vissza a főoldalra

 2010.03.05. 

Felül kell vizsgálni az államadósságot!
Chrobák János, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje

Fővárosunk 26-os választókörzete meglehetősen sajátos fekvésű, hiszen egyaránt magában foglalja Kőbánya hatalmas lakótelepét, az „Újhegyit”, és Pestszentlőrinc szép fekvésű, kertvárosi részeit. A MIÉP – a Magyar Megmaradás Közössége támogatásával – ebben a körzetben a párt pestszentlőrinci szervezetének elnökét, Chrobák Jánost indítja az országgyűlési választásokon, 2002 és 2006 után immáron harmadik alkalommal.

– Ön már rendelkezik közéleti tapasztalattal, hiszen 2002 és 2006 között önkormányzati képviselő volt Budapest XVIII. kerületében, MIÉP-es színekben. Milyen eredményeket mondhat magáénak ebből az időszakból?

– Önkormányzati képviselőként a szociális bizottságban és az úgynevezett krízis bizottságban kaptam feladatot. Érdekességképpen elmondhatom, hogy mikor MIÉP-esként bekerültem a testületbe, bizony, mint ellenzéki képviselőt nem mosolygós arcok és tárt karok vártak. Szívós, következetes munkámmal viszont kivívtam magamnak, hogy adjanak a véleményemre. Miután a MIÉP-et egy személyben képviseltem, frakciótámogatás nélkül, ellenzéki szerepben kevés valóságos ráhatásom volt a folyamatokra. Ez azonban inkább inspirált, mint visszafogott. A testületi munkában – így frakcióháttér nélkül – a napirend előtti felszólalások intézményével tudtam elsősorban előterjeszteni elképzeléseimet, véleményemet. A négy év alatt rendszeresen éltem is ezzel a lehetőséggel. Tisztességgel tettem, amit lehetett, hallattam a hangom, kiálltam a rászorultakért. Örömmel számolhatok be arról, hogy a kerületben kezdeményezésemre megvalósult egy nagyon fontos, nagyon szép hagyomány felelevenítése és ezáltal megőrzése. Sőt, ezt a rendezvényt, a Krepuska Géza nevét viselő szüreti fesztivált, a kerület vezetése kiemelt rendezvényé nyilvánította. Miért fontos ez? Ez a rendezvény nem a pénzszórásról, nem valami értéktelen, talmi csillogás népszerűsítéséről szól, nem közbutítás a célja, hanem inkább az iskolák tanulóinak arra való serkentése, hogy törődjenek lakóhelyük múltjával, kutassák azt fel, és a használható részeket alakítsák a jövő formálására. Több száz gyermek és felnőtt vesz részt benne aktívan, és mondhatom, nem csak példát mutatnak társaiknak, hanem mellesleg még jól is szórakoznak. Nem elhanyagolható, hogy eközben ápoljuk és erősítjük az elszakított országrészben élő magyar testvéreinkkel a kapcsolatot, megismertetjük testvérvárosainkkal kultúránkat, zenénket, táncainkat. Mindezt uniós pályázati pénzek felhasználásával, melyet pályázaton nyerünk.

– Ez egy nagyon szép eredmény. Volt olyan kezdeményezése, amelyet nem sikerült keresztülvinnie?

– Sajnos ilyenre is akadt példa, igen. Amikor született egy testületi döntés, miszerint Kertész Imre „Sorstalanság” című művét minden kerületi érettségiző megkapja, kiegészítő ötlettel álltam elő. Szerettem volna elérni, hogy a Sorstalanság mellett a magyar nyelv egyik legjelentősebb kutatója, Kiss Dénes költő remekművét, a „Bábel előtt, Bábel után” című könyvét is kapják meg az érettségiző diákok, vagy legalábbis a legjobbak ajándékba. A polgármester úr ígéretet is tett rá, ám a kulturális bizottság ülésén nem ment át a javaslatom. Ez máig fájó pont számomra. Ki lett szegényebb? Nem én, a képviselő, ez biztos, hiszen nem én akartam belőle profitálni. A kerület diákjai lettek szegényebbek, mert azt gondolom, nyelvünk védelmében, ma egy ilyen érdekes olvasmányt az érettségiző diákoknak ismerniük kellene.

– Immár négy éve nincs ott a helyi testületben a MIÉP. Milyen lehetőségei vannak így az ön által vezetett alapszervezetnek arra, hogy gondolatait, programját eljuttassa a XVIII. kerületi polgárokhoz?

– Sajnos rendkívül kevés lehetőségünk van. Zavarodottság van még mindig, vagy inkább egyre jobban a fejekben. A Fidesz mindent visz, de, hogy mit tud, és mit akar majd tenni, az nagy-nagy kérdés? Félek attól, hogy az államadósság kérdéshez nem mer majd hozzányúlni, pedig ez nagyon fontos lenne. A Jobbik sok megtévesztett, jóindulatú kisember zsákutcája, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy kötőfékje. Arra és addig mehetsz csupán, ameddig engedünk, de addig is jó leszel mumusnak! A szocialisták teljes identitászavarban vannak, és emellett eluralkodott rajtuk egy „mindent megszerezni” gondolkodásmód. Ennek eredménye, hogy bár még ők kormányoznak, máris több olyan büntetőügy pattant ki, amelyben szocialista politikus is érintett. Tulajdonképpen sajnálom mindazon jó szándékú baloldaliakat, akik valamilyen vélt szociális érzékenységből, még mindig az MSZP-ben látják a megoldást. A posványba süllyedt többi parlamenti pártról nem szabad beszélni, mert istenkáromlást valósítana meg már a puszta emlegetésük is.

