vissza a főoldalra

 2010.05.28. 

A szlovákok 60%-a tud magyarul a Felvidéken

Szinte minden nap olvashatunk az újságokban arról, hogy az egyik szlovák kormánypárt vezetője hogyan ront neki a magyarságnak. Az általa alkotott nyelvtörvény és a módosított hazafiasság-törvény is csak szította a parazsat. A közelmúltban jelent meg dr. Lampl Zsuzsanna szociológus, tudományos kutató Magyarok és szlovákok c. kötete, mely egy szociológiai felmérés nyomán született. A kutatások eredményeiről a szerzőt kérdeztem.

 – Ezt a felmérést a Fórum Kisebbségkutató Intézet végezte. Nem mondhatják azt a szlovákok, hogy magyar szempontból manipulálhatták az eredményeket?

 – Nem, mert a felmérésben partnerintézményként részt vett a szlovák Nemzeti Népművelési Központ is. A közös munka nekünk is fontos volt, azért is, mert nem vádolhatnak meg minket azzal, hogy csak a magyar érdeket tartottuk manipulatíve szem előtt. Ilyen eddig nem is fordult elő. Közösen dolgoztuk ki a kérdőívnek egy részét, azért is, mert a szlovák partner 2001-ben már készített egy hasonló felmérést. A kérdések egy részét mi most újra feltettük, de természetesen ki is bővítettük a kérdőívet. Szlovák kérdezőbiztosok is részt vettek a munkában.

 – A 2001-es felmérés eredményei mennyiben térnek el a 2007-es közös munkáétól?

 – Így fejből az összes eredményre nem emlékszem, hiszen abban a felmérésben nem vettem részt. A Nemzeti Népművelési Központ is feldolgozta a 2007-es kérdőíveket, s egy olyan zárójelentést készített tőlünk függetlenül, amiből kitűnt, hogy velünk azonos eredményekre jutottak. Ők összehasonlították a 2001-es kutatás eredményeit a mostanival. Jómagam pedig ennek az összehasonlításnak némely eredményeit, azokat, melyek a mi szempontunkból is fontosak, felhasználtam a könyvben.

 – Mennyi magyart és szlovákot kérdeztek meg a legutóbbi kutatás alatt?

 – A déli – vegyes területen élő lakosokat kérdeztük, s 821 fő válaszolt kérdéseinkre. A nemzetiségi bontás az adott statisztikák szerint alakult: a megkérdezettek 47%-a volt magyar és 53%-a szlovák.

 – Nagymamám a felvidéki, Kassa melletti Korompán született, s annak idején azt mesélte, hogy a településen a magyar gyerekek elég jól beszéltek szlovákul, s ez fordítva is igaz volt. Nem voltak előítéletek. Kiderült a mostani felmérésből, hogy a szlovákok hány százaléka tud magyarul?

 – A felmérésből az derült ki, hogy a szlovákok mintegy 60 %-a saját bevallása szerint tud magyarul. A napi gyakorlatban azonban döntő többségük az élet különböző színterein szlovákul beszél. Ez is azt bizonyítja, hogy minden lehetőségük megvan anyanyelvük használatára, hiszen azért nem beszélnek magyarul, mert beszélhetnek szlovákul. Tehát a szlovák nyelv elnyomásáról szóló érvelés nem állja meg a helyét. A felmérés egyik része a mostani deklarált identitás hátterével foglalkozott, s ekkor derült ki, hogy a domináns, a gyermekkori, családi kommunikáció nyelve nem mindig felel meg a mostani deklarált identitásnak. Az, hogy valaki jelenleg szlováknak tartja magát, nem jelenti azt, hogy gyerekkorában a szüleivel szlovákul is beszélt volna. Tehát a szlovák lett volna a domináns nyelv, s ez fordítva is igaz. Ezért is kérdeztük meg, hogy mennyire tudnak magyarul a szlovákok.

