vissza a főoldalra

 

 

 2010.06.25. 

Semjén: „Számunkra Tőkés László személye iránytűként szolgál”

A magyarságnak minél egységesebben kell megjelennie a politikai porondon, most az összefogásnak jött el az ideje – állapította meg június 19-én, szombaton Kolozsváron Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki részt vett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ünnepi ülésén. Tőkés László kijelentette: azon kell gondolkodni, hogyan lehet begyógyítani a Trianon okozta sebeket.

Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szombaton, 2010. június 19-én Kolozsvárra látogatott. Délelőtt a Házsongárdi temetőben rótta le kegyeletét, majd az Erdélyi Magyra Nemzeti Tanács (EMNT) elnökségével találkozott a kolozsvári főkonzulátuson. A szűk körű megbeszélésen Semjén Zsolt tájékoztatta az EMNT vezérkarát a magyar nemzetpolitikai rendszerváltozás alapvetéséről, és az új irányvonalról. A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtétel törvényét a gyakorlatban a magyar állampolgárság kiterjesztése hivatott megalapozni. „Ritka pillanat, amikor az anyaországot körülvevő hét állam közül hatnak nem volt kifogása az állampolgársági törvény módosítása ellen” – fogalmazott a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: az állampolgársági törvény módosításához a hasonló román törvényt vették mintaként. Ami Szlovákiát illeti, bármit csinált volna Magyarország, Fico és Slota talált volna magának indokot a magyar kártya kijátszására, erre mutat a Malina Hedvig-ügytől, Sólyom László köztársasági elnök kitiltásán, a dunaszerdahelyi rendőrattakon át a nyelvtörvényig az eddigi politikájuk. Egyébként se igazítsuk a magyar parlament kompetenciájába tarozó törvények meghozatalát más országok belpolitikai eseménynaptárához, mert ha arra figyelünk, hogy éppen hol van kampány, akkor soha „nincs itt az idő”.

 Semjén Zsolt pénteki bukaresti tárgyalásainak eredményeit és tanulságait is összefoglalta. Jelezte, hogy a román közjogi méltóságok – többek között Traian Băsescu államfő, Emil Boc miniszterelnök – az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett 29 pontos gazdasági programra voltak kíváncsiak, és határozott érdeklődést mutattak az ún. „bankadó” tárgyában. A magyar kormány intézkedési kapcsán a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöki tisztségét is viselő magyarországi politikus hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP szövetség több mint hétharmados felhatalmazása jelenti a társadalmi legitimitást. Nem politikai paktum következtében alakultak így az erőviszonyok (mint az MSZP és az SZDSZ esetében), hanem a magyarországi választók akaratát fejezi ki.

 A miniszterelnök-helyettes kitért az összefogás szükségességére is. Bár a magyar kormány nem illetékes az elszakadt nemzetrészek politikai szerveződései között „igazságot tenni”, a politikai racionalitás és a józan ész azt diktálja, hogy minél szélesebb körű összefogással képviseljék az adott közösségeket. „Mi a lehető legszélesebb társadalmi bázisú összefogásban vagyunk érdekeltek, és aki ezzel szembemegy, az a magyar üggyel megy szembe” – fogalmazott a nemzetpolitikáért felelős magas rangú politikus.

 Tőkés László, az EMNT elnöke az EMNT megalapításának szükségességéről és az azóta eltelt hét esztendő eredményeiről tájékoztatta vendégét. 2003-ban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) vállalta annak ódiumát, hogy egy bővített közgyűlésen legitimitást biztosítson az autonómia iránt elkötelezett alternatíva kiépítéséhez. E közgyűlésen elhatározottak következtében született az EMNT, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), majd a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), illetve az ebből alakult Magyar Polgári Párt (MPP). Az EMNT részben be is töltötte feladatát, sikerült megakadályozni az autonómia-program szőnyeg alá söprését, mi több, a mozgalmi múlttól és közképviseleti munkával elvégzett kodifikációtól eljutottunk az erdélyi Magyar Összefogásig. Viszont az összefogás nem lehet öncélú, fogalmazott az EP alelnöke, nagyon világos célok és értékek mentén kell, hogy szerveződjön, és hozzátette: csakis úgy lehetséges nemzetpolitikai rendszerváltozás, ha nem helyzetkövető, hanem helyzetteremtő magatartást tanúsítunk. A püspök kijelentette: jelenleg is elsőrendű céljaink közé tartozik a többszintű autonómia megteremtése, és megköszönte, hogy az állampolgárság kiterjesztése mellett a Nemzeti Összetartozás törvényében az autonómia-rendszerek tételes támogatását is vállalta a magyar országgyűlés.

