vissza a főoldalra

 

 

 2010.05.26. 

Megjelent a Magyar Fórum XXII. évfolyamának 21. száma!

Csurka István: Még egyszer a médiáról (2.oldal)

A liberalizmus irtózik attól, hogy rálátást engedélyezzen a bizalomhoz való viszonyában. A legnagyobb bizalom elvén állónak, a legnagyobb kedvezmény megadójának és az ártatlanság vélelmét képviselőnek fogadtatja el magát, de senkiben sem bízik, és mindenkit ellenségének tekint. Régebben ez természetesen nem így volt. Most úgy állítja be például, hogy Kína népei szenvednek a kommunista uralom alatt és nem bíznak a rendszerükben, holott ma már ez nyilvánvaló képtelenség. Hasonlóképpen ma Magyarország még túlnyomóan liberális kézben lévő sajtójának, most már, mint utóvédnek, az a célja, hogy a választáskor megnyilvánult bizalom olvadjon el, és az új kormányt, és elsősorban a törekvéseit, az új rendszer megteremtésének kísérletét bizalmatlanság vegye körül. Mindjárt az induláskor, amikor még el sem kezdődött.

 Új cigánypolitika felé (5.oldal)

A Fidesz stratégiai jelentőséget tulajdonít az ország egyik súlyos társadalmi krízisének, a romaügynek. Milyen nemzetpolitikát és cigánypolitikát várnak önök, roma értelmiségiek az új kormánytól? – kérdezte Medveczky Attila Raduly József zeneművészt, a Művészeti- Oktatási-Kulturális Közéleti Alapítvány elnökét.

–A szocialista-liberális kormány eddig a cigányságot egy bűnbakképzési mechanizmus alanyának tartotta. Volt egy nép, akire ujjal mutogathatott: ők veszik el a dolgos emberek elől a kenyeret. Szeretném, ha a cigányságról alkotott sötét kép kifehéredne. A cigány ember alkotó, cselekvő. De! A lehetőséget ehhez a mindenkori kormánynak kell megadni, ezután a felelősség – hogy ki hogyan él ezzel a kapott lehetősséggel – a cigány ember és a cigány szervezetek kezében van.

 Te teremted önmagad

Gál Péter: A New Age keresztény szemmel 1. (7.oldal, Győri Béla írása)

A katolikus egyház idejekorán felismerte a szabadkőművesség szörnyű álnokságát és kártékony voltát, de tovább idézek Gál Péter könyvéből:

„Az 1917-es kódex iuris canonici 2335. kánonja a szabadkőművességhez tartozást még kiközösítéssel büntette. A hittani kongregáció 1981. II. 11- én nyilatkozatot adott ki, melyben hangsúlyozza, hogy a korábbi kánoni fegyelem teljes egészében érvényben van az 1917-es CIC-ben rendelt büntetésekkel együtt. A hittani kongregáció 1983. XI. 26-án nyilatkozatban szögezte le, hogy a kódex hallgatása nem a nézet megváltozásának, hanem a szerkesztési elveknek köszönhető, az egyház negatív véleménye továbbra is fennáll ezekkel a társulásokkal kapcsolatban, mivel elveiket mindig az egyház tanításával ellentétesnek tekintették, és ezért az ilyenekbe való belépést az egyház továbbra is tiltja; akik szabadkőműves társulás tagjai, súlyos bűnben vannak, és nem járulhatnak szentáldozáshoz; a helyi egyházi hatóságoknak nincs felhatalmazásuk a szabadkőműves társulások természetéről olyan ítéletet mondani, mely a fenti megítéléssel ellenkezik.”

 A kastélyépítészet egyfajta gyűjtőhelye a különböző művészeti ágaknak, ezáltal egy kastélyépület szinte jelképe lehetne a nemzeti kulturális örökségnek. A magyar kastélyok, kúriák turisztikai szempontból való hasznosításáról, és arról, hogy az államnak hol éri meg invesztálni a kastélyokba, s mennyi idő alatt pörög vissza a pénz a turisztikából és munkahelyteremtésből, dr. Virág Zsoltot, a Magyar Kastélylexikonsorozat szerzőjét, a Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját kérdezte Medveczky Attila. (9.oldal)

 Önvédelem nélkül nincs esély a túlélésre (10.oldal)

Dr. Brenzovics Lászlót, a KMKSZ és a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnökét Medveczky Attila kérdezi.