 – Amit mond, abból arra következtetek, hogy elég erős lehet az önkéntes asszimiláció. Hiszen, ha valaki gyermekkorában magyarul beszélt, s néhány évtized múlva szlováknak vallja magát, annak elég nyomós oka lehet.

 – Természetesen, de mi nem mentünk végig az összes lehetséges állomáson, ami az ember nemzeti identitását alakítja. De az első állomások között szerepel a családi nyelvhasználat. Ebből az derült ki, hogy a megkérdezett szlovákok 10%-ának a domináns nyelve ebben a családi környezetben a magyar volt. A magyaroknál pedig az derült ki, hogy kb. 3%-uknál gyermekkorukban szlovákul beszéltek. Ebből arra következtethetünk, hogy itt elmagyarosodott szlovákokról és elszlovákosodott magyarokról van szó. A felmérésben megvizsgáltunk egy másik fontos állomást, az iskolaválasztást, s itt azt látjuk: a magyarok miként indultak el a szlovák identitás felé.

 – Ha ilyen sokan beszélik a magyart a Felvidéken, akkor kivagyiságból nem akarják megérteni néha a bolti eladók, ha magyarul kérünk egy árucikket?

 – Ez egy jó kérdés, legyünk jó szándékúak, s mondjuk azt, éppen ők nem tartoznak bele az említett 60%-ba. Hiszen a 40% is magas arány. Személyes döntésen is múlik az, hogy ki milyen nyelvet használ. Ma már, ha valaki ért, és tud magyarul, és ezen a nyelven szólítják meg, akkor nem fordítja el a fejét, hanem rendesen válaszol.

 – Hol erőteljesebb az ellenségkép: ahol együtt élnek a szlovákok és a magyarok, vagy ahol nincs kapcsolat a két népcsoport között?

 – A Fórum Kisebbségkutató Intézetben elsősorban a szlovákiai magyarokkal foglalkozunk, s a célcsoportunk döntő többsége az ország déli részén él. Így közvetlen adataim olyan szlovákoktól, akik északon élnek, nincsenek. Más kutatásokból tudom, hogy azokon a vidékeken erőteljesebb az előítéletesség, ahol nem is ismerik egymást igazán a szlovákok és a magyarok.

 – A magyarok hány százaléka érzi a nemzetiségéből fakadó diszkriminációt?

 – A magyarok 35%-a említett nemzetiségből fakadó diszkriminációt, a szlovákoknak pedig 12%-a. Továbbmenve a szlovákok 12%-a, a magyarok 39% -a érzett anyanyelvük miatt hátrányos megkülönböztetést. Egy korábbi felmérésből kiderült, hogy a Kárpát-medencei magyarok közül leginkább a szlovákiai magyarok éreznek hátrányos megkülönböztetést. De az előítéletek is meghatározzák a két népcsoport viszonyát, holott európai összehasonlító kutatások azt bizonyítják, hogy a közép-európai térségben épp a magyarok és a szlovákok hasonlítanak egymásra leginkább. Sajnos, nem osztom azokat az optimista véleményeket, hogy az előítéletek generációváltással majd eltűnnek. Nem tűnnek el, mindig újjáéled a gyűlölet.

 – A szlovákok erre a diszkriminációra példát is mondtak?

 – Nem, mert esetünkben kérdőíves, és nem interjús felmérésről van szó. Régebben készültek interjús felmérések ebben a témában a magyarok között. Ők pl. azt mondták, hogyha az utcán magyarul beszélgetnek, akkor valaki rájuk förmedt. Tettlegességet eddig hála Istennek senki nem említett.

 – Milyen kép él a magyarokban a szlovákokról?

