Függetlenség

2010.06.18.

„Köveket a lábára!”

„…Jerzy atya még ezt a verést is túlélte. Megint eszméletre tért, és megpróbálta felrúgni a csomagtartó tetejét. A kocsi megállt az erdőben, kivonszolták a csomagtartóból, és újra verni kezdték. Nyaka és lábfeje köré kötelet hurkoltak, úgy, hogy kapálódzás vagy ellenállás esetén megfojtsa magát…”

Varsóban különleges eseményre került sor június 6-án, vasárnap: ünnepi szentmise keretében boldoggá avatták Jerzy Popieluszkót (1947– 1984), a kommunista titkosszolgálat által kegyetlenül meggyilkolt katolikus papot. Popieluszko szoros összeköttetésben állt a lengyel ellenzéket tömörítő, Lech Walesa vezette Szolidaritás-mozgalommal. Vértanúhalála a nyolcvanas évek Lengyelországában a hősiesség jelképévé nemesült. Az alábbi részletek egy ismert történész, Grazyna Sikorska Jerzy Popieluszko, a kommunizmus áldozata című kötetéből valók.

Papok elleni merényletek

1984 nyarán az egyház és a Szolidaritás-mozgalom felső köreiben megtudták, hogy a titkosrendőrség a három leginkább államellenessé nyilvánított pap egyikének meggyilkolását tervezi. Az első számú célpontnak a Szolidaritás-mozgalom 37 éves papja, a varsói Jerzy Popieluszko számított. A másik kettő Stanislaw Malkowski, egy bátor kiállású varsói pap, illetve Henryk Jankowski atya, a gdanski hajógyár káplánja, a Szolidaritás tagja volt. A lengyel egyház és a Szolidaritás vezetői egyértelműen tudták, hogy a statárium bevezetése óta a titkosrendőrség több papot is meggyilkolt már, minden esetben autóbalesetet színlelve: a szókimondó Kazimierz Kluz püspököt, egy közszeretetnek örvendő szerzetest, Honoriusz Kowalczykot, valamint Waclaw Schenk pápai káplánt. Több Szolidaritás-szimpatizáns pap csak nagy szerencsével menekült meg a hasonló haláltól. Jerzy atya kocsija két ízben is épp hogy csak elkerült egy-egy hasonló „közlekedési balesetet”.

A titkos értesülésre adott válaszul a varsói acélművek munkásai megkettőzték Jerzy atya védelmét. Plébániai szálláshelyét szakadatlanul őrizték. Ő maga gyalogosan csak nagyon ritkán ment bárhová is egyedül; ugyanakkor óvakodott saját autójával szállítani barátait, attól tartva, hogy azt „előkészítették”.

„A munkacsoport”

Jerzy atya sorsa 1984 szeptemberében pecsételődött meg, egy belügyminisztériumi titkos találkozó során. Akkor történt, hogy Grzegorz Piotrowski, a minisztérium „katolikus egyházi személyek állam- és szocializmusellenes tevékenységének felderítéséért” felelős ügyosztályának vezetője önként jelentkezett egy Popieluszko atya ellen végrehajtandó „gyors és döntő akció” kivitelezésére. A találkozó után nem sokkal Piotrowski létrehozott egy „operációs munkacsoportot”, melynek tagjai ő, valamint két beosztottja, Leszek Pekala és Waldemar Chmielewski voltak. Mindkettejüket kimagasló fizikai erejükért és vak engedelmességükért választotta ki. Később, a bírósági tárgyalás során Pekala habozás nélkül kijelentette, hogy a gyilkosság elkövetéséért saját hivatali előmenetelét remélte. Chmielewski állítólag a hivatali kötelesség kényszere alatt vállalkozott a tettre. Mindhárom bűnelkövető az első perctől teljes bizonyossággal tudta, hogy egy kiemelt fontosságú műveletet hajt végre, melyet a „legfelsőbb körökből” rendeltek el.

Az első kísérlet

1984. október 13-án, kevéssel éjfél előtt az úgynevezett „munkacsoport” arra várt a Gdansk és Varsó közötti országúton, hogy előidézhesse Jerzy atya halálos közlekedési balesetét. Jerzy atya a varsói acélművekben tartott esti szentmiséjéről tartott hazafelé sofőrjével, Waldemar Chrostowskival és a Szolidaritás-mozgalom egyik ismert vezetőjével. Az országút szélén, a kiserdőből kilépve váratlanul felbukkant egy alak. Egy súlyosnak látszó tárgyat cipelt, és megpróbálta a kocsi szélvédőjére dobni. Chrostowski a kormányt élesen a támadó felé rántotta, aki pánikba esett, megbotlott és a kocsi mellé dobta a terhet. Ennek köszönhetően Jerzy atya földi élete egy ajándék héttel meghoszszabbodott.

