vissza a főoldalra

 

 

 2010.06.02. 

Megjelent a Magyar Fórum XXII. évfolyamának 22. száma!

Csurka István: Konkrétum keresők (2.oldal)

Amikor a vesztes fél már meg sem meri érteni, miben áll a veresége, mi benne a számára halálos konkrétum, akkor az igen nagy változás. S szerényen hozzátesszük, mi ismertük fel ennek a változásnak a lehetőségét, az „itt az idő, most vagy soha” közeledő lépéseit, mi rendeztünk konferenciát az alkotmányozásról a Gellért Szállóban. Mi kürtöltük világgá először, hogy a kétségbeesett Gyurcsány-klikk utolsó kísérlete a kétharmad és az új alkotmány ellen, az új proletárpárt, a Jobbik létrehozása és felfújása. Ha tudnak nyerni a legjobban beetetett körzeteikben, s elérik a 20 százalékot, talán nincs meg a kétharmad. S mi kiáltottuk ki 18 évvel ezelőtt, augusztus huszadikán, hogy a paktumpolitika, a liberalizmus és a nemzeti öntudat nélküli élet és politika végzetes.

 A nap, amelyen Magyarország „keresztre feszíttetett”

Részletek Padányi Viktor, a neves magyar történész visszaemlékezéseiből (3.oldal)

Tíz óra után egy-két perccel megérkezett a végső megerősítés; a Békeszerződés aláírása megtörtént, ahogyan ezt a telefonvonalak tudtul adták. Ekkor megkondultak a templomi harangok, először Budapesten, majd pedig – a hír villámgyors terjedése nyomán – minden városban és faluban, a lesújtott országon végig. Két órán át, egészen délig, egyfolytában zúgtak a harangok, mintha azt mondanák: a magyarok temetik múltjukat – és jövőjüket

 A kormánypártok hisztériakeltéséről, riogatásairól Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) Országos Tanácsának elnöke, a párt parlamenti képviselője beszél. (5.oldal)

Szerencsénkre óriási hibát követett el a szlovák kormány azzal, hogy mielőtt a parlament elé vitte az ominózus törvénymódosítást, érintetlenül hagyta az alkotmányt. A szlovák alkotmány ugyanis kimondja, hogy akarata ellenére márpedig senki sem fosztható meg állampolgárságától. Tehát a május 26-án hozott törvény nincs összhangban az alkotmánnyal. Ezért az MKP az alkotmánybírósághoz fordul. Ha ott kedvezőtlen döntést hoznak, akkor a következő lépcső a strassburgi Európai Emberi Jogi Bíróság lesz.

 Te teremted önmagad

Gál Péter: A New Age keresztény szemmel 2. (7.oldal, Győri Béla ismertetője)

Egy közeli jóbarátunkat temettük, egy rádiós sportújságírót Rákoskeresztúron, és a rádiós búcsúztató azzal fejezte be búcsúbeszédét: „Hiszek a reinkarnációban, találkozunk odafenn.” Vagy a Nirvánában kedves kolléga, egy más állapotban. A szertartást végző római katolikus lelkész szelíd szavakkal helyrerakta a búcsúztató sportost, csak annyit mondott: a katolikus anyaszentegyház pedig nem hisz a reinkarnációban, sőt, ezt a tudati állapotot károsnak tartja. Szóval mindenfelé terjed ez a New Age. A drága jó Hernádi Gyula író bejött egyszer hozzám a rádióba, és elmondta, hogy foglalkozik ezzel a reinkarnációval számítógépes módszereket is igénybe vesz. Munkája során megállapította saját magáról, hogy ő 1632-ben Bulgáriában volt vándor gyógyszerész. Amikor elámultam ezen a tudományos megállapításon, megígérte nekem, hogy számomra is elkészíti a számítógépes történetemet. Nem kértem a szíves felajánlásból, így nem tudhatom, hogy 1711-ben éppen mit csináltam. A reinkarnáció lényege, hogy az ember bűnben él, meghal, a lelke odébb megy, beleköltözik egy másik élőlénybe, és ez mindaddig tart, amíg meg nem tisztul minden előző életeiben elkövetett bűneitől. Aztán majd belekerül a Nirvánába. Na de hát ez a reinkarnáció nemigen ment, hacsak nem egyedül a mi kiváló író barátunknak, Hernádi Gyulának.

