vissza a főoldalra

 

 

 2010.05.07. 

„Magyarságtudatunk találkozzon a keresztény hitünkkel”

A nagyváradi Evangélikus Egyházközség április 28-án gazdag programmal járult hozzá a héten zajló Festum Varadinum-ünnepséghez. Igehirdetésre, könyvbemutatóra és faragászati kiállításra is sor került.

Április 28-án délután a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében a nagyváradi Evangélikus-Lutheránus templomban Szebik Imre, a Magyar Ökumenikus Tanács elnöke hirdetett igét. Prédikációjának központi gondolata az a reménység volt, melyet Jézus Krisztus feltámadásával kapott a kereszténység. „Őrizzétek szívetekben a Krisztust, és tanúskodjatok az élő reménységről. Krisztus él az egyházban, a testvéri közösségekben, de ott is jelen van, ahol ketten összegyűlnek az ő nevében” – fogalmazott a püspök. Fontos, hogy magyarságtudatunk találkozzon a keresztény hitünkkel, és ennek jegyében kell neveljük gyermekeinket is, hangsúlyozta. Az igehirdetést követően Mátyás Attila nagyváradi lelkipásztor köszönte meg az igehirdetőnek a szolgálatot, és köszöntötte a szép számban megjelent résztvevőket, köztük a testvéregyházak és a civil szféra képviselőit.

 Hogyan lettünk finnugorok?

 Dr. Bakay Kornél magyarországi régészprofesszor Hogyan lettünk finnugorok? címmel tartott rövid előadást, és egyben bemutatta a Magyarságtudományi Füzetek első számát is, melynek szintén ő a szerzője. A 48 részesre tervezett, havonta megjelenő kiadványsorozat egyébként az Evangélikus Egyházközségnél is megrendelhető. Az előadó kifejtette: nem a gazdasági válság, hanem a magyar nemzeti öntudat, illetve a belső lelki erő hiánya a legnagyobb gondja a Kárpát-medencei magyarságnak. Hamis dogmákat sulykoltak belénk, ezeknek a megdöntése a célja a nemrég induló kiadványnak is. A magyarság finnugor múltját a régészet, a krónikák, de hagyományaink sem igazolják. A nemzet iránti ellenszenv tulajdonképpen évezredes múltú, a németek például következetesen „wilde horden”, azaz „vad hordáknak” nevezték a magyarokat. Döntően szintén nekik köszönhetjük eredetünk meghamisítását is, aminek írásos dokumentációja az 1771-es évekre vezethető vissza. Mindezen források magyar fordítása is megtalálható a Magyarságtudományi Füzetek első számában.

 Faragászati kiállítás

 Balázs István máramarosi fafaragó a templomban, illetve a templomkertben kiállított faragott alkotásait Horváth István, a Partiumi Kiadó ügyvezetője méltatta. Elmondta: a keresztény értékrenddel azonosuló művész leghangsúlyosabb motívuma az Isten és az ember kapcsolata, ugyanakkor készít nemzeti vagy akár groteszk indíttatású alkotásokat is. „Fények és árnyak játékában fedezhető fel az a szinte isteni jelenség, amelynek során a művész keze munkája hit által vezéreltetve a durva, göcsörtös kérget lassanként lehántva, apró, de finom, ösztönös mozdulatok végtelen során át előhozza a formát. A formát, amely mindig is ott nyugodott az elő fában” – fogalmazott Horváth István. Végül átadta fafaragó üzenetét is: „Nem az a fontos, amit én teszek, hanem az, amit Isten általam tesz”. A tartalmas délutáni programot több zenei mozzanat egészítette ki. Tokody Ilona világhírű operaénekes a Filharmóniában esedékes koncert előtt, az evangélikus templomban is előadott egy dalt, továbbá Benczédi Hunor és Benczédi Mónika is közreműködött.

 

(Forrás: erdely.ma)