vissza a főoldalra

 2010.05.21. 

Rosa Mistica
Joseph Ratzinger: Benedek Európája a kultúrák válságában c. művének ismertetése

Ilyenkor a virágillatú májusi estéken, aki vágyakozik Isten világához, be-betér a templomba, és hallgatja a májusi a lorettói litánia fohászait. Hallgatja, és időnként maga is mondja. Elmondja az öreg mamikkal együtt a tizedeket vagy csak egyet-kettőt. S amikor a litániában odaérnek az imádkozók Mária dicséretében, hogy Rosa Mistica, azaz magyarul Titkos értelmű rózsa, akkor szinte megnyílik az ég, s valami különös, furcsa érzés árad el az emberben. Szép a fohász latinul is, de legszebb magyarul. Ez a mondat mélységes hitről árulkodik. A Titkos értelmű rózsa közbenjárását kérik a hívek. Ez pediglen valóságos hit, hamisítatlan, erős, nagy hit. Máriához szólnak, de Jézust keresik meg az Istent. Istent pedig Európa világából mostanság kihagyták, elüldözték. Az Európai Unió alkotmánya kihagyta Istent az alapokból. Válságban van Európának nem az alkotmánya, mert az úgy rossz, ahogy van, hanem maga Európa.

Pápává választása előtt néhány hónappal írta meg XVI. Benedek – akkor még Joseph Ratzinger – a Benedek Európája a kultúrák válságában című könyvet. Olvassuk a hiteles írást.

Marcello Pera írt bevezetést XVI. Benedek munkájához. És rögtön a lényegre tér:

„Galilei amikor megkísérelte, hogy elkerülje az összeütközést az egyházzal, az új kopernikuszi csillagászat és az arisztotelészi módon értelmezett Szentírás kapcsolatának kérdésében, két tételt terjesztett elő. Az első tétel azt tartalmazza, hogy a Szentírás, ha helyesen értelmezik, szükségszerűen összhangban van a csillagászattal, mert – miként Galilei 1613. december 21-én kelt levelében Don Benedetto Castellinek írta – »mivel a Szentírás és a természet egyaránt az isteni igéből ered, az előbbi, mint a Szentlélek diktálása, az utóbbi mint Isten rendeltetéseit legpontosabban végrehajtó (valóság): s mert ezen felül az írásokban az általános megértéshez a szavak sok szempontból és sokféle dolgot mondanak el az abszolút jóról (…) úgy tűnik, hogy a természeti jelenségek, amelyeket a tapasztalat állít a szemünk elé, vagy szükségszerű következtetések vezetnek rájuk, semmiképpen nem vonhatók kétségbe szentírási helyek alapján, melynek szavai mást mondanak, mert a Szentírásnak nem minden állítása kötelez olyan erővel, ahogyan természet minden hatása.«”

És most figyeljünk a lényeges megállapításra: Marcello Pera „A Szentlélek arra akar tanítani minket, hogyan juthatunk az égbe, és nem arra, hogyan mozog az ég.”

XVI. Benedek megállapítja, hogy a „felvilágosodás keresztény eredetű.”

Marcello Pera: „Ennek legjobb tanúja Galilei. Ezért ma az eredet eltűnik az emlékezetből, és a felvilágosult racionalizmus kiszikkad. E nagy kiszáradásban a tudomány létrehozza a tudományoskodást, a laicitás létrehozta a laicizmust, majd ez a szekularizációt, mely századokon át vívmány volt az emberek, a népek, az államok számára, s végül maga ellen fordul: az emberek számára létrehozza az elidegenedést, a népeknek az identitáshiányt, az államoknak a gyengeséget, a bizonytalanságot, tehetetlenséget, félelmet.”

Ez a körkép Európa kórképe. Ez szemünk előtt zajlott le, és vált valósággá.

„Felvilágosult racionalizmus adott nekünk egy elvet, mely mindanynyiunknak szent és sérthetetlen. Ratzinger pápa szavaival élve egyetlen kétségbe nem vont és vitathatatlan értékről van szó, mely végül minden egyéb érték választásának a szűrőjévé válik: az egyéni szabadságjog és annak korlátok nélküli kifejezése, legalábbis addig, amíg nem sérti mások jogát. Ez a jog, amely a személy tisztelethez való jogából származik, szintén keresztény eredetű, mert a Teremtés Könyvében írva áll: »Az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett.« És Isten mondta: »Alkossunk embert a saját képünkre és hasonlatosságunkra.«”

És az emberről vallott felfogás korunkra teljesen megváltozott. Bassanóban 1992-ben beszélt a Hittani Kongregáció prefektusa, a későbbi XVI. Benedek a kultúrák válságáról.