– Milyen egyéni programmal próbálja megszólítani a választóit?

– Hogy mit tennék? Rendkívül érdekes kérdés. Olvasva pártok helyi jelöltjeinek programját: nagy általánosságok, semmi konkrét megoldás. Munkahelyteremtésről beszélnek, csatornázási gondokról, elszámoltatásról, csupa-csupa szépen hangzó dologról. Aztán majd jönnek a kifogások – nincs pénz, üres az államkassza és egyebek. Igen üres. Sőt! Nem csak üres, hanem az is hiányzik, ami megtermelje a pénzt. Csak az van, aki megtermelné, de arról már hét bőrt lenyúztak, s le akarnak még nyúzni, az ükunokájáról is. A rengeteg eladott állami vagyon, a sok üzem, az energiaszektor, a földek, az ingatlanok, már nem hoznak pénzt, nekünk legalábbis biztosan nem. A felvett irgalmatlan mennyiségű hitel gúzsba köt, ingoványba fojt. És a sor még hosszan folytatható. Kérdésre konkrétan válaszolva, ha képviselőként a parlamentbe kerülnék, folyamatosan KÖVETELNÉM az államadósság felülvizsgálatát. Ezt nem lehet visszafizetni, de meggyőződésem, hogy nem is szabad! Ennek erőltetése népgyilkosság! Ha mégis fizetni akar a mindenkori kormány, hát fizessék meg a magánvagyonukból azok, akik felhatalmazás nélkül felvették sok millió becsületes, de szegény sorsú magyar ember nevében! Ha ez megvalósulna, rögtön rengeteg pénz szabadulna fel, ami érezhetően lendítene a gazdasági helyzeten.

– Mint néptáncos, és vőfély, vélelmezem, hogy a kultúra területén is lennének előremutató ötletei!

– Aligha van olyan nemzeti érzelmű ember, aki azt mondaná, hogy jelenleg Magyarországon rendben van az oktatás, a nevelés, és a kultúra területe. Szerintem sincs rendben, nagyon nincs, ezért alapvető változásokra lenne szükség. Véget kell vetni a „bolognai rémálomnak”, a „kompetencia alapú oktatás” fedőnevű maszatolásnak, pénzszórásnak, de sürgősen! Kapjanak nagyobb szerepet a kisiskolák, és a liberálisok romboló munkája helyett egy kormányoktól független, magyar szellemiségű oktatási szakemberekből álló tanácsot kell felállítani a közoktatás irányítására. Ez nem zárja ki a megfontolt, jó szándékú, valódi előrelépéssel kecsegtető korszerűsítést. Zene, hagyomány, sport, kreatív gondolkodásra nevelés, magas színvonalú erkölcsre nevelés, amely nem csak a jogokat, hanem a kötelességeket is megtanítja a jövő nemzedékének. Létfontosságú a parasztság mielőbbi „helyzetbehozása”, a kisvállalkozók megvédése, megbecsülése, a multik korlátozása, az idegen áruk visszaszorítása arra a mértékre, hogy ám legyen, de ha van helyette magyar, az legyen az olcsóbb, elérhetőbb az emberek számára! A külföldi áru megemelt árából lehet finanszírozni, támogatni a magyar termelőt! A már eladott állami vagyont, a közvagyont a jogtalanul bitorlóktól vissza kell szerezni! A szerződéseket értékarány-ár szempontú felülvizsgálat alá kell vetni, s ha ez nem valós, a különbözetet be kell fizettetni. Nem a kisembert, a dolgozót kell adóztatni, míg bele nem rokkan, hanem segíteni, hogy többet tudjon keresni, mert az élénkíti a gazdaságot is. Szűkebb régiókban, szűkebb környezetünkben, helyi kisebb közösségek életében támogatni kell a kalákát, mint teremtő, összefogó erőt. Ez közösségeket épít, nemzettudatot ápol, kultúránk része. Sürgős feladat a közrend, közbiztonság helyreállítása. Ne a büntetés legyen a rend őreinek elsődleges feladata, hanem a megelőzés. Fontos a rendőr látható jelenléte, különösen azokon a területeken, ahol a kisember nehéz munkával megszerzett vagyonkáját veszélyezteti rabló horda. Persze ez nem jelenti azt, hogy a törvénytisztelő polgárnak rossz közérzete legyen emiatt. Ne a politikai hatalom bevallottan is hazugságokkal fenntartott hatalmát védje és jogos sérelmeikért utcára vonuló emberek szétverésében jeleskedjen a közpénzből fizetett rendőrség. Viszont megengedhetetlen, hogy őrző-védő cégek létszámban és technikai felszereltségben is felülmúlják e fegyveres testületet. Szigorúan be kell határolni az ilyen cégek mozgásterét. Mindezt akár egy mondatban is össze lehet foglalni: Rendet kell teremteni, mert rendnek kell lenni! Több mint ezeréves államiságunk úgy maradhatott fenn a rettenetes pusztítás, kizsákmányolás, megszállás idején is, hogy rend volt, legalább is a többségi magyar nép fejében és lelkében egyaránt. Ma ez megroggyanni látszik, és idegenszívűség ütött tanyát. Ez a mi országunk, itt nekünk kell megmondani, mi hogyan legyen! Ez nem utópia, csak akarni kell – és hozzá tudomásul venni, hogy ehhez a MIÉP-nek be kell kerülnie a parlamentbe.

Kovács Attila