vissza a főoldalra

 

 

 2010.03.05. 

Újabb fejlemények a Slovan-DAC bajnoki mérkőzés kapcsán

A február 27-i Slovan-DAC bajnoki mérkőzés után a szlovák rendőrség egységei két magyarországi szurkolót letartóztattak, több DAC-szurkoló is megsérült a rendőrroham következtében. A történtekről Farkas Géza pozsonyi magyar konzul nyilatkozott a felvidek.ma honlapnak: A két magyarországi szurkolót a rendőrségi beavatkozás során a földre gyűrték a rohamrendőrök, majd bevitték őket a Račianska utcai rendőrkapitányságra, kihallgatásra. Az egyikőjük ellen vádat emeltek és eljárást kezdeményeztek, mivel három rendőr tanúvallomása is megerősítette, hogy az intézkedő rendőrtársukra támadt. A megvádolt magyarországi szurkoló panaszt tett a vádemelés ellen, így az ügy az ügyészségen folytatódik tovább, amelyet vagy átadnak az illetékes magyarországi szerveknek, vagy pedig Pozsonyban vezetik le. A másik magyarországi szurkolót, akit szintén bevittek a rendőrkapitányságra, már csak mint tanút hallgatták ki, ő egyébként cáfolta, hogy szurkolótársa a rendőrökre támadt volna. A két magyarországi szurkolót Farkas Géza pozsonyi magyar konzul személyesen vitte ki a pozsonyi főpályaudvarra vasárnap, február 28-án a kora reggeli órákban. A dunaszerdahelyi kórházban megfigyelt DAC-szurkoló már elhagyhatta az intézményt, tudta meg szerkesztőségünk az érintettől. Legközelebb március 6-án a Zsolna csapatát fogadja a DAC otthon, majd március 13-án Nagyszombatba utazik a sárga-kékek csapata és valószínűleg több száz DAC-szurkoló is. Az újabb kockázatos találkozó ismét lehetőséget adhat arra, hogy amennyiben nem biztosítják kellőképpen a vendég DAC-szurkolók testi épségét, újabb problémaforrás keletkezhet a szlovák-magyar kapcsolatok terén.

 

(Felvidék Ma, atos)