vissza a főoldalra

 

 

 2010.06.04. 

Felújították Vaszary Kolos hercegprímás füredi villáját

Balatonfüred uniós és kormányzati támogatással újíttatta fel a pannonhalmi főapát, majd esztergomi érsek, később bíboros, hercegprímás, Vaszary Kolos (1832-1915) neobarokk stílusban épült egykori palotáját, ahol a főpap a nyarakat töltötte, s ahol élete utolsó két évében élt. Május 29-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit az impozáns épületegyüttes, ahol kétezer négyzetméternyi alapterületen galériát, képzőművészeti bemutatótermeket alakítottak ki. A kiállításokat irodalmi, zenés és előadói estek kísérik majd a tervek szerint országos és nemzetközi rangú tárlatokkal, programokkal, valamint gyermekeknek szóló tematikus múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szerveznek majd.

 A megnyitó alkalmával A festőművész és az egyházfő találkozása az egykori prímási nyaralóban címmel Vaszary Kolos unokaöccse, Vaszary János festőművész (1867-1939) alkotásaiból nyílt reprezentatív tárlat a villa főépületében a Magyar Nemzeti Galéria és a Pannonhalmi Főapátság gyűjteményeiből, valamint magángyűjteményekből. Vaszary Kolos az ifjú festőművész patrónusa volt, tanulóéveit anyagiakkal is támogatta, pályakezdését pedig számos egyházi megrendeléssel segítette. Többek között az ő közvetítésével készítette el a festőművész 1891-ben a balatonfüredi Kerektemplom oltárképét is (Krisztus a kereszten). A tárlaton látható Vaszary Kolos egészalakos bíborosi portréja is. A kiállítás október 31-ig tekinthető meg a villában.

 Az épületegyüttes másik szárnyában Nádler István festőművész tárlata, valamint Szomolányi Elemér műgyűjtő páratlan értékű iparművészeti műtárgyegyüttese kapott helyet, mely a debreceni Déri Múzeumból érkezett, s augusztus 29-ig lesz megtekinthető.

 

Toldi Éva/Magyar Kurír