vissza a főoldalra

 2010.06.04. 

Épített örökségünk védelmében

A kastélyépítészet egyfajta gyűjtőhelye a különböző művészeti ágaknak, ezáltal egy kastélyépület szinte jelképe lehetne a nemzeti kulturális örökségnek. A magyar kastélyok, kúriák turisztikai szempontból való hasznosításáról, és arról, hogy az államnak hol éri meg invesztálni a kastélyokba, s mennyi idő alatt pörög vissza a pénz a turisztikából és munkahelyteremtésből, dr. Virág Zsoltot, a Magyar Kastélylexikon-sorozat szerzőjét, a Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztem.

 –Mit gondol, a jelenlegi gazdasági helyzetben, mikor emberek sokasága attól retteg Magyarországon, hogy elveszíti lakását, s családjával együtt az utcára kerül, mennyire fontos az, hogy a magyar kastélyok újjászülessenek? Gazdaságilag, az ország szempontjából – tudom, hogy csúnya szó – megéri kastélyokba befektetni?

 – A gazdasági válságban valóban úgy tűnhet első látásra, hogy nem a kastélyok felújítása a legégetőbb feladat. Viszont a kastélyok most zajló turisztikai vonzerővé fejlesztése, amelynek a teljes felújítás is a szerves része, nem magyar állami forrásból, hanem még a válság előtt meghatározott EU-s pályázati keretekből kerül finanszírozásra. Így olyan kastélyok, a nemzeti kulturális örökség legértékesebb szegmensét jelentő épületek felújítására nyerhető el forrás, amelyek eddig romosan pusztultak, s a fennmaradásuk is erősen kérdéses volt. A turisztikai vonzerővé fejlesztett kastélyok segítségével az ország elmaradott kistérségeiben is megtehető az első lépés a helyi gazdaság beindítása felé, általuk munkahelyek teremthetők. Ahová pedig évente több tízezer, esetenként százezres nagyságrendű turista látogat el, már érdemes a helyieknek is különböző olyan vállalkozásokba belevágni, amelyekből bevételük származik, gondolok itt a rétessütéstől a helyi tájjellegű termékek előállításáig, amelyet aztán a kastély ajándékboltjában megvásárolhatnak majd a turisták. A kastélyok felújítása tehát – épített örökségünk megmentésén túl – eszköz arra is, hogy az eddig reménytelen helyzetben lévő térségekben – merthogy kastély ott is van, ahol ipar kialakításának például nincsenek meg a feltételei – történjen végre valami, elindulhasson a gazdasági növekedés. A program az itt elmondottaknál persze jóval komplexebb, most csak néhány elemét tudtam felvillantani; az egyik modellértékű fejlesztés például a barokk stílusú edelényi L’Huillier– Coburg-kastély felújítása.

 –Tudjuk, hogy pontosan hány kastély és kúria áll Magyarországon, s ezek közül mennyi a műemléki védettségű?

 –Pontos adat nem létezik erről, a Magyar Kastélylexikon-sorozat eddig megjelent 10 kötetében – amely 10 megye teljes felmérését tartalmazza – eddig 2225 kastély és kúria történetét dolgoztam fel egységes szempontok szerint. Az épületek 60%-áról még soha semmi nem jelent meg nyomtatásban, további 20%-áról pedig alig valami. A ma is álló épületeknek – megyénként eltérő arányban – mintegy 20-25%-a védett műemlékileg.

 – Mi védi az ízlésterrortól azokat a kastélyokat, melyek nem állnak műemléki védettség alatt? Tudjuk, hogy ha valakinek pénze van, még nem biztos, hogy műveltsége és ízlése is. Ha egy újgazdag megvesz egy kastélyt, s annak külső falát lilára akarja festetni, megteheti?

 –Tulajdonképpen igen, amennyiben ez nem ellenkezik az általános építésügyi szabályozással. Más kérdés, hogy az előző rendszerben több épületet olyannyira átalakítottak – például a falu főutcáján álló kúriában boltot alakítottak ki, és főhomlokzatán nagy üvegportálokat vágtak –, hogy már nem maradt olyan művészettörténeti értéke, ami a magasabb szintű védelmet indokolná. Az önkormányzatoknak lehetőségük van helyi védelem alá helyezni az épületet, főként településkép-védelmi vagy kultúrtörténeti okokból – ez egy alacsonyabb szintű védelem –, erre azonban ma még kevés példa van az országban.