„Az elmúlt század folyamán az ember lehetőségei és az anyag fölötti uralma valóban elképzelhetetlen mértékben megnőttek. De az ember világ fölötti hatalma azt is magával hozta, hogy romboló képessége olyan méreteket ért el, amely olykor megrémít bennünket. Ezzel kapcsolatban önkéntelenül a terrorizmus fenyegetésére gondolunk, erre az új, határok és frontvonalak nélküli háborúra. A félelem, hogy a terrorizmus hamarosan nukleáris és biológiai fegyvereket is birtokába keríthet, nem alaptalan, és kiváltotta, hogy a jogállamokban olyan biztonsági rendszerekhez kellett folyamodni, amilyenek korábban csak a diktatúrákban léteztek; és mindezek ellenére megmarad az érzés, hogy az óvintézkedések valójában soha nem elegendők, mert lehetetlen, és nem is kívánatos egyfajta globális ellenőrzés.”

Majd tovább folytatja a pápa gondolatait:

„Tehát az ember – kifürkészte a lét rejtelmeit, számba vette az ember alkotórészeit, s most azon a fokon áll, hogy önmagától alkosson embert, aki ezután többé nem úgy jön a világra, mint a Teremtő ajándéka, hanem mint a mi tevékenységünk terméke, mint olyan termék, amelyet az általunk meghatározott igény szerint lehet szelektálni. Így ebből az emberből többé nem az Isten-képmás fénye ragyog – ami méltósággal és sérthetetlenséggel ruházza föl –, hanem csak az emberi képességek ereje. Az ember többé nem más, mint az ember képmása – de milyen emberé?”

Két rémületes veszély. Egyik a globális terrorizmus, ami váratlanul és világszerte öl, gyilkol és rombol. De ez a veszély már itt van a kertek alatt. A másik pedig, hogy megjelenik a torz ember, akit valaki más torzult lélekkel előállít, gyárt. Ő már nem Isten képmása. Ha végiggondolja a világ, az ember ezeket a veszélyeket, megőszül és „bánatában ősz lesz és öreg”.

De megint csak a Benedek-i szavak következnek:

„Az európai alkotmány elősza-váról folytatott vitában ez a szembenállás két ponton mutatkozott meg: kell-e hivatkozni Istenre az alkotmányban, és meg kell-e említeni Európa keresztény gyökereit? Azt mondják, tekintettel arra, hogy az alkotmány 52. cikkelyében biztosítva vannak az egyházak intézményes jogai, legyünk nyugodtak.”

Dehogy vannak biztosítva az egyházi jogok.

„Hogy az az állítás, hogy Európa keresztény gyökereinek említése sérti az Európában élő sok nem keresztény érzéseit, kevésbé meggyőző, tekintettel arra, hogy mindenek- előtt egy olyan történeti tényről van szó, amelyet komolyan senki nem tagadhat…

A muszlimok, akiket ebből a szempontból gyakran és szívesen vonnak bele a játékba, nem a mi keresztény erkölcsi alapjainktól érzik veszélyeztetve magukat, hanem annak a szekularizált kultúrának a cinizmusától, mely megtagadja a tulajdon gyökereit. Zsidó polgártársainkat sem éri sérelem amiatt, hogy Európa keresztény gyökereire hivatkozunk, hiszen ezek a gyökerek a Sínai-hegyig nyúlnak vissza: annak a hangnak a hatását hordozzák, mely Isten hegyén hallatszott, és azokban a nagy alapvető irányultságokban egyesítenek bennünket, amelyeket a tízparancsolat ajándékozott az emberiségnek. Nem Isten említése, ami sérti a többi vallásokhoz tartozókat, hanem inkább az a kísérlet, hogy az emberi közösséget teljesen Isten nélkül akarja felépíteni.”

