vissza a főoldalra

 

 

 2010.05.14. 

Lajčák: Szlovákiát nyugtalanítja a kettős állampolgárság

A szlovák diplomácia vezetője szerint Pozsonyt nyugtalanítja a magyar állampolgársági törvény módosítása, amely lehetővé teszi a szomszédos államokban élő magyarok kettős állampolgárságát."Sajnálatomat fejeztem ki e lépés felett. Azt, hogy a törvényt a szlovák szervekkel való konzultációk nélkül fogadják el, Szlovákia nem tekintheti baráti lépésnek az új magyar kormány részéről" - jelentette ki Miroslav Lajčák Pozsonyban, miután nem hivatalos tárgyalásokat folytatott Martonyi János leendő magyar külügyminiszterrel.

 Lajčák hangsúlyozta: nemcsak a törvény tartalma, de az elfogadás módja is fontos. A miniszter biztos abban, hogy a törvény elfogadását "Szlovákia nem fogja szerencsés lépésnek tekinteni az új magyar kormány és az új parlament részéről".

 "Arra számítok, hogy Szlovákia ebben az ügyben is (mint korábban az államnyelvtörvény ügyében) a megfelelő nemzetközi szervekhez fordul. Tolmácsolni fogjuk aggodalmainkat és fenntartásainkat a magyar lépéssel kapcsolatban" - fejtette ki Lajčák. Hozzátette: nem botránykeltésről vagy a másik fél befeketítéséről beszél, hanem arról, hogy meg kell hallgatni a nemzetközi intézmények véleményét is.

 Martonyi: tudomásul vettük és érzékeljük a szlovák álláspontot

 "A magyar fél tudomásul vette és érzékeli a szlovák álláspontot" - jegyezte meg Martonyi. Beismerte, hogy a felek között bizonyos "megközelítések és érzékenységek" területén "mély, mondhatni történelmi gyökerű eltérések" vannak".

 "A mi véleményünk az, hogy kölcsönösen tekintettel kell lennünk ezekre az érzékenységekre" - húzta alá Martonyi.

 "Ha ezeket a kérdéseket minden esetben őszinte, nyílt és baráti légkörben kezeljük, akkor nem lesznek köztünk komoly gondok" - vélekedett a kijelölt külügyminiszter.

 Az államnyelvtörvénnyel kapcsolatban rámutatott: bár Szlovákia a nemzetközi szervezetekre hivatkozik, azok véleményét a kérdésben eddig "csak részben vette figyelembe a szlovák kormány".

 A kettős állampolgársággal kapcsolatban megjegyezte: érti és megérti az ezzel kapcsolatos szlovák aggodalmakat. Úgy érzi, hogy Szlovákia lesz az intézkedés által a legkevésbé érintett szomszéd. Ismételten leszögezte: Budapest kész együttműködni Pozsonnyal abban, hogy eloszlassa a szlovák aggályokat.

 Lajčák szerint Pozsonynak és Budapestnek is érdeke, hogy a szlovák kormány megalakulása után azonnal legfelső szintű párbeszéd induljon el a szlovák és a magyar kormány között.

 Martonyi leszögezte: a rövidesen felálló új magyar kormánynak érdeke, hogy jó kapcsolatokat építsen ki Szlovákiával.

 A szlovák külügyér határozottan elítélte a szlovák futballszurkolók keddi magyarországi randalírozását.

 "Számomra a rendes emberek rendes emberek, a huligánok huligánok, a bűnözők pedig bűnözők, függetlenül nemzetiségüktől. Azok a huligánok, akik nem tudnak viselkedni és törvényt sértenek, megérdemlik a büntetést" - jelentette ki a szlovák diplomácia vezetője az MTI tudósítójának kérdésére május 12-én Pozsonyban.

 Leszögezte: ezt a rendőri beavatkozást Pozsony nem tekinti szlovákellenes cselekedetnek, mint ahogy a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozás sem irányult Magyarország ellen 2008 őszén.

 "Az új magyar kormány a jövőben nem fog türelmet tanúsítani a rendbontókkal szemben" - jelentette ki kérdésre válaszolva Martonyi János.

 Kifejtette: ha bárki bármilyen erőszakos cselekményt követ el, vagy horogkeresztet fest valahová, mint ahogy ez az adott esetben történt, annak a legkomolyabb következményekkel kell számolnia.

 "Nagyon sokszor elmondtuk már, hogy az országban helyreállítjuk a törvényt, a rendet, s ez mindenkire érvényes lesz, jöjjön külföldről vagy otthonról" - hangsúlyozta Martonyi.

 

(Forrás: bumm.sk)