 Tőkés László külön is köszöntötte Répás Zsuzsannát, a nemzetpolitikai államtitkárság vezetőjét, mert – mint fogalmazott az EMNT elnöke – az államtitkár-helyettes „lélekben már húsz éve felelős érettünk”, és eddigi munkájával bizonyította, hogy legméltóbb e tisztség viselésére.

 Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az EMNT-vel való találkozó után részt vett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum ünnepi ülésén. Az EMEF-et a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közösen alapította, így a két társelnök éppen e két szervezet vezetője, Markó Béla és Tőkés László. Semjén Zsolt hivatalos romániai látogatását jó alkalomnak találták arra, hogy a kincses városban meghívják őt a testület szombati ülésére.

 Annak idején azért hívta életre a két szervezet az EMEF-et, hogy kidolgozza és gyakorlatba ültesse az erdélyi magyar közösség sorsának jobbítását szolgáló stratégiákat. Semjén Zsolt látogatásának küszöbén a romániai magyar sajtó úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ és az EMNT közötti együttműködés az utóbbi időben meglazult, de új lendületet adhat számára a magyarországi választások nyomán hatalomra került kormány.

 Az ünnepi ülést a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia-EMTE) központi épületében tartották. Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora ez alkalomból ismertette a politikai vezetőkkel a magyar állami támogatásból létrejött intézmény történetét és megvalósításait. Külön felkérte Markó Bélát, a román kormány miniszterelnök-helyettesét, hogy álljanak a jövő héten sorra kerülő akkreditációs döntés mellé, és segítsenek, hogy a törvényalkotás, majd a parlamenti szavazás az intézményi akkreditációról mihamarabb bekövetkezhessen. Az RMDSZ elnöke erre ígéretet tett, és kijelentette: amennyiben az Országos Akkreditációs Bizottság június 24-én kedvezően dönt a három városban – Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában – működő magyar magánegyetem akkreditációjáról, úgy a kormány mihamarabb megalkotja az ezt megalapozó törvényt, és a parlament őszi időszakában már sor kerülhet az állami elismertetést szentesítő szavazásra is.

 Tőkés László a magánegyetemet alapító egyházfők egyikeként, illetve a társintézmény, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) elnökeként „mentőövet” kért a magyar kormánytól. Rámutatott: az elmúlt nyolc szűk esztendő a létbizonytalanság szélére sodorta a magyar nyelvű egyetemeinket, már az is eredmény, hogy egyáltalán megmaradtak. Minőségi mutatóként értékelhetjük, hogy a PKE-t már akkreditálták, a Sapientia-EMTE pedig karnyújtásnyira áll ettől.

 Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettes a magyar kormánynak a határon túli magyar felsőoktatás melletti elkötelezettségéről biztosította a jelenlévőket, Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes pedig felvetette, hogy a leendő magyar-román közös kormányülés egyik tárgypontjaként a román állami finanszírozás kérdését is emeljék be.

 Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelezte: szükségesnek tartják az EMNT és az RMDSZ közötti együttműködést. A szlovákiai példa is mutatja, mutatott rá Semjén, hogy amennyiben meggyengül az összefogás, akkor az etnikai pártok kikerülhetnek a törvényhozásból – és amennyiben ez Romániában is megtörténne, akkor a magyar értelmiséget világnézeti alapon könnyen integrálni fogják a román pártok. Meg kell találni azt a politikai konstrukciót, amely a lehető legszélesebb összefogás kifejeződése, állapította meg a magyar miniszterelnök-helyettes.

 Az EMEF napirendi pontjai közül elnapolták a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) megalapításáról szóló döntést, mert az RMDSZ és az EMNT között néhány tartalmi és formai kérdésben nézetkülönbségek merültek fel, ezek tisztázását valószínűleg a jövő héten pénteken, Marosvásárhelyen végzik el egy másik EMEF-ülés keretében.