Emberrablás és gyilkosság

Ha útra kelt, Jerzy atya legtöbbször civil öltözetet viselt. Ám hat nappal az országúti merénylet után, október 19-én reverendát öltött. Aznap estére Bydgoszcz-ba volt hivatalos, e Varsótól kétszázhatvan kilométerre fekvő városba. Az őt meghívó helyi plébánost a rendőrség megfenyegette, hogy „súlyos következményekkel jár”, ha Popieluszko atyát a mise folyamán prédikálni engedi, ezért ő az egybegyűlteknek felajánlotta, hogy a szentmisét követően maradjanak a templomban, és Popieluszko atya vezetésével imádkozzák el a fájdalmas rózsafüzért. Ebben semmi rendkívüli sem volt, hiszen az október – a Szűz Máriának szentelt ájtatosságok hónapjaként – Lengyelországban nagyon hűségesen megtartott időszak. Jerzy atya a rózsafüzér mind az öt titka előtt rövid bevezető elmélkedést tartott. Valamennyi vezértémája az volt, hogy „a gonoszt jóval kell legyőzni”. A hívekhez intézett utolsó szavai így hangzottak: „Imádkozzunk, hogy mentesek maradhassunk a félelemtől és a megfélemlítéstől, mindenekelőtt pedig azért, hogy mentesek maradjunk az erőszaktól és a bosszúvágytól.”

Miközben e szavakat mondta, három gyilkosa már a plébánia előtt parkoló autójukban várakozott rá, bunkósbotjaik köré rongyokat csavarva, és fogadkozva, hogy néhány nappal korábban vallott kudarcuk nem ismétlődik meg.

A szertartást követően a plébánia papjai megpróbálták rávenni Jerzy atyát, hogy csak másnap reggel térjen vissza Varsóba. Ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy még késő este útnak induljon. Körülbelül tizenöt kilométer megtétele után a sofőrje, Waldemar Chrostowski észrevette, hogy egy Fiat követi őket. Egy kihalt útszakaszon, félórányi távolságra Bydgoszcz-tól a Fiat megelőzte őket. A vezető melletti ülésén megpillantottak egy rendőrt, aki integetett, hogy álljanak meg. Chrostowski úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a parancsot, tekintettel arra, hogy az autón semmiféle megkülönböztető jelzés nem volt. Azonkívül már korábban elhatározták, hogy hasonló esetben csakis akkor állnak meg, ha más civil tanúk is tartózkodnak a közelben. Jerzy atya mindezek ellenére megkérte sofőrjét, hogy álljon meg. Délután ugyanis, még Bydgoszcz felé tartva megállította autójukat egy közlekedési rendőr, és a rutinszerű igazoltatást követően továbbengedte őket. Amikor a Fiatban ülő rendőr megálljt intett nekik, Jerzy atya talán arra gondolt, hogy az akadékoskodó közúti ellenőrzések csupán a megfélemlítés egyik új módját jelentik. Így hát Chrostowski lefékezett, az egyenruhás rendőrtiszt pedig a kocsijukhoz lépett. Felszólította Chrostowskit, hogy adja át a slusszkulcsot, majd kövesse őt a rendőrautóhoz, hogy elvégezzék az alkoholszondás vizsgálatot. Miután beültették a kocsijukba, az alkoholszonda átnyújtása helyett villámgyorsan megbilincselték, száját betömködték, arcának pedig pisztolyt szegeztek. Közben Piotrowski már a reverendájánál fogva vonszolta Jerzy atyát a Fiathoz. „Mit művel? – tiltakozott a pap. – Hogy bánhat így egy emberrel?”

Dühödt elrablói ököllel és bunkósbotokkal ütlegelni kezdték, bezúzva arcát és koponyáját. Amikor elvesztette eszméletét, megkötözték, száját kipeckelték, és behajították a hátsó csomagtartóba. Rácsapták a tetejét, azzal mindhárman beugrottak a kocsiba. Chrostowskinak addigra már kötelet tekertek a nyakára, és közölték vele, hogy elérkezett az utolsó útja. Nem sokkal ezután az autó erdős útszakaszra ért.

