vissza a főoldalra

 

 

 2010.05.14. 

A Siculicidium mint idegenforgalmi látványosság

Európai pénzből épül meg a madéfalvi veszedelem útja. A tervek szerint az emlékműtől induló tanösvényt bejárva tizennégy, az eseményekhez köthető stáció segítségével ismerhetik meg a látogatók az 1764-es Siculicidium történetét.

 Nyert a madéfalvi önkormányzat egyik pályázata, amelyben egy történelmi tanösvény kialakítására próbáltak uniós alapokból pénzt szerezni a település elöljárói. Amint a pályázat benyújtásakor beszámoltunk róla, a Siculicidium emlékműtől induló, a 1764-es madéfalvi mészárlás egyes mozzanatait tizennégy stációban felidéző, három kilométernyi, nagyjából egyórás gyaloglást jelentő sétaút készülne, amely részben a település utcáin, részben pedig a falu közelében, a külterületeken haladna. A háromnyelvű, tájékoztató táblákkal ellátott megállóhelyeket a székelység talán legfeketébb napjait idéző események kiemelt helyszínein képeznék ki. Így például lenne stáció Zöld Péter plébános, az akkori események egyik fontos szereplőjének szülőházánál, illetve a falu szélén, ahol a feljegyzések szerint egy, a székelyekre tüzet nyitó ágyú állt.

 A tanösvény a településközponttól alig másfél kilométerre található faluszéli ingatlanon végződne, ahol már évek óta a községi majálisokat rendezik, és ahol a megpályázott pénzből egy húsz személy elszállásolására alkalmas menedékház is épülne. A kétszintesre tervezett létesítményben egy kis konferenciaterem is helyet kap, így a helyszín alkalmassá válna különböző kisebb rendezvények, csapatépítő tréningek szervezésére is. A történelmi helyszínek idegenforgalmi vonzereje világszerte közismert, a legtöbb egykori csatatér mára már turisztikai látványosság – vélekedett Szentes Antal megyei tanácsos, a projekt egyik kitalálója, aki szerint ideje lenne kihasználni a madéfalvi veszedelem, illetve az emlékmű nyújtotta lehetőségeket. „A szerződést már aláírtuk, következne a közbeszerzési eljárások kiírása, illetve lebonyolítása a tervezést és kivitelezést elvégző cégek azonosítása céljából. Ideális esetben, ha minden úgy működik, ahogy mi szeretnénk, és nem lesz óvás a liciteken, idén ősszel megkezdődhetne a tanösvény megépítése” – nyilatkozta Szőcs László, Madéfalva alpolgármestere. Az elöljáró azt is hozzátette, hogy a megnyert 200 ezer euró mellé kiegészítés is jöhet, ha pozitívan bírálják el a helyi ifjúsági szervezet által – önkormányzati segítséggel – benyújtott pályázatot. A fiatalok ugyanis tovább szeretnék fejleszteni az ötletet, ezért egy másik projektet készítettek, amelyben egy a menedékházhoz vezető kerékpárút, illetve a helyszín közelében szabadtéri sportpályák létesítéséhez szeretnének finanszírozást szerezni.

 

(Forrás: erdely.ma)