vissza a főoldalra

 

 

 2010.06.18. 

Giuseppe Verdi: Don Carlos

(Magyar Állami Operaház)

Operaházunkban az elmúlt évben, 2009-ben rendezték meg először a Májusünnep című rendezvénysorozatot, aminek keretén belül a repertoáron szereplő egyes dalműveket híres külföldi énekesek, ugyanakkor magyar karmesterek közreműködésével adják elő. Az a cél lebegett az Opera vezetősége előtt, hogy az igényes magyar publikum előtt is fellépjenek azok az igen csak kedvelt énekesek, akiket Európa és Amerika nagy dalszínházai foglalkoztatnak. Miután tavaly a közönség tetszését kivívta ez a sorozat, ezért az idén is – május 2. és 13-a között – újra megtartották a Májusünnepet. Most hat opera kapott helyet: Mozart Titus kegyelme, Richard Strauss Elektra, Rossini A sevillai borbély, Puccini Tosca, Verdi Nabucco, valamint a Don Carlos. Dénes István, Fischer Ádám, Kesselyák Gergely, Kovács János és Medveczky Ádám vezényelte az Operaház zenekarát. A Don Carlost kétszer is láthatták a nézők: május 11-én és 13-án.

Az 1813-ban, a lombardiai La Roncoléban született, és Milánóban, 1901-ben elhunyt Giuseppe Fortunio Francesco Verdi a világ zeneirodalmának egyik legismertebb és közmegbecsülésnek örvendő alkotója. Operaházunknak jelenleg a Requiemen kívül még három Verdi-mű szerepel a műsorán, legutóbb a ritkán látható-hallható Szicíliai vecsernyének egy évvel ezelőtt, május végén tartották a premierjét. A Don Carlost Friedrich Schiller azonos című drámájának felhasználásával komponálta Verdi, a szövegkönyvét Joseph Méry és Camille du Locle írta. A Don Carlos ősbemutatója – mérsékelt lelkesedést kiváltva – Párizsban, a Nagyoperában francia nyelven volt 1867. március 11-én. Verdi többször átdolgozta, hol négy, hol öt felvonásosra, az olasz címe Don Carlo lett, és ezt a változatot még abban az évben, Bolognában láthatta a publikum. A most, a Májusünnepen előadott Don Carlost 1969-ben játszották először Operaházunk színpadán. Ez a rövidebb, négy részből, de három felvonásból álló verzió, amit még Mikó András igen avatott kézzel rendezett, látványos, szemet gyönyörködtető díszleteit Forray Gábor, pazar, korhű jelmezeit pedig Márk Tivadar tervezte. Ezt a produkciót újították fel 2001-ben, ami változó szereposztásban a mai napig is megy.

A Don Carlos története az 1560-as évekre tehető, amikor a spanyol történelem egyik legkeményebb kezű királya, a „legkatolikusabbnak” tartott II. Fülöp uralkodik. Az ő gyermeke Carlos. Luther és Kálvin tanai pedig – leginkább Európa északi államaiban – egyre több hívet szereznek maguknak. A király és a fia között még szerelmi vetélkedés is folyik, ugyanis Fülöp „elszerette” fia menyasszonyát, Erzsébetet, akit nőül vett, és a féltékenység állandóan mardossa a király lelkét, mert úgy véli, feleségében még mindig élnek a régi érzések, Carlosban pedig apjával szemben emiatt csak a harag és az elégedetlenség gyűlik. Mindezt tetézi, hogy Carlos szimpatizál a reformáció eszméivel, amiket apja pedig a legmerevebben elutasít. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Eboli hercegnő, a királyné udvarhölgye titokban rajong Carlosért, aki figyelemre sem méltatja őt. Végül Fülöp hatalmánál és erejénél fogva megsemmisítő csapást akar mérni Carlosra, meglepi őt katonáival, amikor az infáns éppen tisztázta és lezárta Erzsébettel a kapcsolatát, és indult volna a szabadságát kivívni akaró Flandriába. Carlost már elfognák, amikor nyílik a kolostor ajtaja, s a szerzetesként élő hajdani V. Károly császár bemenekíti Carlost a klastromban. Az infáns ezzel meghal a világ előtt.

Verdinek ebben az operájában csendül fel Fülöp király „Majd alszom én” kezdetű áriája. Ez olyan komolyzenei sláger, amit különböző kívánságműsorokban gyakran kérnek. De Eboli hercegnő áriáját is favorizálják az énekesnők. Szívet rabul ejtő nagy tablókban sincs hiány, ezek körül különösen az „autodafé” jelenet emelkedik ki, de Fülöp és a Főinkvizítor duettje is igen hatásos. A Májusünnepen Fülöp királyt a földkerekség számos operaszínpadán tomboló tapssal jutalmazott Ferruccio Furlanetti énekelte, aki visszatérő vendége Budapestnek, a MÜPÁ-ban már kétszer is fellépett, az Operában viszont először. Az olasz basszista muzikalitásáról, hangjának sötét fényéről, árnyalt színészi játékáról csak szuperlatívuszokban lehet szólni. Ugyanez mondható el az Erzsébetet megszemélyesítő szopránról, Norma Fantiniről. Sajnos a Carlost éneklő Giuseppe Gipali nem jött el, így Fekete Attila helyettesítette őt. Nem vallott szégyent a híres-neves vendégművészek között. Eboli hercegnőnek Wiedemann Bernadett adta hangját, Posa márkit pedig Kálmándi Mihály, a Főinkvizítort Szvétek László énekelte. Fischer Ádám dirigálta az Operaház zenekarát, a karmester mindvégig megtartotta azt a tökéletes harmóniát, amiből az összes énekes, a kórus és a zenekar minden tagja derekasan kivette a részét. Valóban, igazi Májusünnep és operaünnep volt ez az előadás, amit a közönség úgy hálált meg, hogy fennállva köszöntötte fellépőket.

 

Dr. Petővári Ágnes