Chrostowski elhatározta, hogy amint országúti szemtanúk közelébe érnek, kiugrik a kocsiból. Tudatában volt annak, hogy ez az ugrás könnyen a halálát is jelentheti, ám egyetlen célja az volt, hogy valamiféle nyomot hagyjon, amelyet azután felfedezhet valaki. Hirtelen megpillantott egy Polski Fiatot, amit éppen akkor előztek meg, az út mentén pedig két gyalogost egy motorkerékpárral. Éppen efféle lehetőségre várt. Úgy döntött, hogy a Polski Fiat fényszóróinak pászmájába ugrik, hogy a kocsiban ülők pontosan lássák, mi történik. Kiugrott és túlélte, ráadásul mindez egy munkásszálló közelében történt, így aztán sikerült „riadót fújni”. Mentőautót hívtak számára. Mire a kórház intenzív osztályára értek, már vártak rá a titkosrendőrség emberei, hogy magukkal vigyék. Az állami hatóságok azonban így is elkéstek. Chrostowskinak sikerült riasztania a lengyel egyház vezetőit.

Utolsó percei

Miközben Chrostowski sikeresen megmenekült, a titkosrendőrségi autó továbbrobogott Jerzy atyával a csomagtartóban, illetve a három vitatkozó titkosrendőrrel. Az egyik fiatal tiszt attól tartott, hogy amennyiben Chrostowski felismerte őket egy korábbi találkozásuk alapján, lelepleződhetnek. Amellett érvelt, hogy az elrabolt papot az erdőben kellene hagyniuk, megfélemlítve, de élve. Grzegorz Piotrowski azonban hajthatatlan volt. Szigorú parancsot kapott: „Popieluszkónak meg kell halnia.” Miközben továbbhajtottak, Jerzy atya visszanyerte az eszméletét, ütni kezdte a csomagtartó ajtaját, és hangosan kiabált. Úgy döntöttek, megállnak, és még szorosabban megkötözik. Amint kinyitották a csomagtartót, Jerzy atya kiugrott és szaladni kezdett, segítségért kiáltozva. Tíz méterre lehetett a kocsitól, amikor leteperték. Piotrowski addig ütötte őt, míg a pap el nem csendesedett. Ismét megkötözték, visszatették a csomagtartóba, és továbbhajtottak. Jerzy atya még ezt a verést is túlélte. Megint eszméletre tért, és megpróbálta felrúgni a csomagtartó tetejét. A kocsi megállt az erdőben, kivonszolták a csomagtartóból, és újra verni kezdték. Nyaka és lábfeje köré kötelet hurkoltak, úgy, hogy kapálódzás vagy ellenállás esetén megfojtsa magát. Szájába különféle rongyokat tömtek, és ragasztószalaggal letapasztották. A ragtapaszra egy köteg gézt is tettek, amit úgy rögzítettek egy hosszú csík ragasztószalaggal, hogy teljesen lefedték vele az orrát, a végét pedig a nyaka köré tekerték. Ennek következtében Jerzy atya légzése nagymértékben megnehezedett. Piotrowski kiadta a parancsot: „Köveket a lábára!” Mindkét lábfejéhez egy-egy súlyos követ kötöztek, és visszagyömöszölték a csomagtartóba. Piotrowski megparancsolta, hogy hajtsanak a Visztula töltéséhez. Útközben megállította őket egy rendőrautó, de meglengették előtte a különleges igazolványukat, amely mindennemű közúti ellenőrzés alól mentesített. Megérkeztek a folyó töltéséhez. Kiemelték Jerzy atyát a csomagtartóból, és bedobták a vízbe. A nehéz kövek lehúzták a mélybe. A másodfokú tárgyalás igazságügyi orvosszakértőinek végső állítása szerint lehetséges, hogy azokban a pillanatokban még élt.

Állami gyalázat

Chrostowski megmenekülésének köszönhetően az elrablás híre egész Lengyelországon végigsöpört. A gonosztett miatti döbbenet országos méretű lett. Jerzy atya elrablásának helyszínén cserkészek egy csoportja nyírfakeresztet állított, és biztosította, hogy folyamatosan lámpák égjenek körülötte. A Kosztka Szent Szaniszló-templomot emberek ezrei töltötték meg. Napról napra nagyobb tömeg vett részt az esti szentmisén, Jerzy atya szerencsés visszatéréséért könyörögve. Lengyelország-szerte huszonnégy órán át tartó imavirrasztásokat szerveztek, teljesen önkéntes módon. A hivatalokban, a gyárakban, sőt még az iskolákban is Jerzy atya épségben való előkerüléséért imádkoztak. Egész Lengyelország imádkozott. A Vatikánban II. János Pál pápa a bátor papért imádkozott, akinek szolgálatát oly nagyon csodálta.

Ilyen hatalmas mértékű nyílt felzúdulást tapasztalva a kommunista hatóságok belátták: elő kell teremteniük a tetteseket, és vissza kell szolgáltatniuk a papot a híveknek. Október 29-én a Belügyminisztérium bejelentette, hogy a wloclaweki víztározóban kutatást folytatnak Popieluszko atya holtteste után.

