vissza a főoldalra

 

 

 2010.05.21. 

Pünkösd - az Egyház születésnapja

Egyházunk születésnapja: mindannyiunk születésnapja. Újjászületésünk napja a Szentlélekben, az Egyházban. Hisz’ minden egyes megkeresztelt ember együttesen élő tagja az Egyháznak, Krisztus Titokzatos Testének.

 Nagypénteken bekövetkezett, amit Zakariás már előre megjövendölt: "Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok" (Zak 13,7; Mt 26,31). Valóban, Jézus keresztre feszítésekor a tanítványok elfutottak a szélrózsa minden irányába. Feltámadása után azonban Jézus, a Jó Pásztor összegyűjtötte szétszórt nyáját. Hiszen meg van írva az is, hogy azért halt meg és támadt fel, hogy Isten szétszóródott fiait egybegyűjtse.

 "Amikor pedig elérkezett Pünkösd napja, mindannyian együtt voltak" (ApCsel 2,1). De hol jöttek össze? Az eredeti szöveg szerint "ugyanazon a helyen, az emeleti teremben" (vö. ApCsel 1,13). Vagyis nem más ez a terem, mint az utolsó vacsora helye. Itt hangzottak el Jézus szavai szenvedésének és megváltó halálának értelméről, és itt ígérte meg, hogy elküldi az Igazság Lelkét, aki minden igazságra elvezeti őket. Itt hallották és látták először az apostolok a feltámadt Krisztust, aki így köszöntötte őket: "Békesség nektek! Vegyétek a Szentlelket!" (Jn 20,21-22). Igen, a Szentlélek, mint első, egyetlen és igazi "ajándék" szoros kapcsolatban van a húsvéti misztériummal és az utolsó vacsora termével.

 Húsvét titkának csúcspontja ezért nemcsak a Feltámadás és a Mennybemenetel, hanem a mindeneket megújító záróünnep, a Pünkösd is. Most kapcsolódik be az egész Egyház a Szentháromság egy Isten belső életének, a végtelen isteni szeretetnek a vérkeringésébe. A Pünkösdkor megtapasztalható ajándék, a szeretet nem egy "zárt áramkör", hanem az Egyházban állandóan megújuló, mindenki felé nyitott valóság a Szentlélekben. Valóban, csak a Szentlélek erejében valósulnak meg, élednek újjá Jézus szavai. "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". A Szentlélek ereje nélkül szentmisénk csak emlékezés volna, a Szentlélek lehívásával azonban megtörténik a csoda: az átlényegülés és a valóságos Krisztus-jelenlét. Ugyanígy elhangzott: "Kereszteljétek meg őket". Pünkösdig, a Szentlélek nélkül mégsem kereszteltek, hisz így a víz csak a test lemosását szolgálta volna, de nem a lélek újjászületését.

 Pünkösd ünnepén, az Egyház születése napján felragyog számunkra a dicsőséges Szentháromság végső, legnagyobb és legbensőbb titka, a végtelen isteni szeretet ajándéka. Pünkösdi, születésnapi ajándékként pedig épp ezt a legnagyobb ajándékot kapjuk mindnyájan, az Egyház élő tagjaiként, hisz "a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete" (Róm 5,5 ).

 Bognár István

teológiai tanár

 

(Forrás: Hitvallás)