XVI. Benedeknek van energiája és ideje végiggondolni az emberi lét nagy kérdéseit. Végiggondolja az aktuális racionalista kultúra jelentését és annak határait. Azt mondja XVI. Benedek:

„Elérkeztünk-e az egyetemesen érvényes és végre teljesen tudományossá vált filozófiához, amelyben az összes emberek közös esze fejezné ki magát – azt kell válaszolnunk, hogy kétségtelenül jelentős eredményeket értünk el, amelyek egyetemes érvényre tarthatnak számot. Annak elismerése, hogy a vallást nem kényszerítheti az állam, hanem csak szabadon fogadható el, az ember mindenki számára egyenlő, alapvető jogainak tiszteletben tartása; a hatalom és ellenőrzésének szétválasztása. Mindazonáltal nem képzelhető el, hogy ezek az alapvető értékek, melyeket mi általános érvényűnek ismerünk el, ugyanazon a módon volnának megvalósíthatók, minden országban.”

Majd így folytatja a gondolatsort Ratzinger:

„Tisztázzuk azt a kérdést, hogy a modern felvilágosult filozófiák öszszessége tekinthető-e úgy, mint minden ember közös eszének utolsó szava? Ezeket a filozófiákat az a tény jellemzi, hogy pozitivisták, ezért metafizika ellenesek, olyannyira, hogy a végén Istennek nem lehet bennük helye.”

És megint visszatér az embergyártás fertelmes tényéhez és veszélyéhez.

„Az ember tud embereket klónozni, ezért meg is teszi. Az ember tud embereket mások számára szervek raktáraként használni, ezért meg is teszi; megteszi, mert szabadsága egyik követelményének látszik. Az ember tud atombombát készíteni, ezért meg is teszi, és elvileg hajlandó használni is. Végső soron a terrorizmus is az embernek ilyenfajta önfelhatalmazására alapszik, és nem a Korán tanításaira. A felvilágosult filozófia alapvető elszakadása a maga gyökereitől végelemzésében az embert károsító cselekvésbe torkoll.”

A keresztény hit pedig maradandó jelenség, de mi ennek a jelentése, teszi fel a kérdést a könyv szerzője.

„Mindez a felvilágosodás és a modernség egyszerű elutasítását jelenti? Egyáltalán nem. A kereszténység kezdettől fogva úgy tekintette magát, mint a Logos vallását. Mint az ésszerű vallást. Előzményeit elsősorban nem a többi vallásokban jelölte meg, hanem abban a filozófiai felvilágosodásban, mely utat tört az igazság és jóság keresésének hagyományaitól, az egyetlen Isten felé, aki az összes Istenek fölött áll.”

XVI. Benedek kijelenti:

„A felvilágosodás értelme, hogy a kereszténység ezen eredeti értékeit újra előhozta, és visszaadta az észnek a saját hangját. A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes constitutiojában újra szemünk elé állította ezt a kereszténység és felvilágosodás közötti mély megfelelést, mert igazi megbékélést akart elérni az egyház és a modernség között; s ez olyan öröksége, melyet mindkét félnek ápolnia kell.”

Joseph Ratzinger megvizsgálta a felvilágosodás korszakának értelmezéseit és meghatározásait. Ebben az időszakban határozták meg a lényeges erkölcsi normákat.

„S azt mondták, ezek akkor is érvényesek volnának, ha nem létezne Isten. A felekezetek szembeállítása és az Isten-képet elhomályosító válság közepette megpróbálták a legfontosabb erkölcsi értékeket távol tartani az ellentmondásoktól, s olyan evidenciát kerestek számukra, amely függetlenné teheti őket a sokféle megoszlástól, és a filozófiák és vallási felekezetek bizonytalanságaitól.”

„Olyan emberekre van szükségünk, akiknek értelmét megvilágosítja Isten fénye, s akiknek Isten megnyitja a szívét oly módon, hogy értelmük szólni tud mások értelméhez, és a szívük meg tud nyílni mások szíve felé. Csak Istentől megérintett emberek által tud visszatérni Isten az emberek közé. Olyan emberekre van szükségünk, mint Nursiai szent Benedek, aki a széthúzás és hanyatlás idején elmerült a legnagyobb magányba, s mindazon tisztulás után, amelyeken át kellett mennie, visszatért a fényre, és megalapította Monte Cassinon a hegyen épült várost; a hegyen, mely romokkal volt tele, de szolgáltatta azt az erőt is, melyből egy új világ született. Így Benedek Ábrahámhoz hasonlóan sok nép atyja lett.”

A válságban vergődő Európa egyik legnagyobb botránya, amibe Joseph Ratzinger nem hajlandó belenyugodni.

