|
 2010.03.05.
A félig magyar Sárréten nem szólal meg magyarul a hangosbemondó
Közel
egy évtizede nem szólal meg magyarul a háromszáznyolcvanas lélekszámú,
ötvenkét százalékában magyarok lakta Sárrét hangosbemondója.
Mint megtudtuk: nincs ember, aki a hirdetményeket magyarra fordítaná.
Az ügyre első ízben közel nyolc éve Baráth László helyi vállalkozó
hívta fel a figyelmet, rámutatva: a községet nagyjából fele
arányban lakó magyaroknak joguk van ahhoz, hogy anyanyelvükön
jussanak közérdekű információkhoz; ezt követően aláírásgyűjtést
kezdeményezett.
„Több mint
hatvan helyi lakos írta alá az íveket – mondja Baráth Lászó.
– A község polgármesterétől azt a választ kaptam, hogy
nincs a hivatalnak olyan magyarul beszélő alkalmazottja, aki le
tudná fordítani a hirdetmények szövegét, ezért ha ezt vállalom,
hirdessek én magam. Más visszásságokra is felhívtam akkor a
figyelmet; például arra, hogy a községbe vezető út mellett
hiányoznak a magyar helységnévtáblák, s a községi hivatalon
is csak szlovák nyelvű tábla van kitéve.”
Akarnak, de nincs rá emberük
Időközben felszerelték a magyar nyelvű helységnévtáblákat,
ám mint kiderült, nem mindenki ért egyet a kétnyelvűséggel,
a táblák az évek során többször eltűntek. A helyiek többsége
különben amellett tesz hitet, hogy Sárréten a magyarok és a
szlovákok a legnagyobb egyetértésben élnek együtt, a nemzetiségi
konfliktus ismeretlen e tájon. Így vélekedik Otakar Tomešek, a
falu első embere is, aki tíz éve tölti be a polgármesteri
tisztséget.
„Szó sincs arról, hogy nem akarunk magyarul hirdetni –
mondja –, csak egyszerűen nincs olyan alkalmazottunk, aki a
konyhanyelvnél magasabb szinten bírná a magyar nyelvet. Az évek
során több helyi lakosnak felajánlottuk, hogy fordítsa le a
hirdetmények szövegét, ám eddig erre senki sem vállalkozott.
Az ügyet elő fogom terjeszteni a helyi képviselő-testület
soron következő, március 3-ai ülésén. Ha a képviselők úgy
döntenek, lehet, hogy akad anyagi keret a fordítói tevékenység
finanszírozására. Nem akkora terjedelmű szövegekről van szó,
hogy az anyagilag tönkretenné a költségvetésünket.” A kisközség
magyar ajkú lakosai megütköztek a megoldásnak ezen a formáján.
„Nem volna egyszerűbb egy olyan embert is alkalmazni a községi
hivatalban, aki tud és akar is beszélni magyarul? – teszi fel
a kérdést Baráth Lászó. – Ki fog itt a szegen lógni, hogy
ha jön egy árus, rohanjon a hivatalba fordítani? Alapjában másképp
kellene kezelni ezt az ügyet…”
Nem a helyi képviselők hatásköre
A község egyik lakosa az évek óta húzódó ügy miatt a
közelmúltban a Magyar Koalíció Pártja dunaszerdahelyi járási
irodájához fordult; Pázmány Péter elnök ezt követően
levelet írt a sárréti polgármesternek.
„A megfelelő törvénycikkelyekre hivatkozva megkértem a
polgármester urat, hogy biztosítsa a kétnyelvű hirdetést a községben
– közölte lapunkkal a járási elnök. – Erre a mai napig
nem kaptam választ, így érdeklődéssel várom az e heti képviselő-testületi
ülés eredményét. Megjegyzem: nem a helyi képviselőknek
kellene dönteniük az ügyben, hiszen törvény adta jogunk, hogy
ahol a magyar ajkú lakosság aránya eléri a megfelelő szintet,
ott érvényesüljön a kétnyelvűség. Ha már ránk erőltették
a nyelvtörvényt, éljünk mi is a törvény adta lehetőségeinkkel.”
Pázmány Péter levélben fordult a helységnévtáblák kérdésében
illetékes útkarbantartó vállalat vezetéséhez is. Ezek megköszönték,
hogy felhívta figyelmüket a táblák hiányára, majd néhány
napon belül felszerelték a magyar nyelvű feliratokat.
A sárréti eset azt példázza, hogy a nyelvhasználati
jogok érvényesítése nem egyszerű – még egy ötvenkét százalékában
magyar ajkúak lakta községben sem.
(Forrás:
ujszo.com)
|