 – Itt nem mindegy, hogy milyen környezetben kiket kérdezünk meg. Az sem, hogy a kérdés milyen más kérdésekkel kerül felvételre. Van egy olyan kérdés, ami arra irányul, kit tudna elfogadni szomszédjaként, kivel tudna együtt élni. Ha ezt tesszük fel, akkor az derül ki, hogy a szlovákok közel állnak hozzánk. Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy milyen tulajdonságok jellemzik a szlovákokat, a szlovákiai magyarokat és a magyarországi magyarokat, akkor ebből a hármas csoportból a szlovákok kerülnek ki a legrosszabbként. Azt mondják róluk, hogy lusták, összeférhetetlenek. Érdekes, de volt azonban egy korábbi felmérés, amiből az derült ki, hogy a szlovákok saját magukról alkotott véleménye rosszabb volt, mint a magyarok róluk szóló véleménye. Tavaly készítettünk egy kutatást az Ipolyságnál, ahol a munkavállalást vizsgáltuk. Megkérdeztük a szlovákokat, hogyan fogadják őket Magyarországon. Az eredmény: elég pozitív válaszokat kaptunk a magyarokat illetően. Tehát nem lehet azt mondani, hogy a magyarok egyértelműen negatívan jellemzik a szlovákokat. Az más dolog, ha azt kérdezzük: mi a véleményük a szlovák-magyar viszonyról a járásokon, a városokban. Ez már politika. Ekkor azt a választ kapjuk, hogy a szlovák-magyar viszony romlik. Ez nem volt mindig így, mert 2004-től 2008-ig azt regisztráltuk, hogy az emberek úgy érezték, ez a viszony normalizálódik.

 – A megítélésekben közrejátszik az iskolai végzettség és az, hogy városlakót, vagy falusit kérdeznek meg?

 – Ilyen szempontból nem tapasztalhatók különbségek. Ahol a magyarok együtt élnek a szlovákokkal, ott az a meghatározó válasz, hogy nincsenek problémák az együttélésben.

 – Beszéljünk az identitásról. Minek nevezi magát a szlovák állam területén élő magyar? Szlovákiai magyarnak, felvidéki magyarnak, vagy van, aki származásától független, szlováknak?

 – Szlováknak a magyarok 1-3%-a nevezi magát. Azért mondom ezt, mert a százalék felmérésenként változó. A többség a deklarált identitás szintjén vagy magyarnak, vagy szlovákiai magyarnak, vagy felvidéki magyarnak nevezi magát. Ez a nagyságrendi sorrend. Aztán néhányan az adott területi egység alapján identifikálják magukat, így gömöri magyarnak, vagy csallóközi magyarnak nevezik magukat.

 – A ’80-as években azt kérdezte egy újságíró Sütő Andrástól: „ön szerint hány magyar él Erdélyben. Kétmillió, – volt a válasz. De ha egyszer érdemes lesz magyarnak lenni, akkor három millió.” Van, aki azért választja az önasszimilációt, mert nem érdemes Szlovákiában magyarnak lenni?

 – Biztos, hogy vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy nem érdemes Szlovákiában magyarnak lenni. Azért is örülök, hogy ezt a kérdést így tette fel, mert magam is sokszor találkoztam olyan megítéléssel, miszerint magyarnak lenni olyan érték, ami minden felett áll. Aki olyat kérdez, hogy megéri-e neki magyarnak lenni, az szinte szentségtörés – így az egyik vélemény. De azt is meg kell vizsgálni, hogy mindenki sikeres szeretne lenni. Úgy gondolják – nem is kevesen – , hogy az érvényesüléshez az önasszimiláció útjára kell lépni. Itt van az iskolaválasztás ügye. Úgy hiszik, hogyha szlovák iskolába íratják a gyereket, attól a nebuló máris sikeres lehet. Pedig tudjuk, itt nincs ok-okozati összefüggés. Nekünk fel kell mutatni példákat arra nézve, hogy olyanok is meg tudták állni az életben a helyüket, és sikereket könyveltek el, akik magyar iskolába jártak. A nemzeti identitás megerősítését célzó általános, azaz fő stratégiának arra kell irányulnia tehát, hogy a magyarok azt érezzék, fontos, hogy magyarok, s jó magyarnak lenni.