–Az ukrajnai belpolitikai közvélemény rendkívül megosztott a kettős állampolgárság ügyében. A jelenleg regnáló pártok ezekben a kérdésekben jóval toleránsabbak, mint a nyugat-ukrajnaiak. 2001- ben Janukovics az elnökválasztáson a kettős állampolgárság programjával indult el, így furcsa lenne az, ha most ez ellen emelne szót. Ettől függetlenül a kettős állampolgárság kérdése nem egyértelmű az ukrán jog szerint sem. Az alkotmány egyik passzusa kimondja: az ukrán állampolgárság egységes. Ez egyrészt úgy értelmezhető, hogy valamennyi ukrán állampolgár azonos jogokkal rendelkezik. Másrészt úgy is, hogy csak ukrán állampolgárság lehetséges.

 Az életbölcsesség és az alázat mestere (11.oldal)

Kosztolányi Arany János és Mikszáth Kálmán munkásságát hasonlítja össze.

„A magyar szellemet, bölcseleti, költői formában sokáig nem fejezték ki összefogóan, csak nagyszerű útmutatásokat kaptunk néhány művészünktől, mert irodalmunk akár az orosz – még nem alakított ki egységes szellemet. Legtöbbet abból a szellemből, mely csak a miénk, Arany és Mikszáth fejezhetett ki. Ahogy Arany öregkori lírai verseiben kesernyésen mosolyogva évődik, ahogy Mikszáth szinte magára feledkezve ír le egy tájat, egy alakot, az kiáltóan és jellegzetesen magyar. Valami sajátos humor nyilatkozik itt meg, mely hasonlatos a szlávokéhoz, de mégsem azonos vele, nem hangulat és érzelmesség, hanem életbölcsesség, nem elmésség, hanem alázat minden dologgal szemben mélységes tartalom.”

 Diénes Attila szobrászművészt pályájáról Medveczky Attila kérdezi (12.oldal)

Lejárt az ún. polgárpukkasztás ideje. Az emberek már nem vevők ezekre a „művekre”. Sok korábbi irányzat idejétmúlt, értelmetlenné vált. Az is oka lehet a visszatérésnek, hogy többen lejáratták az absztrakt és a nonfiguratív művészetet különböző semmitmondó művekkel. Azt azért újra ki szeretném hangsúlyozni, hogy esetünkben nem arról van szó, hogy a mostani figuratív művészek pont úgy alkotnak, mint a régebben, a 20. század első felében.

 Egy nemzetközi szélhámos vallomásai (18.oldal)

Debreczeni Józsefről a Gyurcsány- könyv megírása óta azt beszélik, mentálisan nincs teljesen rendben. Nem azért, mert csúnyán bebuktatták a Bokros-féle bizniszbe, amiben ő annyira hitt, és ott kulcsszerepet vállalt. Nem. Azt mondják, egy KISZ-titkárból lett milliárdos tolvaj, egy nemzetközi szélhámos megbabonázta. Gyógyíthatatlanul. Sokan aggódnak a Népszabadság kis publicistájáért, aki közírónak szereti nevezni magát. Pedig van ez így. Olvastam is, sőt, saját fülemmel hallottam is: a Kossuth Rádióban évekkel ezelőtt mesélte el élete történetét valaki, és megbizonyosodhattam, hogy érett korú férfit is rabul ejthet egy addig soha nem ismert érzés. Példának okáért ez a valaki amúgy háromgyermekes családapaként házasságban élt, mikor hogy, hogy nem, alkalma nyílott egy másik férfi fenekének közelébe kerülni, s azt mondta, ez az érzés olyan volt, mintha villám csapott volna belé. Attól kezdve törölte egész addigi életét, úgy érezte, elpazarolt 45 évet. S amikor leszámolt előző életével, valami igéző, soha nem tapasztalt boldogság, büszkeség, hála és szerelem vegyes elegye ömlött el bensejében a szeretett férfi iránt. Arra a kérdésre, hogy viszonzást nyert-e, azt válaszolta, hát ez nem fontos. Az az igazi, amit ő érez. Csak erről lehet szó, így lehet Debreczeni is, csak ez a hatalmas kavargó érzés teheti ilyen vakká a kis közírót, ha Gyurcsányról van szó.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő: info@magyarforum.hu