vissza a főoldalra

 

 

 2010.06.04. 

Basescu ne a cigányokat csókolgassa

Többtucatnyi szakszervezet képviseletében többszáz ember hatalmas hangzavart csapva tüntetett a kormány ellen június 1-jén koradélután a Bihar megyei prefektúra előtt. A legnagyobb országos szakszervezeti tömbök úgy határoztak, hogy négy napon át minden nap tíz megyében szerveznek tiltakozó megmozdulásokat a kormány megszorító intézkedései ellen, szombaton pedig, a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány szavazásának napján a tiltakozók élő láncot formálnak majd a bukaresti parlament épülete körül. A megyék tüntetési sorrendjének megállapítáaok az abc-sorrendet vették alapul, így Bihar megyében az első napon, kedden vitték ki a szindikátusok az utcára az embereket. A többszáz fős nagyváradi megmozduláson jelen voltak a hőerőmű, a posta, a börtön, a helyi rendőrség, az állami egyetem, a mentőszolgálat, a színház, a nagyváradi polgármesteri hivatal és számos más foglalkozási ág szakszervezeteinek tagjai.

 Az Ady Endre Emlékmúzeum előtti kis emelt téren felállított hangosító berendezésnél gyűltek össze a szónokok, akik egymást váltották a mikrofon előtt, miközben a tömeg ilyen szlogeneket skandált: „Le a kormánnyal!”, „Le Basescuval!”, „Tolvajok!”, „Szégyelljék magukat!”A fegyház felügyelőszemélyzete sípokat fújva gerjesztett hangzavart, sőt, egy mobil szirénát is többször megszólaltattak. Ilyenkor még a kihangosított beszédeket is nehezen lehetett megérteni. Mindemellett transzparenseket feszítettek ki és saját szakszervezeteik zászlaját lengették a részvevők.

 Elsőként Nicolae Morgovan, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) Bihar megyei elnöke szólalt fel: „a kormány azt kéri, hogy szolidarizáljunk velük, de ők szolidarizálnak velünk? Próbáljanak ők megélni a mi fizetésünkből. ez 1990 óta a leginkompetensebb román kormány!” Ioan Tent a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének Bihar megyei elnöke beszédében elmondta: „ha ilyen ütemben folytatja a kormány a jövedelmek csökkentését, akkor rövid időn belül nem lesz akiket kormányozzon, mert az emberek éhen halnak!”

Egy másik szakszervezeti képviselő a hely szellemét emelte ki beszédében ilyenformán: „büszke vagyok, hogy itt vagyok Ady Endre múzeuma előtt, aki nagy 48-as (!!!) forradalmár volt. Itt van a prefektúra. A benne lévőket át kellene vinni a rendőrségre, ahonnan az ügyészségre kerülnének, onnan pedig a börtönbe! Ezek az emberek elvették gyermekeink jövőjét. Börtönbe velük!” Erre a téren összegyűlt sokaság is folyamatosan skandálni kezdte: „Börtönbe velük!”  Gheorghe Chis, a mentőszolgálat szakszervezetének megyei vezetője az egészségügyben uralkodó áldatlan állapotokról beszélt. Majd Gheorghe Bejan, a nagyváradi polgármesteri hivatal szakszervezetének vezetője lépett a mikrofon elé, aki mikor meghallotta, hogy a tömeg azt skandálja: „Le a kormánnyal”, visszakérdezett: „Miféle kormány?! Ezt az országot egy diktátor irányítja! Le Basescuval!” - mire a tömeg is áttért erre a szlogenre. Bejan kijelentette: a 2001-ben alakult városházi szakszervezet most először vonult az utcára, de ha a nagy szindikátusok további tüntetéseket szerveznek, akkor még több emberrel fogják képviseltetni magukat. Azután újabb szónokok emelkedtek szólásra, köztük egy több mint hetven éves nyugdíjas néni, Létai Ilona, aki a következőket mondta:

„Azt üzenem Basescunak, hogy ne a cigányokat csókolgassa, hanem vigyázzon az országra, mert így csak magát szégyeníti. Boc, Udrea és Markó pedig menjenek a kormányból.” Az egyik felszólaló az RMDSZ-hez intézte szavait mondván: „amikor néhány erdélyi posztért tárgyalnak a PD-L-vel, ne felejtsék el, hogy a magyar nemzetiségű polgárok jövedelme is elvész.” Erre az ”Árulók!” szlogent kezdték el skandálni az emberek. Végezetül Morgovan felszólította az embereket, hogy szombaton „rohamozzák meg” az összes Bihar megyei parlamenti képviselő helyi képviselői irodáját, így akarván nyomást gyakorolni rájuk, hogy szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt.