|
 2010.03.05.
Erdély a benne élők közös hazája
Erdély
földrajzi neve időben és térben változó kiterjedésű területet
jelöl. Vofkori László Erdély közigazgatási és etnikai földrajza
című munkáját idézem: „a történelem folyamán volt országrész,
önálló ország (Erdélyország, Erdélyhon), majd kerület, hol
önállóan, hol unióban, ide-oda csatolva. Erdélyről beszélhetünk
tágabb és szűkebb értelemben, földrajzilag (akár a Kárpát-medence
részeként), államigazgatásilag, jogilag vagy éppen történelmi-néprajzi-etnikai
megközelítésben".
A történelmi, illetve a földrajzi Erdély a történelmi
Magyarország keleti tájegysége volt az Árpád vezette második
honfoglalástól, 895-től egészen 1918-ig, illetve közjogilag
az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátumig, amikor
e terület hivatalosan (is) román uralom alá került. A román
uralom Erdély területére való kiterjesztése után is
fennmaradt e tájegység földrajzi megnevezése, de a hivatalos
helyeken, ennek felejtésére, igyekeznek más megnevezéseket is
bevinni a köztudatba, így például Nyugat-Románia stb.
Erdély az Erdélyi-középhegység, a Keleti- és a Déli-Kárpátok
által közrefogott medence, a Székelyföldet, a Szászföldet és
hét (magyar) vármegye területét foglalta magában. Ennek
szakszerű földrajzi meghatározására ismét Vofkori László
írását idézzük: „A szűkebb értelemben vett Erdély (történeti
Erdély, tulajdonképpeni Erdély, Belső-Erdély, Királyhágóntúl;
románul Ardeal, Transilvania; németül Siebenbürgen) fogalma
alatt »Erdély belseje«, vagyis az Erdélyi-középhegység (Munţii
Apuseni), a Keleti-Kárpátok (Carpaţii Orientali) és a Déli-Kárpátok
(Carpaţii Meridionali) közti táj értendő 57 813 négyzetkilométer
területtel. Tehát a »történeti Erdély« voltaképpen az Erdélyi-medencét
(Depresiunea Transilvaniei) és közvetlen hegységperemét
jelenti. Ez a földrajzi-táji keret felöleli a Szamos, a Maros,
az Olt és mellékfolyóik völgyeit, medencéit, valamint az azt
körülvevő dombságokat és hegyeket. Keleten és délen a Kárpátok
gerince, nyugaton a Ruszka-havas (Munţii Poiana Ruscăi) tömbje,
majd a Maros jobb partján az Erdélyi-érchegység (Munţii
Metaliferi), a Bihar-hegység (Munţii Bihorului) és a Meszes (Munţii
Meseşului), végül északon a Kővár (Munţii Preluca), a Lápos
(Munţii Lăpuşului), a Széples (Munţii Ţibleşului) és a
Radnai-havasok (Munţii Rodnei) képezik a határt."
Erdélynek a Marostól délre eső területeit, melyeket
István király 1003-ban fegyveres úton szállt meg, anyai nagybátyjának,
Gyula vezérnek a legyőzése után mint különálló királyi
tartományt, birtokot szervezett újjá s csatolt országához. E
terület évszázadokon keresztül különálló közigazgatással
rendelkezett, vezetője szélesebb hatáskörrel bírt, mint a
megyés ispánok. A megyés ispánnál magasabb beosztású vezetőjét,
vajdáját egy 1111-ben keltezett oklevél „princeps
ultrasilvanus"-ként említi.
Az 1097-ben említett „Mercurio comes Bellegrate",
azaz a fehérvári ispán az 1111-ben és 1113-ban keltezett okmányokban
mint „Mercurius princeps ultrasilvanus" jelenik meg. Tehát
a fehérvári vajda azonos a fehérvári ispánnal. Témánk
szempontjából minket ez alkalommal Erdély nevének okleveles
használata érdekel. Amint láttuk, Erdély neve legtöbbször
„ultrasilvanus". Nevét a 11. századi őskrónika, a Gesta
Hungarorum említi először Erdeueluként (Erdelw). Az 1077/1083
tájáról fennmaradt korabeli latin szöveg erre vonatkozó része
— „ad Albam Transilvanam", azaz az erdélyi Fehérvárra
— nemcsak Erdély latin megnevezését használja, hanem egyértelműen
megkülönbözteti az erdélyi Fehérvárt, Gyulafehérvárt a
dunai Fehérvártól, Nándorfehérvártól. 1150-ben Erdőelve
Erdeueluként szerepel. Egy 1138-ban keltezett adománylevélben
is Erdőelvét említenek.
A fenti példák alapján egyértelműen megállapítható,
hogy a kora középkori magyar oklevelekben általánosan ismert
Erdély fogalma, politikai és földrajzi értelemben is. Kiss
Lajos etimológiai szótára szerint a magyar erdő főnévből és
a régi magyar nyelvben ismert elü ~ elv, azaz valamin túli terület
szóösszetételből alakult ki. A név a magyar Alföld felől
tekintve egyértelmű. Olyan régió, amely az „erdőn túl"
van. E földrajzi név létrejötte könnyen érthető, ha a történelmi
Magyarország domborzati térképére tekintünk. Meg lehet
figyelni, hogy a Kárpát-medencét a hatalmas kiterjedésű Erdélyi-középhegység
két részre tagolja, egy erdőn túli és egy erdőn inneni területre.
