vissza a főoldalra

 

 

 2010.05.28. 

Hülyeség és arrogancia

Több mint három órás vita után a szlovák parlament határozatban ítélte el a magyarországi állampolgársági törvény tervezett módosítását. A jelenlévő 113 képviselő mindegyike támogatta a javaslatot. Határozatában a testület egyoldalúnak és elfogadhatatlannak minősítette a magyar lépést, és mély nyugtalanságának adott hangot. A szlovák parlament ugyanakkor felhívta az Országgyűlés figyelmét arra, hogy "egyoldalú lépése, mely az állampolgárság megadásával intézményes kapcsolat kialakítására törekszik Magyarország és a Szlovákia területén élő nemzeti kisebbség tagjai között, komoly kétségeket támaszt a nemzetközi jog tiszteletben tartásával, a nemzetközi intézmények ajánlásainak és az Európai Unió értékeinek megtartásával kapcsolatosan".

 Pozsony véleménye szerint lépésével Budapest több kétoldalú és nemzetközi megállapodást sért meg, amelyeket a határozat felsorol. A szlovák törvényhozás ezért "elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése bármiféle területen kívül ható jogszabályt fogadjon el, amely a Szlovák Köztársaság állampolgárait is érinti anélkül, hogy e jogszabályt a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság közötti jószomszédi viszonyról és baráti együttműködésről szóló szerződés értelmében a Szlovák Köztársaság vezető politikai képviselőivel egyeztette volna". Szlovákia ugyanakkor "óva intette" Magyarországot "az 1920-as trianoni békeszerződés és Európa második világháború utáni területi felosztásának újbóli megkérdőjelezésétől". Végezetül Pavol Paska házelnök feladatul kapta, hogy tájékoztassa magyar partnerét a határozatról. Pozsonyban közölték, hogy a határozatot diplomáciai úton máris Budapestre küldték.

 A 150 tagú pozsonyi törvényhozásban a határozatot 113 koalíciós és ellenzéki képviselő támogatta. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői a szavazáskor már nem voltak az ülésteremben. A Híd polgári párt képviselői, bár jelen voltak, nem vettek részt a szavazásban. Megszavazták viszont a határozatot az ellenzéki SDKÚ és KDH jelenlévő képviselői, többek között MikulᚠDzurinda SDKÚ-elnök is. A jelenlévő honatyák közül senki sem tartózkodott, és senki sem szavazott nemmel. A határozat elfogadása után a szlovák parlament megszakította rendkívüli ülését. Az ülés azután folytatódna, ha az Országgyűlés elfogadná a magyar állampolgársági törvény módosítását, amely lehetővé teszi a határon túli magyarok kettős állampolgárságát.

 Ezen az ülésen a honatyák gyorsított eljárásban megvitatnák a szlovák állampolgársági törvény módosításának tervezetét. A kormány által előkészített módosítás lényege, hogy a jövőben elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki önkéntesen felveszi más ország állampolgárságát. Ugyanakkor az ilyen személyek nem tölthetnének majd be bizonyos tisztségeket, illetve nem dolgozhatnának bizonyos munkakörökben, például a rendőrség vagy a biztonsági szolgálatok kötelékében.

 Míg a politikai határozat szövegében egységesek voltak a szlovák pártok, addig a konkrét szlovák válaszlépésekkel kapcsolatban megoszlottak a vélemények. A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió ellenzi, hogy megbüntessék a szlovákiai magyarokat. A párt bejelentette: saját javaslatot terjeszt elő ebben az ügyben.

 

(Forrás: MTI, SITA, bumm)