:

„Hubbard, a szcientológia atyja szerint minden ellenfele megérdemli, hogy becsapják, bepereljék, meghazudtolják vagy tönkretegyék. Azokat, akik szembeszálltak a szektával, egykori tagokat, újságírókat, ügyvédeket gyakran beperelték, figyeltették, koholt vádakat hoztak fel ellenük, de az is előfordult, hogy megverték vagy halálosan megfenyegették.”

Az okkultizmus szó nyilván sokszor előfordul Gál könyvében. Az okkultizmusról az Őshagyomány című újságban olvashatunk sokat.

Az Őshagyomány 5. száma idézi lapjain az okkult világszemléletet, a mágia, valamint az alkímia alapjának számító Tabula Smaragdinának nevezett töredéket. A középkori alkimisták hagyománya szerint Nagy Sándor Egyiptomban felfedezte Hermés Trizmegisztos sírját. Az ott talált múmia keze tartotta a smaragdtáblát, amelyen a híres felirat állt volna. Ezt az alkimisták hagyományában fennmaradt és hagyományozott háromszor nagy Hermés nevével fémjelezték. Az iratot Hamvas Béla fordította.

És most jöjjenek a kedvenceim: a szabadkőművesek. XIII. Leó pápa, ez az óriási gondolkodó 1884-ben írta meg a Humanum Genus című enciklikáját. Ezt mondja erről a pápa:

„Most pedig elődeink példáján buzdulva arra határoztuk el magunkat, hogy a szabadkőművesség egyesülését, ennek egyetemes tanát és célját, eljárási módját és terveit választva tanításunk tárgyául annak káros hatását kellően megvilágítsuk s így e gyászos társadalmi bajnak veszélyes következményeit elhárítsuk.”

Majd később azt írja XIII. Leó Őszentsége:

„A szabadkőművesek azon kívül minden erővel arra törekednek, hogy az ifjúság nevelését is magukhoz ragadják. Tudják ugyanis, hogy az ifjúság gyengéd lelkületét tetszésük szerint idomíthatják, és kényük-kedvük szerint hajlíthatják, hogy ennél nincs alkalmasabb eszköz oly polgárok nevelésére, minőket ők óhajtanak. Amiért is semmi befolyást s felügyeletet sem engednek az egyház szolgáinak az ifjúság oktatására és nevelésére, s sok helyen máris keresztülvitték, hogy az egész nevelés világiak kezébe tétetett, hogy az erkölcsök képzésébe semmiképp sem folyjanak be ama legmagasztosabb és legszentebb kötelemek, melyek az embert Istenhez fűzik.”

A katolikus egyház idejekorán felismerte a szabadkőművesség szörnyű álnokságát és kártékony voltát, de tovább idézek Gál Péter könyvéből:

„Az 1917-es kódex iuris canonici 2335. kánonja a szabadkőművességhez tartozást még kiközösítéssel büntette. A hittani kongregáció 1981. II. 11-én nyilatkozatot adott ki, melyben hangsúlyozza, hogy a korábbi kánoni fegyelem teljes egészében érvényben van az 1917-es CIC-ben rendelt büntetésekkel együtt. A hittani kongregáció 1983. XI. 26-án nyilatkozatban szögezte le, hogy a kódex hallgatása nem a nézet megváltozásának, hanem a szerkesztési elveknek köszönhető, az egyház negatív véleménye továbbra is fennáll ezekkel a társulásokkal kapcsolatban, mivel elveiket mindig az egyház tanításával ellentétesnek tekintették, és ezért az ilyenekbe való belépést az egyház továbbra is tiltja; akik szabadkőműves társulás tagjai, súlyos bűnben vannak, és nem járulhatnak szentáldozáshoz; a helyi egyházi hatóságoknak nincs felhatalmazásuk a szabadkőműves társulások természetéről olyan ítéletet mondani, mely a fenti megítéléssel ellenkezik.”

Róma szólt, tehát a dolog be van fejezve.

Gál Péter tanár úr könyvének még a felénél sem tartok. De rendkívül sok és fontos mondanivaló van még ebben a nagyméretű elemző műben. Éppen ezért azt javaslom a kedves olvasónak, hogy most elégedjék meg ennyivel, jövő héten folytatjuk a könyv második felével. Mert a New Age mozgalom vizsgálata – mégpedig keresztény szemmel történő vizsgálata – a hazai magyar közgondolkodás számára nélkülözhetetlen.

 

(Folytatjuk)

 

Győri Béla