 Újból jogfosztott állapotban (9.oldal)

Hrubik Béla, a Csemadok elnöke: Ígérgetések, felelőtlen osztogatások, a költségvetési hiány növelése; ezek Gyurcsány és társai nevéhez köthetők Magyarországon, nálunk meg Ficóékhoz. Van azonban egy különbség. Szlovákiában egy szociáldemokrata kormány van, ami nem is baloldali, inkább nemzeti szocialista. Ez a kormány néha még Tison is túltesz. Ezt nagyon veszélyesnek tartom, mert nekünk inkább arra az ezer évre kéne építeni a kapcsolatainkat, amikor a magyar és a szlovák nép békében élt.

 Törölték az ügyvédi kamarából, mert Obersovszky Gyulát és Francia Kiss Mihályt védte

Beszélgetés Schirilla Györggyel (10.oldal, Kovács Attila)

– A téli úszások mellett tavaly októberben például az 1956-os forradalom emlékére több száz kilométert futottál.

–Igen, 2009. október 14-e és 23-a között teljesítettem a több száz kilométeres távot. Mosonmagyaróvárról indultam, a cél pedig Salgótarján volt. Utam során hatvanhét lakott területet érintettem, ahol rövidebb-hosszabb szakaszokra mások is csatlakoztak hozzám. A résztvevők szalagot kötöttek a kopjafára, tőlem pedig dedikált emléklapot kaptak. Esténként előadásokat tartottam az egészséges életmódról. Sok helyen szerepeltem a médiában. Legfőbb célom az volt, hogy az 1956-os forradalom emlékét sporttal, szeretettel, egészséggel, és békével ünnepeljük.

 Megérett az MVH tevékenysége a felülvizsgálatra (11.oldal)

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége –Agrya üdvözli a Nemzeti Együttműködés Programját, amely a magyar mezőgazdaság és vidék megújulásának egyik kulcskérdéseként kezeli a generációs ügyeket. Az elmúlt nyolc év agrárpolitikájáról és a jövőről a szervezet elnökével, Mikula Lajossal beszélgetünk.

–Jól mutatja a rendszer működését, hogy egy sajtóbotrányra volt szükség ahhoz, hogy az MVH elismerje: jogsértő módon cselekedett, mikor ezt a végzést kiadta. Az MVH a rendelkezésére álló idő alatt semmit nem csinált. Az MVH működési zavarai mára már elérték azt a pontot, amelyek komolyan befolyásolják az egyes gazdaságok fejlesztését, a versenyképességük erősítését. Szinte nincs olyan támogatási forma, amelyet sikerülne ésszerű határidőn belül lezárni, a támogatási kérelmeket elbírálni.

 Kolozsvár visszavár (12.oldal)

Kádár Tibor festőművész: Számos volt szocialista országban jobb a kultúrmisszió mint idehaza; a hazai nagy kultúrintézményeknek jelenlegi és volt vezetői is érthetetlenül viszonyultak a hazai képzőművészeti élethez. Példa rá az 1848-as forradalom 150. évfordulója, mikor is hiába volt óriási igény egy hazai képzőművészeti kiállítás bemutatójára, a Műcsarnok akkori igazgatója úgy döntött, hogy erre az időszakra lengyel fotóművészek munkáiból állít ki. Pedig a Műcsarnokot a mindenkori magyar művészet bemutatására hozták létre. Ha jól emlékszem, 1997-ben volt az utolsó nagy bemutatkozása a magyar alkotóknak; a Szalon kiállítása. Utána a „Vászon és ecset” című kiállítást hozták létre, ami megosztotta a képzőművész társadalmat. Ezen a kiállításon csak a „kiválasztottak” vehettek részt.

 Holtában is félnek Varga Zolitól? (15.oldal)

Az „emlékestnek” hívott esemény ugyanis minden szempontból megpróbálta lejáratni, nevetségessé tenni az egykori zseniális játékost. Olyan kitételek hangoztak el Vargáról, miszerint „belebolondult az Albert-mizériába” (sic.) és ebben a „bolondult” állapotában nem tudott napirendre térni afelett, hogy nem ő az első számú sztárja a Fradinak. Ezt maga Hegyi Iván mondta. Megtudhattuk továbbá azt is – a változatosság kedvéért ezt már Rákosi Gyulától – hogy Varga mindig tudatosan az asztal végére ült a csapat közös vacsoráin. Ennek pedig két oka volt: egyrészt ott ízléstelenül nyalakodhatott a feleségével, másrészt pedig a pincérek elsőként oda tették le a kondért, így Varga minden csapattársát megelőzve, elsőként tudott enni a közös vacsorából!

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő: info@magyarforum.hu