„Nagyon fontos kérdést tartjuk napirenden, a megfogant és még meg nem született élet tiszteletben tartásának problémáját. Az abortusszal kapcsolatos törvényhozást – mely az utóbbi 15 évben szinte minden nyugati országban megtörtént – követő kínos viták után nem kellene-e végre megoldottnak tekinteni a problémát, s elkerülni a túlhaladott ideológiai ellentétek újraélesztését?”

XVI. Benedek pápa válasza az egyértelmű nem.

„Azt javallják, hogy mindenki igazodhat a maga lelkiismeretéhez: aki nem akar abortálni, nincs rákényszerítve, aki pedig a törvény jóváhagyásával megteszi – mondják -, valószínűleg amúgy is megtenné. Minden egy műtő csendjében történik, amelyik legalább a beavatkozás bizonyos biztonságához megadja a feltételeket: a magzat, aki soha nem látja meg a napvilágot, mintha soha nem is létezett volna. Ki veszi ezt észre? Miért kell még mindig nyilvánosan megszólaltatni ezt a drámát? Nem volna jobb hagyni, hogy a résztvevők lelkiismeretének csendjében temessék el az egészet?”

S a pápai válasz ismét: nem, nem, és végképp nem.

Azt olvassuk a könyvben:

„Most a vízözön nagytakarítása után Isten leteszi haragjának nyilát, és újra átöleli a világot a maga irgalmasságában, és tekintettel a jövendő megváltásra, elmondja a fennmaradás lényeges szabályait:

„A ti lelketek vérét számon fogom kérni minden vadállattól; az ember kezéből is, a testvér kezéből is számon fogom kérni az ember lelkét. Tehát bárki embervért ont, annak ember ontja ki a vérét, mert Isten képmására teremtetett az ember.” (Ter 9,5-6)”

„Nincsenek kis gyilkosságok” – állapítja meg a pápa. „Minden emberi élet tiszteletben tartása lényeges feltétele annak, hogy az ember nevéhez méltó társadalmi élet lehetséges legyen.”

Aztán következik a másik megállapítás:

„Amikor az ember lelkiismeretében elveszíti az élet, mint szent dolog iránti tiszteletet, elkerülhetetlen úgy végzi, hogy szétrombolja a saját identitását.”

Benedek pápa egyértelműen a gyengék oldalára áll ebben a nagy vitában. Nincs joga az erős felnőtt embernek meggyilkolni a kicsinyke születő életet.

Újra idézek a pápai írásból:

„A nőnek joga van folytatni foglalkozását, megőrizni tekintélyét, megtartani bizonyos életvitelt, a férfinek joga van eldönteni életmódját, megvalósítani karrierjét, örülni a munkájának. A társadalomnak joga van ellenőrzés alatt tartani tagjainak számát, hogy polgárainak biztosítani tudja az általános jólétet, a források kiegyensúlyozott használata, a foglalkoztatottság által. E jogok valósak, és megalapozottak. Senki nem tagadja, hogy olykor a konkrét élethelyzet, amelyben megérlelődik az abortusz döntése, drámai lehet.”

„Mindazonáltal tény, hogy e valós jogok gyakorlását egy ártatlan emberi élet kárára követelik, akinek a jogaira egyáltalán nincsenek tekintettel. Így vakká válnak egy másiknak, a legkisebbnek, a leggyengébbnek, a még hangtalannak élethez való jogával szemben.”

„Amikor megengedik, hogy megsértsék a leggyengébbek jogait, azt is elfogadja, hogy az erősek joga maga alá gyűrje a jog erejét.”

Gondoljuk meg, ez a logika a világ életében hova vezet.

Aztán Joseph Ratzinger arról beszél, hogy mit jelent hinni.

Istent természetes úton megismerhetjük, és közösségben, a szentek közösségében. Mert a szentek közelebbről látják Istent, akit ugyan Mózes csak egyszer látott, akkor is háttal állt neki az Úr, de Jézus Krisztus szüntelenül szemtől szemben látja az Urat. A 12 apostol meg Jézustól kapta az üzenetet. Ezt az üzenetet a szentek továbbítják a mi számunkra, gyarló emberek számára. Milyen nagy öröm ez! Ezen is elgondolkodhatunk Joseph Ratzinger könyvének olvasásakor.

 (Joseph Ratzinger: Benedek Európája a kultúrák válságában, Kiadta a Szent István Társulat Budapesten, 2005-ben.)