A történelmi, illetve a középkori Erdély hatszáz éven
keresztül, 1526-ig azonos a földrajzi Erdéllyel. Tény, hogy a
14. századig Erdély csupán földrajzi fogalom, még akkor is
az, ha a hatalmas kiterjedésű magyar királyság keretében
bizonyos fokú — közigazgatási — önállósággal
rendelkezett. Ennek a különállásnak azonban semmi köze az utóbbi
évszázadokban kiagyalt dákoromán nép létéhez, hisz Erdélyben
az 1300-as évekig csak egyetlen szláv közvetítésű román
településmegnevezésről van tudomásunk, nem igazolt a románok
tömeges jelenléte, tehát Dél-Erdély területi közigazgatási
egységének — bizonyos fokú különállásának — nincs
etnikai háttere. A románok betelepedése csak a 13. század második
felében kezdődött, jelenlétük, számuk jelentéktelen. Annak
alapja, hogy Erdélyt bizonyos fokig „különálló területnek
tekintették", „a vajda kivételes hatásköre" — állapítja
meg, igen helyesen, az 1988-ban kiadott Erdély története.
Az Erdő-elu, az Erdőn-túl, vagyis az Erdély névfejlődés
nem egyedi, nem elszigetelt jelenség. Ehhez hasonló módon
alakult ki — az Árpád-korban — a Havaselve, Havason-túl földrajzi
megnevezés, amely Magyarország, illetve Erdély felől nézve, a
Havason, a Déli-Kárpátokon túli magyar hűbéres tartományok
helymeghatározása. A szóösszetétel szerint: Havas + elve,
vagyis Havason túli terület. 1330 táján, amikor Basarab, az
Aranyhorda tatár hercege a blak―kun türk kenézek élén
megszervezte a Balkán-félszigetről vándormozgalommal érkező
vlachok (románok) vajdaságát (államát), e földrajzi régió
neve politikai állapot megnevezése (is) lesz. A korábbi, inkább
földrajzi helymeghatározó funkciójú Havaselve helyett a szóhasználatban
egyre inkább elterjedt a Havasalföld (Muntenia) megnevezés. A
Havaselve név értelme fokozatosan elhomályosult, helyét
elfoglalta a föld, azaz tartomány szó, amely ország jelentéssel
(is) párosult. A szóösszetétel alapján Havasalföld a havas
és az alföld szavakból formálódott. Erdélyből tekintve nekünk,
magyaroknak mindkét név, a Havaselve és a Havasalföld használata
is helyes, de az első kétségkívül magyar képzésű, és korábbi
névadás eredménye.
A magyarországi latin nyelvű forma, az Ultrasylvania,
illetve az ennél elterjedtebb Transsylvania „Erdély"
jelentésű. Az Ultrasylvanus, transilvanus, transilvaniensis jelzős
alakot 1195-ben említik az oklevelek. Az Ultrasylvanus Kiss Lajos
földrajzi, etimológiai szótára szerint: „magyar mintára, tükörfordítással
keletkezett". A hazai, a magyarországi latin nyelvből származik
a román Transilvania név, míg Erdély másik román megnevezése,
az Ardeal a magyar megnevezés, az Erdély átvétele, helytelen
kiejtés révén képződött. Ma a románság mindkét megnevezést
használja.
Német nyelven Erdélyt Siebenbürgennek, azaz Hétvárországnak
mondják. Ennek értelme a XI. századi hét vármegye, hét ispáni
vár: Doboka, Dés, Kolozsvár, Torda, Küküllő, Hunyadvár és
Fehérvár nevével függ össze. Az őskrónika és más magyar
krónikák Erdély német nevét összekötik a honfoglalás korával.
Eszerint a honfoglalók, miután átkeltek a hegyeken, megpihentek
Erdélyben, ahol hét földvárat emeltek, egy ideig ott is tartózkodtak.
„Ezért a németek ettől a naptól kezdve ezt a tartományt
Siebenbürgennek, azaz hét »vár«-nak nevezték." Ennek
kiemelése azért fontos, mert az a tény, hogy Erdély német
megnevezése a 11. századi őskrónikában is szerepel, bizonyítja
azt, hogy — a köztudattal ellentétben — e nevet nem a 12. század
derekán érkező szászok adták.
A történeti Erdély területe 57 813 km2, míg a szélesebb
értelemben használt Erdély fogalma a Romániához csatolt
teljes magyar területre, 103 093 km2-re terjed ki. Tehát a mai
értelemben használt Erdély alatt értjük: az erdélyi vajdaság,
a Partium és a Bánság nagyobb részét (is). Mivel a történeti
Erdély 44 százalékkal kisebb területű, mint a mai Erdély,
ezt tükrözni kell a szóhasználatban is. Ennek egyszerű módja
az, ha az Erdély megnevezés elé odatesszük a történeti,
illetve a jelenkori jelzőt. Ha a történeti Erdélyről beszélünk,
akkor érthető módon a 600 éven át fennálló erdélyi vajdaságra,
illetve a 172 évig jól működő keleti magyar államra, az erdélyi
fejedelemségre utalunk. E névhasználat jogos 1867-ig, amikor
Erdélyt egyesítik Magyarországgal, mivel az osztrák függőség
idején e két magyar hazát külön kormányozták. A köztudatban
azonban mindig egynek tekintették, azaz Erdélyt Magyarország
szerves részének tartották, míg az osztrák függés miatti különkormányzást
ideiglenesnek. Bocskai István fejedelem 1606-os végrendelete tükrözi
a legjobban e két ország korabeli megítélését. „Valameddig
a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb németségnél lészen,
és a magyar királyság is németeken forog, mindenkor szükséges
és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani." De
ha „a korona Magyarországban magyar kézbe kerülne, egy koronás
király alá, úgy az erdélyieket is intjük…segéljék tehetségük
szerint és egyenlő értelemből, az korona alá az régi mód
szerént adják magukat."
Kádár Gyula
(Forrás: Háromszék)
|