Jerzy atya halálhíre

Másnap este nyolc órakor, a Kosztka Szent Szaniszló-templomban tartott szentmise végén Andrzej Przekazinski atya a fájdalomtól elhaló hangon bejelentette a frissen kapott hírt: „Testvéreim, ma a wloclaweki víztározóban megtalálták…” Szavait félbeszakította a kitörő hangos sírás és jajgatás. Az emberek térdre rogytak. A pap belekezdett egy egyházi énekbe, de a sírástól elcsuklott a hangja. Csatlakozott az önkéntelenül zokogó tömeghez.

November 2-án, két héttel a gyilkosság után két varsói pap érkezett Bialystok városába, hogy Varsóba szállítsák Jerzy atya holttestét. Egy szobába vitték őket, melynek ajtajánál éjjel-nappal négy titkosrendőr strázsált. Jerzy atya teste egy vaságyon feküdt, fehér csomagolópapírral leterítve. Levették a papírt, és elborzadva nézték a szétroncsolt testet, melyben képtelenek voltak felismerni barátjukat. A tetemet fejtetőtől talpig mély sebek és kínzásnyomok borították. Arca teljesen torz volt; mindkét keze eltörve és összevagdosva, mintha az ütések elleni pajzsul használta volna őket. Szeme és homloka szénfeketére voltak verve. Állkapcsa, orra, szája és egész koponyája szét volt zúzva, kéz- és lábujjai a dorongokkal történt sorozatos ütlegeléstől mélyvörösek és barnák voltak. Fejbőre, illetve lábszárának bőre csíkokban le volt nyúzva.

A boncolás során megállapították, hogy Jerzy atya agyrázkódást szenvedett, gerincvelője pedig súlyosan károsodott. Izmai módszeresen valósággal péppé voltak verve. Súlyos belső sérülései nyomán vér gyűlt fel a tüdejében. A boncolást végző egyik orvos kijelentette, hogy egész addigi orvosi praxisa során nem látott még ilyen mértékű belső szervi károsodást. Veséje és mája kásás péppé lettek. Amikor kinyitották a száját, fogait mind egy szálig kiverve találták. Nyelve helyén csak egy felismerhetetlen massza volt. Végül Jerzy atya bátyja azonosította a holttestet, a mellkas oldalán található anyajegye alapján. Majd vastagon bepúderezték az arcát, hogy legalább részben eltakarják a borzalmas fekete és mélykék zúzódásokat. A koporsót egy közeli kápolnába vitték. Szülei is odamentek, hogy lássák őt.

Néhány percnyi imádságot követően a két pap a halottaskocsihoz vitte a koporsót. Megkezdődött Popieluszko atya végső útja Varsó felé. A halottaskocsit folyamatosan dudáló gépkocsik százai kísérték. Amerre csak elhaladt, az emberek kint térdeltek az utcán, és gyertyák világították meg a menet útját. Amikor a halottaskocsi végül a Kosztka Szent Szaniszló-templomhoz érkezett, már több tízezer fős tömeg várta. A koporsót Jerzy atya legközelebbi barátai vitték a templomba, és ők helyezték az ott felállított ravatalra. Papi stólájával terítették le. Este hét órakor szentmisét mutattak be lelki üdvéért, ahogy azt a gyilkosság óta eltelt tíz napon is tették – ezúttal azonban Jerzy atya teste is jelen volt. A misét követően bejelentették, hogy mindenki számára lehetőség nyílik végső tiszteletadásra a koporsóhoz járulni. A ravatal mellé díszőrséget állítottak, melyet egészen reggelig húszpercenként váltottak. A templom előtti kerítésen megjelent egy közlemény, amelyet nem hívő emberek írtak alá, s amelyben azt jelentették be, hogy szeretnének csatlakozni a koporsó melletti virrasztáshoz. A jelenlévők tanúsága szerint azon az éjjelen megismételhetetlen légkör uralkodott a templomban. Úgy tűnt, mintha egész Lengyelország jelen lett volna, teljes szolidaritásban egyetlen pap holtteste köré gyűlve. A gyóntatószékeket kivitték a templom köré, és percek alatt hosszú sorok alakultak ki. Metszően hideg novemberi éjszaka volt. A gyóntatást végző papok plédeket csavartak maguk köré. A melléjük térdelő gyónók is reszkettek a hidegtől, a sorban állók hada mégis végtelennek tűnt. Sokan közülük hosszú évek után először gyóntak. Nagyon sok megtérés történt azon az éjjelen.

Zsille Gábor fordítása