 –Turisztikai szempontból a kastélyok és kúriák hány százaléka hasznosítható?

 – Körülbelül 15%-a alkalmas erre a célra, de persze ez attól is függ, hogy milyen jellegű turisztikai célról beszélünk. Egy kisebb kúria például jó helyszín lehet a szinte minden településen megtalálható helytörténeti gyűjtemény elhelyezésére, a nagyobb kastélyok pedig összetett turisztikai kínálat kialakítására is alkalmasak, így a kiállító tereken kívül kávézó, cukrászda, ajándékbolt, étterem és szálláshely is elhelyezhető bennük, amelyeknek a bevétele az állami tulajdonú kastélyt is alkalmassá teheti arra, hogy saját bevételeiből fenntartsa magát, és ne szoruljon állami támogatásra.

 – Mit lehet tudni a turisztikai pályázatokról, mikor nyerhet egy kastély támogatást?

 – A pályázatok meglehetősen bonyolultak, összetett, szigorú kritériumok alapján elkészített megvalósíthatósági tanulmány, üzleti terv, építési engedélyes terv, valamint saját forrás szükséges ahhoz, hogy a kemény versenyben – amelyben nem csak kastélyok, hanem más turisztikai attrakciók is részt vesznek – sikeres pályázat szülessen, és az épületben kialakítandó turisztikai vonzerő támogatást kapjon. A rendszer éppen azért ilyen bonyolult, mert azt kódolták benne, hogy roszszul felépített program ne kapjon támogatást, amely pályázat viszont eléri a kellő pontszámot, és forráshoz jut, az a gyakorlatban is jól működik majd, és eléri a kívánt munkahelyteremtő, gazdaságélénkítő, turisztikai bevételt serkentő stb. hatásokat. Emellett egy kastély felújítása igen komoly összeg, mindenképpen fontos, hogy objektív kritériumok, sokrétű vizsgálat, és tucatnyi különböző szakember bírálata alapján kerüljenek a győztes projektek kiválasztásra.

 – Tudna példákat mondani a sikeres pályázatokra?

 – Fertőd-eszterházai Esterházy-kastély, egri érseki palota, edelényi L’Huillier–Coburg-kastély, hajósi érseki kastély, egervári Nádasdy– Széchényi-várkastély, lökösházai Vásárhelyi-kastély.

 – Igaz, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél egyetlen kastély-vagyonkezelési pályázatot sem írtak ki? S ha igen, miért?

 – Az MNV Zrt.-nél a műemlék épületeket a többi épülettel együtt kezelik, pedig ezeket az épületeket különleges adottságaik miatt szerencsésebb lett volna műemléki szakvagyonkezelőkre bízni, mint ahogy az korábban a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál történt.

 – Miként lehet hasznosítani történelmünk építészeti emlékeit magáncélra?

 – A kisebb méretű, 5-6 szobás kúriák egyértelműen egy család életterét jelenthetik, ott sok minden a helyén van. Ezen épületek mintegy 60%-a a rendszerváltozás óta viszszakapta eredeti lakófunkcióját, és ezek felújításra is kerültek. Egy kúria megvásárlása és felújítása egy budapesti belvárosi lakás árából megoldható. Arra viszont nincs példa az országban, hogy egy család egy nagyobb 30-35 szobás kastélyban lakjon.

 – Mennyi kastély van jelenleg magánkézben? Ebben az esetben az egyéni érdeklődés, a családi kötődés, vagy a sznobéria játszott vezető szerepet?

 – Az épületek közül ma már magántulajdonú – gazdasági társaságé és természetes személyé – 75%, állami tulajdonú 10%, megyei és helyi önkormányzati tulajdonú 10%, egyházi, alapítványi tulajdonú 5%. A kastélytulajdonosoknál az egyéni érdeklődés, az üzleti lehetőségek felismerése és a családi kötődés a jellemző, de azért arra is van példa, hogy valaki azért vett meg egy kastélyt, hogy „amikor majd jönnek a barátok, akkor lássák, hogy a kastély előtt szökőkút is van”. Az egykori birtokos családok leszármazottai közül – mivel Magyarországon nem volt reprivatizáció – többen visszavásárolták a família egykori kastélyát, kúriáját. Szlovákiában és Romániában született törvény a reprivatizációról, ez kiterjedt a kastélyokra is. Ha a visszaadott erdélyi és felvidéki kastélyok sorsát nézzük, két jellemző példa körvonalazódik: azon leszármazottak, akik Nyugatra emigráltak, általában rendelkeznek olyan anyagi tőkével, amelyből helyre tudják állítani a romosan visszakapott épületet. Akik viszont Erdélyben, a Felvidéken vagy Magyarországon élték meg az előző rendszert, azok értelemszerűen nem rendelkeznek egy kastély felújításához szükséges anyagi erőforrással.

