vissza a főoldalra

 

 

 2010.03.05. 

Mégis letartóztatták Londonban Ganić volt boszniai elnököt

Letartóztatták március 1-jén délután a londoni Heathrow repülőtéren Ejup Ganićot, a háromfős boszniai államelnökség volt tagját - közölte a rendőrség. Ganić ellen szerb elfogatóparancs van érvényben; Belgrád a 90-es évek elején, a boszniai háborúban elkövetett háborús bűncselekménnyel vádolja a boszniai politikust.

Tizennyolc másik gyanúsítottal együtt a két nap múlva a 64. életévét betöltő Ganićot tartják felelősnek azért, hogy 1992 májusában - a háború kitörése után - Szarajevóban megtámadták a Jugoszláv Néphadseregnek (JNA) a városból kivonuló egységeit. A támadásban 42 katona meghalt, több mint 70 megsebesült.

Ganić hazautazott volna Szarajevóba, amikor a repülőtéren feltartóztatták. A brit rendőrség közölte, most a szerb hatóságokon a sor, hogy bemutassák azokat az a bizonyítékokat, amelyekre a kiadatási kérelmet alapozzák. Ezután kitűzik a tárgyalás időpontját, és a bíróság dönt róla, hogy van-e akadálya a kiadatásnak.

Ganić, aki a 90-es évek második felében, majd 2000-2001-ben volt a boszniai államelnökség tagja 12-12 hónapig, visszautasítja a szerb vádakat. Korábban azt mondta, a hágai Nemzetközi Törvényszék egyszer már felmentette e "hamis szerb vádak" alól.

 

(Forrás: MTI/AFP/Reuters/AP/dpa)