vissza a főoldalra

 

 

 2010.05.07. 

Görögtűz Európára

A borúlátóbbak szerint Görögország sorra döntheti a most még előtte álló országok gazdasági rendszerét.

Elmúlt az ünnep. Az időjárás szempontjából a legtöbb helyen felhőtlenül. Gazdasági szempontból viszont azt lehet mondani, zavarosan, ködösen, helyenként pedig viharosan. Több európai országban tüntetések, sőt helyenként zavargások voltak május elsején. Az euróövezet „fekete báránya”, Görögország esetében a kilátásba helyezett megszorító intézkedések és az aktuális kormány ellen demonstráltak. Mind többen úgy vélik, a balkáni ország a több helyről beígért gigantikus segélycsomagok ellenére sem tudja majd végül elkerülni az államcsődöt. Az elemzők, és szakértők véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy esetleg egy újabb nemzetközi válsághullám kezdetét jelentheti az, hogy a görög adósságválságot követően más, az eurózónához tartozó országokból is komoly gondokról érkeznek jelentések. Valami történik, és valami van a „levegőben”. Ez ismét egyértelművé vált.

 

(Forrás: Magyar Szó)