 – Az államnak hol is éri meg befektetni a kastélyokba és ez a pénz mennyi idő alatt érkezik vissza?

 –Az államnak – a műemléki és a nemzeti kulturális örökségi vetületén kívül – gazdasági szempontból is érdemes foglalkoznia kastélyokkal, kúriákkal, a kiválasztott 18-20 – az ország minden megyéjét reprezentáló – épület egy Magyar Örökség Program részeként olyan egységes turisztikai termékcsomaggá formálható, ami aztán megfelelő marketingeszközök segítségével komoly vonzerővé válik, jelentős látogatószámot generál, és jól felépített programokkal huzamosabb ideig ott is tartja ezeket a látogatókat. Ily módon az egyes épületeknél magas lesz a fajlagos költés. És ha megyénként van egy-egy ilyen egységünk, amelyeket tematikus úttá formálva, egységes megjelenéssel ellátva, jól kiválasztott értékesítési csatornákat mellérendelve, utazási irodákat és az általuk beutaztatott látogatókat rászervezve már egy olyan programcsomagot kapunk, amibe érdemes pénzt fektetni. A megtérülési idő persze mindenképpen hosszabb lenne, mint az átlagos üzleti megtérülés, de ha a művészettörténeti, történeti és országimázs szempontokat is hozzávesszük, akkor ez már nem is lesz olyan jelentős különbség.

 – Ön szerint mi a jobb, ha állami kézben maradnak a kastélyok, vagy ha privatizálják őket?

 –Mindenképpen kell egy szakmai szempontú minősítése, megrostálása az állami tulajdonban lévő kastélyoknak, hiszen ha valaki megnézi a törvény alapján kizárólagos állami tulajdonban tartandó 77 kastély méltatlan, romos állapotát, a felújításhoz szükséges költségeket, valamint azt, hogy az elmúlt 20 évben gyakorlatilag semmilyen felújítási munkálatra nem jutott pénz ezen kastélyok döntő többsége esetében, akkor kijelenthető, hogy ennyi épületre a közeljövőben sem lesz pénze az államnak, sajnos már csak az ismert gazdasági okok miatt sem. A kastélyok egy sokrétű szempontok alapján kiválasztott részét a Magyar Örökség Programba kell integrálni. Azon épületek esetében pedig, amelyek kevésbé fontosak stratégiai szempontból, felújítási kötelezettséggel terhelten – és persze ezen szempont nem-teljesülése esetére a kellő jogi garanciával, mint például opciós visszavásárlási jog vagy tulajdonjog-fenntartás – esetleg el lehetne adni, amennyiben ilyen politikai döntés születik. A lényeg, hogy az épületen ne lehessen nyerészkedni, és ne kerüljön cseberből vederbe.

 – Milyen intézkedéseket várnak ebben a témában a következő kormánytól?

 – Egy kastélyprogram következetes végrehajtását, amelynél egyértelműen meghatározásra kerülnek a nemzet számára stratégiai jelentőségű kastélyok, és ezek mellé forrást rendelve beillesztésre kerülnek a Magyar Örökség Programba, amely kulturális örökségünk méltó reprezentációjára is kiválóan alkalmas. A stratégiai szempontból kevésbé jelentős kastélyok megmentésének a forgatókönyvét is el kell készíteni, és végre kell hajtani. A Magyar Fejlesztési Banknál végre létre kell hozni a már sokszor beígért műemlék-felújítási kedvezményes hitel konstrukcióját, hiszen egy műemlék méltó felújítása közös kulturális örökségünk egy darabjának a megmentése is. Emellett fontos lenne, hogy – a Nyugat-Európában már jól bevált módszerek szerint – a szerencsejátékokból származó állami bevételek egy részét is műemlék-felújításra fordítsák.

Medveczky Attila