vissza a főoldalra

 2010.05.14. 

Merjünk szembeszállni a pénzvilággal

– A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) honlapján hatalmas betűvel írták ki: Elegünk van! Miből van elegük? –kérdezem Palkovics Imrét, a MOSZ elnökét. Gondolom nem a sok munkahelyből és adókedvezményből.

 –Ez a fejléc a honlapunkra még 2007-ben került fel, a második Gyurcsány-kormány idején. Akkor a magyar társadalom ellen a közelmúlt hazai történelmének legnagyobb bűnét készült elkövetni az a politikai kalandorcsapat, amelynek élén Gyurcsány Ferenc állt. Privatizálni akarták nemzeti egészségbiztosítási rendszerünket. Legalábbis azt, ami még abból nemzeti befolyás alatt áll. Akkor egy széles körű civil összefogás részeként a Munkástanácsok is igyekezett megakadályozni azt a merényletet, amire a kormány készült a magyar társadalom ellen. Abban, hogy „Elegünk van” benne van az is, hogy a rendszerváltás kisemmizettjei – ahogy a Kádár-érában is – a munkavállalók lettek. Közben az állam, amelynek korlátoznia kellett volna az elvadult profithajhászást, Magyarországon csak a tőke szabadságát biztosította, a munkavállalók kiszolgáltatottságával nem törődött.

A munkavállalók reálkeresete az elmúlt 20 év során évente mintegy 0,7%-kal emelkedett, miközben a megélhetési költségek ennél sokkal nagyobb mértékben nőttek. A megélhetést biztosító jövedelmek tehát szinte megálltak a ’80-as évek második felének szintjénél. Közben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, de úgy, hogy a szabad munkaáramlásnak a lehetőségével nem élhet a magyar munkavállaló. Mind a mai napig csak korlátozásokkal tud a közeli európai országokban – Ausztriában, Németországban – munkát vállalni. Húsz év alatt a piaci ár egyharmadáért privatizálták a nemzet vagyonát, mondván, hogy a kommunizmus alatt felvett államadósságot ezzel fogjuk visszafizetni. Közben nemhogy nem törlesztettük az államadósságot, hanem annak összege 20 éve alatt az ötszörösére növekedett. Ez az államadósság fojtogatja a magyar társadalom szociális rendszerét; a munkavállalók teljes létbizonytalanságban és megaláztatott helyzetben élnek. A szocialista kormányzat nem tekintette a magyar gazdaság egyenrangú képviselőinek a munkavállalókat. Ilyen körülmények közt nem lehet elvárni azt a dolgozóktól, hogy felelős állampolgárként viselkedjenek, és úgy éljék meg hétköznapjaikat. Így a mi első nyomatékos kérésünk az új kormány felé: állítsák helyre a magyar munkavállalók méltóságát azzal, hogy jogaikat biztosítsák és a gazdaságban elfoglalt szerepüket elismerik, s olyan gazdaságpolitika kialakításához hívják őket partnernek, amely munkahelyeket teremt, s a nemzeti erőforrásokat kiaknázva szervezi újra a magyar gazdaságot, és ezen keresztül megnöveli a foglalkoztatásnak a lehetőségét.

 –Megkérdezte önöket a Fidesz a kampány idején arról, hogy mik a javaslataik?

 –Közvetlen megkeresés nem történt. Mi viszont az általunk képviseltek érdekében megfogalmaztuk elképzeléseinket, melyeket eljuttattunk a pártok döntéshozóihoz. Azt az ígéretet kaptuk, hogy javaslataink az új kormány számára egy foglalkoztatási tárgyalás kiindulópontjává válhatnak.

 –A Munkástanácsok javaslatait legutoljára melyik kormány hallgatta meg?

 –A szocialista kormány kénytelen volt meghallgatni követeléseinket, hiszen ott ülünk az érdekegyeztető tanácsban, bár ez sokaknak nem tetszett. Személy szerint többször tettem fel kérdéseket olyan egyeztetéseken is, melyeket Gyurcsány Ferenc tartott. Ő nagy, bombasztikus bejelentéseket tett, de ezeket rendszerint nem követte semmi. A Bajnai-kormány idején is hangoztattuk, hogy a foglalkoztatás bővítése lenne üdvös. Bebizonyította a világ, hogy a neoliberális gazdaságpolitika látványosan és végérvényesen megbukott, ennek ellenére a kilábalási próbálkozások mégis ugyanennek az idejétmúlt gazdasági doktrínának a szellemében történnek. Látjuk: eladósodtak az államok és az állampolgárok. A nemzetközi pénzhatalom által hitel formájában a reálszférára ráerőltetett összegek olyan fiktív pénzek voltak, amelyek akkor válnak valódi értékké, amikor a reálszférának azt vissza kell fizetni. Rá kellett mindenkinek döbbenni, hogy nem ugyanaz a kapitalizmus, mint a piacgazdaság. A kapitalizmus állandóan a piacgazdaságra hivatkozott. Holott a piacgazdaság a keynesi értelemben egy árutermelő, a beruházásokon és a foglalkoztatásokon alapuló emberi tevékenység, míg a kapitalizmus a pénz hatalmát, a pénz önálló gazdasági tényezőként való működését helyezte előtérbe. Ennek következménye az, hogy ma a pénzvilágnak óriási követelménye van a reálszférával szemben. Így a társadalmaknak egyre kevesebb jut az általuk megtermelt javakból a közösségi tevékenységekre, s egyre többet kell államadósság, vagy az egyéni hitelek visszafizetésére fordítani.

 –Mit várnak ezen a téren egy új kormányzattól?

 –Mi a választások előtt azt mondtuk, hogy egy olyan kormányra van szükségünk, melynek tagjai szembe mernek szállni a nemzetközi pénzügyi hatalommal. Akik hajlandók szembeszállni a pénzvilággal, letépni annak fojtogató markát a helyi piacgazdaságról, és kidolgozni azokat a jogszabályokat, amelyek alapján a pénzintézetek számon kérhető, szolgálat-orientált rendszere működhet az új gazdaság programjának megfelelően.

Medveczky Attila