vissza a főoldalra

 2010.06.11. 

Megemlékezés Trianonról Székesfehérváron

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő Szent István Művelődési Ház békés, méltóságteljes, fáklyás felvonulást hirdetett Székesfehérvár valamennyi polgára számára. A vonulók élén Spányi Antal megyéspüspök, Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató, Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő (Fidesz) haladt a város polgármesterével, Warvasovszky Tihamérral. Csaknem kétezres tömeg gyűlt össze.

Az első állomás, a Csúcsos-hegyen volt, ahol a hagyomány szerint II. András király 1222-ben kihirdette nevezetes törvénygyűjteményét, az Aranybullát. Spányi Antal püspök személyes hangú, saját élményeket felidéző beszédet mondott: „Családom egyik része a Felvidékről, másik fele Erdélyből származik. Lakásunk ajtaján mindig is ott volt, az a sokak által ismert réztábla, amely mutatta Nagy-Magyarország és Csonka-Magyarország határvonalait és hirdette „Nem, nem soha”. Akkoriban lakásunkat házkutatás címén feldúló, apánkat magukkal hurcoló ÁVH-s személyeket egy angyal megvakította, mert nem látták, amit biztos szívesen láttak volna, hogy a vádpontokat gyarapítsák. Gyermekként emlékszem azokra a pecsétet formázó ereklyékre, amelyek üveggel voltak lefedve, és amelyek Nagy-Magyarország területéről különböző helyekről, vármegyékből néhány porszemnyi földet rejtettek.”

 A püspök hozzátette, nem szabad a múltat felejteni, ez mindnyájunk joga és kötelessége. Aki elfelejti a múltját, aki nem őrzi gyökereit, az sehonnai emberré válik. „Azt gondolom, sokan szeretnék, hogy minél inkább a múlton siránkozzunk, a múltat hangosan és talán túlságosan is hangosan fölidézve álljunk az európai népek közösségének nagy családja elé. Nem hiszem, hogy ezt meg kell tennünk. Nem hiszem, hogy engedni kellene bárkinek is, hogy gondolkodásunkat tematizálja, meghatározza menetét és szívünk érzésének kifejezését.” Majd így folytatta: Ez a nap törvénybe iktatott módon a nemzeti összetartozás napja lett, ezért nemcsak a múltba révedő, hanem nagyon is jelenbe kapaszkodó és jövőbe néző nappá vált.

 A második helyszín az Öreghegyi Szent Donát kápolna volt, a harmadik az a kőkereszt, amelyet az Öreghegyen élők állítottak az első világháborúban elesettekért. Az utolsó állomás a Máriavölgyi Mária-szobornál volt, amelyet a Boldogságos Szűz Mária örök tiszteletére készíttetett egy idős házaspár 1903-ban.

 A megemlékezés a megyéspüspök imájával, majd a Himnusszal és a Szózattal zárult.

 A beszámoló teljes szövege a Székesfehérvári Egyházmegye honlapján olvasható.