vissza a főoldalra

 

 

 2010.06.18. 

A gyökerek közelében élni – Miloslav Vlk bíboros szentföldi tapasztalatairól beszél

Az áprilisban leköszönt prágai érsek, Miloslav Vlk bíboros néhány hónapot a Szentföldön tölt. A KNA német katolikus hírügynökségnek beszélt Jeruzsálemben a két világ közötti különbségről és a Közel-Kelettel foglalkozó októberi püspöki szinódussal kapcsolatos elvárásairól.

 – Bíboros úr, hogy érzi magát, amióta megkezdte nyugdíjas éveit?

 – Az élmény még nagyon friss ahhoz, hogy meg tudjam ítélni. Most egy darabig itt élek a Szentföldön, hogy kis időt szenteljek a meditációnak és az imádságnak. Szeretném komolyabban megismerni hitünk szent helyeit. Csak ezután a különleges tapasztalat után kezdődnek számomra igazában a nyugdíjas évek.

 – Utódját áprilisban beiktatták Prága érsekévé. Nehéz volt megválni egy ilyen jelentős hivataltól?

 – 75 éves koromban a szokásoknak megfelelően benyújtottam lemondásomat a Szentatyának. A pápa ezután még három évet engedélyezett nekem, ami elég volt, hogy pszichésen felkészüljek a változásra.

 – Későn kapta hivatását, csak 36 éves korában szentelték pappá. Néhány szóban összefoglalná, milyennek látja az egyház helyzetét Csehországban a 2010-es esztendőben?

 – A hivatásom nem késői. Már 1943-ban, 11 éves koromban éreztem a hívást a papságra. A kommunizmus viszont csak abban tudott megakadályozni, hogy előbb lehessek pap. Nem jöhetett szóba, hogy kompromisszumot kössek a kommunista rendszerrel és hallgattam püspököm útmutatására – ezért nem léptem be azonnal a kommunista alapítású szemináriumba.

 A rendszer szisztematikusan szét akarta rombolni az egyházat: megsemmisíteni az egyház egységét, eltávolítani az egység biztosítékait, a püspököket, és felszámolni a világiak és papok közötti kapcsolatokat, együttműködést. Egyszóval a cél az egyház kommuniójának szétverése volt. Ennek csak egy ellenszere van: egy hosszú nevelési folyamat, a világiak teológiai képzése, ami korábban nem volt lehetséges. A világi híveket helyzetbe kell hozni, sőt, olyan felelős posztokat is kell adni nekik, mint gazdasági és pasztorális tanácsokban való részvétel.

 Sajnos az állami iskolákban nem tudtuk folytatni a hitoktatást. Kevés család igényelte volna és nem volt elég képzett tanárunk. A negyven év kommunizmus gátolta a II. Vatikáni Zsinat határozatainak gyakorlatba való átültetését is. De azt hiszem, a karitász felépítése igazán jól sikerült. Az elkobzott egyházi ingatlanok kárpótlása még hátravan, így az egyház továbbra is az államtól függ. Az egyik fő cél a cseh állam és a Szentszék közötti szerződés megkötése. Csak azután beszélhetünk az egyház teljes szabadságáról és függetlenségéről.

 – Októberben kerül sor a Közel-Kelettel foglalkozó püspöki szinódusra. Milyen hatása lehet ennek a szentföldi egyházakra?

 – Ebben a kérdésben nyilvánvalóan nem tekinthetünk el a közel-keleti politikai helyzettől. De azt hiszem, jobban kell hangsúlyoznunk a keresztény felekezetek közötti egység fontosságát, különösen ebben a helyzetben, amikor a gyakorlatban is ilyen közelségben élnek.

 – Ön tagja a Keleti Egyházak Kongregációjának. Mikor és hogyan jött a gondolat, hogy néhány hónapot a Szentföldön töltsön?

 – Feltettem magamnak a kérdést, hogyan tudom majd legjobban kihasználni a prágai érsekség átadását követő időszakot. Azt éreztem, hogy imádságra, elmélkedésre, gondolkodásra van szükségem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a Szentföldre, hitünk gyökereihez, és hivatalos kötelezettségek és külsőségek nélkül, szabadon és zavartalanul megélem hitünk örömét.

 – Hogyan látja a Palesztinában és Izraelben élő keresztények helyzetét?

 – Mély benyomást tett rám a keresztény hagyományok sokfélesége és gazdagsága. Itt a keresztények még jobban megismerhetik egymást. Másrészt nagy kihívás, hogy ebben a sokféleségben újra és újra megpróbáljuk megvalósítani az egységet. Különleges kegyelem, hogy a keresztények itt közvetlenül a gyökerek közelében élhetnek. Ami a térségben képviselt világvallásokat illeti, a keresztények számára abban látom a kihívást, hogy a közéletben hűek maradjanak saját hitükhöz és azt újra meg újra megvallják. A párbeszéd keresésének szükségessége szintén a kölcsönös szeretet kihívása. Ez az egyetlen lehetőség, hogy békében egymás mellett élhessünk. Az első hely Istené, nem a hatalomé vagy a politikáé.

 – Ön szerint az ősi keresztény közösség fennmaradásának van reménye?

 – Maga Jézus így felelt erre a kérdésre: Ne félj, te kicsiny nyáj!

 

Magyar Kurír