 A szombati ülés után Markó és Tőkés közös sajtóértekezlet keretében üdvözölte a magyar miniszterelnök-helyettest a magyarországi költségvetésből létrehozott Sapientia-EMTE épületében. Markó Béla elmondta: arra kérték a magyar kormányt, hogy kiemelt figyelmet fordítson ennek az oktatási intézmények a támogatására, továbbra is segítse a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) működését, a magyar nyelvű felsőoktatás, illetve a romániai magyarság szellemi fejlődését biztosító művelődési intézmények ügyét.

 Semjén Zsolt tájékoztatta a romániai magyarság képviselőit a magyar kormány támogatáspolitikai elképzeléseiről. Fontosnak tartotta a magyarság összefogását. Ezzel összefüggésben jelezte, hogy hamarosan újból összehívják a 2004 novembere óta nem ülésező Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT).

 Markó Béla és Semjén Zsolt egyaránt gratulált Tőkés Lászlónak, hogy az Európai Parlament alelnökévé választották. A magyar miniszterelnök-helyettes szerint ez nem csupán a magyarság, hanem Románia egésze számára nagy jelentőségű esemény. „Számunkra Tőkés László személye iránytűként szolgál” – állapította meg újságírók előtt Semjén Zsolt.

 A politikus romániai megbeszélésein központi helyet kapott a Magyarország és Románia közötti együttműködés kérdése. A szombati ülés résztvevői a sajtóértekezleten kedvezően értékelték, hogy Traian Basescu államfő és Emil Boc miniszterelnök pozitívan viszonyult a magyar állampolgárság megadásáról szóló törvényhez.  

Tőkés László üdvözölte a Magyarországon történt kormányváltást, szerinte ez régóta várt esemény. Köszönetet mondott a magyar államnak a magyar állampolgárság kiterjesztése érdekében hozott döntéséért, illetve Románia elnökének és kormányfőjének, amiért támogatta az intézkedést. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az EP-alelnökké választását a román képviselőknek csupán egy része támogatta, a PNL és a PSD képviselői erőteljesen ellenezték.

 „Ne legyünk rabjai a XX. századnak, amikor is a kommunista hatalom homogenizációs politikája révén gyökeresen átalakult Erdély, többek között Kolozsvár etnikai térképe. Az erőszakos asszimiláció tényét már a Tismăneanu-jelentés is beismeri. Eljött a sebek gyógyításának pillanata, a XXI. század elkezdődésének ideje” – hangoztatta erdélyi képviselőnk.

 Tőkés László a román-magyar kapcsolatok javításának fontosságát történelmi visszatekintéssel is hangsúlyozta. Emlékeztetett: kilencven évvel ezelőtt írták alá a trianoni békeszerződést, hetven évvel ezelőtt pedig Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, majd ismét változott a helyzet. „Milyen jó, hogy most, hetven év után nem kell határokat cserélgetni, mert a határok az Európai Unióban – a schengeni rendszerben – képletessé válnak” – mondta, hozzátéve: tegnapelőtt határozta el az Európai Parlament, hogy 2011 tavaszán nagy valószínűséggel Románia és Bulgária is csatlakozhat a schengeni övezethez.

 Szerinte most inkább azon kell gondolkodni, hogyan lehet begyógyítani a Trianon okozta sebeket, hogyan lehet orvosolni azokat a sérelmeket, amelyeket később a kommunista diktatúra okozott a romániai magyarságnak, gyökeresen átalakítva például Erdély etnikai térképét. „Erre együtt kell törekednünk partneri viszonyban a határon inneni és túli magyarokkal, és együtt a román partnereinkkel ugyanabban az Európában.” – tette hozzá. Az európai parlamenti alelnök szerint e sebek begyógyítására alkalmas lehet a Magyarország és Románia közötti közeledés.

 Ne maradjunk a 20. század, a nacionalizmus, a kommunizmus foglyai, ismételte meg zárásképp Tőkés László, a rendszerváltozás menjen végbe nemzetpolitikailag és társadalmilag is, valóban itt az ideje, hogy elkezdődjön a 21. század.

 Kolozsvár, 2010. június 20.

 

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodájának összefoglalója